Kilencedik alkalommal

Izraeli árvák megsegítésére fordítják az idei Zsidó Nyári Fesztivál teljes bevételének 10 százalékát – közölte a szervezők nevében a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón.


Zoltai Gusztáv az augusztus 27-én megnyíló, kilencedik alkalommal meghirdetett fesztivál eseményeinek ismertetése előtt bevezetőjében külön szólt az izraeli-libanoni konfliktusról.
“Általában Európa egyoldalúan, vagy legalábbis részben egyoldalúan tárja az emberek elé a jelenlegi képet” – fogalmazott az eseményen, amelyen jelen volt David Admon, Izrael Állam budapesti nagykövete is. A BZSH és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója hozzátette: a vasárnapig Izraelben meghalt 55 civil áldozat 44 százaléka nem zsidó, hanem izraeli arab és izraeli keresztény volt.
Zoltai Gusztáv a szeptember 3-ig tartó Zsidó Nyári Fesztiválról szólva kiemelte: a rendezvényen a zene, az irodalom, a színház, a képzőművészet és a film mellett a gasztronómia is helyet kap.
A programhoz az idén éttermek is csatlakoztak, amelyek étlapjukon tradicionális ételeket kínálnak.
A főváros mellett ezúttal Kiskunhalason, Vácott, Karcagon és Nagykőrösön, majd később Szegeden tartanak programokat, sőt a fesztivál átlépte az országhatárt, hiszen a Budapest Klezmer Band Szabadkán lép a közönség elé.
A központi helyszín az idén is a Dohány utcai Zsinagóga lesz, de a hivatalos megnyitó előestéjén tartandó hangversenyt a nemrégiben visszakapott Rumbach utcai Zsinagógában rendezik meg. A koncerten a Juditha Triumphans (A győzedelmes Judit) című Vivaldi-oratórium csendül fel.
A program hivatalosan a könyvnapokkal egy időben kezdődik meg az Erzsébet téri Gödör Klubban, ahol 20-25 kiadó kínálja kiadványait, emellett számos író-olvasó találkozót és dedikálást tartanak.
A nyitónapon a Dohány utcai Zsinagógában nemzetközi kántorkoncertet tartanak, az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Sabbathsong Klezmer Band lép fel, a New Orleans Klubban a Gólem Színház a “kabaré régi ízeit” idézi fel Dávid pennája című műsorával.
A Zsinagógában a későbbiekben felhangzik a Sámson és Delila című opera koncertszerű előadásban, francia nyelven, a Budapest Klezmer Band lép fel Roby Lakatossal és zenekarával, az izraeli Vadim Gluzman hegedűművész játszik, koncertet rendeznek Pártos Ödön zeneszerző, brácsaművész emlékére, majd operagálát tartanak.
Az Urániában a Jiddish Színház a Lola Blau című darabot játssza, Szenthelyi Miklós hegedűművész művészbarátaival ad hangversenyt, bemutatják a Szomorú vasárnap című zenés játékot és a La Serena című dramatikus koncertet. Ez utóbbi előadáson közreműködik Kovács Adél színművész, Horgas Eszter fuvolaművész, valamint Szakcsi Lakatos Béla és Vukán György zongorán.
Kifejezetten az idei fesztiválra jött létre az a formáció, amely Havanna Gila címmel lép fel, ugyancsak az Urániában. Bíró Eszter, Somló Tamás, Gerendás Péter és László Boldizsár a fúvósokkal kiegészült Cotton Club Band kíséretével a kubai Buena Vista Social Club stílusában, forró hangulatban, sok humorral szólaltat meg híres klezmer dalokat.
A Zeneakadémián a Fellegini KlezmerGipsy lép fel, a Budapesti Operettszínház a Menyasszonytánc című klezmer-musicalt tűzte műsorára, a Belvárosi Színházban “Gólem, avagy a bálványok tündöklése és bukása?” címmel mutatnak be zenés táncjátékot, az Európa-hajón a WIZO zsidó nőszervezet rendez bált.
A filmnapok keretében három alkotást mutatnak be (Utazás Jeruzsálembe, Ogyessza! Ogyessza!, Élj és légy azzá) az Örökmozgó Filmmúzeumban.
A Bálint Zsidó Közösségi Házban Fonó Róbert és Vajda Tamás fotókiállítását, a Rumbach utcai Zsinagógában pedig a Mózes könyvei című installációt tekinthetik meg a látogatók.
Zoltai Gusztáv elmondta: az első évben, 1998-ban 4 millió forintos költségvetéssel rendezték meg a fesztivált, amely akkor harmincezer vendéget vonzott. Az idén 64 milliós büdzsé áll rendelkezésükre, és 130 ezer látogatóra számítanak.
Breuer Péter