„Ha tudott róla, az a baj. Ha nem tudott róla, akkor pedig az a baj” – Lattmann Tamás szerint az igazságszolgáltatás függetlensége újra kulcskérdés
A Pirkadat szeptember 14-i adásában Breuer Péter dr. Lattmann Tamás nemzetközi jogásszal, egyetemi docenssel beszélgetett az ügyészség és az Alkotmánybíróság függetlenségéről, a hetvenéves korhatárról, az új alkotmánybírók kiválasztásáról, valamint arról, hogyan kellene helyreállítani az alkotmányos intézményekbe vetett bizalmat. Szóba került az ügyészség sztálinista eredetű szerkezete, az amerikai Legfelsőbb Bíróság működése és Iványi Gábor egyházának jogi helyzete is.
Mitől független egy ügyészség?
Lattmann szerint jogi értelemben az ügyészség függetlenségének legfontosabb eleme az, hogy munkája során közvetlenül ne lehessen utasítani.
„Szerintem a függetlenség lényege ebben fogható meg.”
Hozzátette, a politikai valóság ennél bonyolultabb: az is kérdés, hogy egyáltalán akarja-e valaki utasítani az ügyészt, illetve milyen informális függőségek alakulnak ki.
A hetvenéves korhatárt rossz eszköznek tartja
A beszélgetésben szóba került, hogy ügyészeket és alkotmánybírókat is érinthet a hetvenéves korhatár.
Lattmann elmondta, hogy általában ellenzi az ilyen életkorhoz kötött megoldásokat.
Korábban a bíráknál és az alkotmánybíróknál is bírálta ezt a módszert.
Szerinte az életkor objektívnek tűnő indok lehet személyi változtatások végrehajtására.
Hiányolja az alkotmányos „útitervet”
Lattmann szerint az új kormány egyik komoly problémája, hogy nem látszik világosan, milyen alkotmányos rendszer felé akar elmozdulni.
Úgy fogalmazott, minden kormánynak van egy „SMS-e”, vagyis egy alapvető működési szabályrendszere: ez az alkotmány.
A jelenlegi kabinet szerinte úgy került hatalomra, hogy az előző alkotmányos rendszert hibásnak tartotta, mégsem mutatott be világos tervet annak átalakítására.
„Jelenleg nálam egy kicsit zavaros, ami a kormányzati működésben történik.”
Eseti „csapkodásokat” lát
Lattmann szerint a kormány működésében inkább elszigetelt intézkedéseket lát, mint következetes alkotmányos reformot.
Különösen zavarja, hogy szerinte több ponton visszaköszönnek azok a módszerek, amelyeket a korábbi kétharmados kormányzás idején bírált.
Ilyennek tartja az igazságszolgáltatás szereplőinek életkor szerinti szelektálását is.
Az Alkotmánybíróság elnökét ismét maga a testület választja
Egy változást ugyanakkor kifejezetten pozitívnak nevezett.
Az új szabályok szerint az Alkotmánybíróság elnökét ismét a bírák választják saját maguk közül.
Lattmann szerint ez erősítheti a testület politikától való távolságát.
„Ez a bíróság függetlenségét, a politikától való távoltartását erősíti.”
A korábbi rendszert, amelyben az Országgyűlés választotta az elnököt, már 2010 után is erősen kritizálta.
A bíró saját integritása a döntő
Arra a kérdésre, mitől lesz valóban független egy alkotmánybíró, Lattmann azt válaszolta: ezt végső soron maga a bíró dönti el.
A függetlenség nem azt jelenti, hogy nem olvas sajtót vagy közösségi médiát, hanem azt, hogy döntéseit nem hatalmi utasítás alapján hozza meg.
A bírói munka során az előadóbíró készíti elő a döntést, a teljes testület pedig megvitatja és megszavazza azt.
A kisebbségben maradó bíró különvéleményt írhat, aki pedig a döntéssel egyetért, de más indokból, párhuzamos véleményt fűzhet hozzá.
A különvéleményeket érdemes először elolvasni
Lattmann szerint az alkotmánybírósági határozatok megértésének egyik kulcsa éppen a különvélemény.
„Érdemes mindig a különvéleményekkel kezdeni, mert azok még úgy egyben vannak.”
Szerinte a többségi döntés gyakran kompromisszumokat tartalmaz annak érdekében, hogy elegendő bíró támogassa.
A különvélemény viszont tisztábban megmutatja, hogyan gondolkodik az adott bíró.
Nem lát elég radikális személyi újrakezdést
Breuer Péter felvetette, hogy a tizenöt alkotmánybíróból ötöt cserélnek le, miközben tízen maradnak az előző rendszerből.
Lattmann erre azt mondta, ő ennél radikálisabb megoldást támogatott volna.
„Az első pillanatban mind a tizenötöt el kellett volna reptetni és újrakezdeni az egészet.”
Szerinte egy teljes újrakezdés tisztább helyzetet teremtett volna.
Amerikában más politikai kultúra védi a bírák függetlenségét
Lattmann az Egyesült Államokat hozta példának arra, hogy politikai szereplők által kinevezett bírák is lehetnek függetlenek.
Ott az elnök jelöl ugyan legfelsőbb bírósági bírót, de a szenátus jóváhagyása is szükséges.
Ráadásul jellemzően már bírói pályán dolgozó emberek kerülnek a Legfelsőbb Bíróságra.
Szerinte a legfontosabb mégis a politikai kultúra.
„Azok a bírók is ellene szavaznak, akiket ő tett oda. Na, ez a függetlenség.”
Az ügyészség mai modellje sztálinista eredetű
Lattmann szerint van egy fontos elem a magyar államszervezetben, amelynek eredetét érdemes újragondolni: az ügyészség helyzete.
Elmondta, hogy 1949 előtt az ügyészség a kormánynak alárendelten működött.
A független legfőbb ügyészség modelljét a sztálinista alkotmány vezette be Magyarországon.
Ezt a rendszert 1989 után, majd az Alaptörvényben is megtartották.
Inkább a kormány alá rendelné az ügyészséget
Lattmann szerint az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján érdemes lenne megfontolni az ügyészség közvetlen kormányzati alárendelését.
Ez azonban csak akkor működhetne, ha közben a bíróságok függetlenségét még erősebben biztosítanák.
„Ha az ügyészségnek megvan a hajlama, hogy átalakuljon a kormány öklévé, akkor nagyon fontos, hogy a bíróságokon megálljanak ezek a dolgok.”
Az Egyesült Államokat említette példaként, ahol az igazságügyi miniszter egyben legfőbb ügyész is, a rendszer mégis képes intézményi ellenállást kifejteni.
A bíróságokon jelentős az ügyteher
A magyar igazságszolgáltatás egyik gyakorlati problémájának az eljárások hosszát nevezte.
Szerinte komoly az ügyteher és jelentős a lemaradás.
Ezt azonban nem kizárólag valamelyik kormány hibájának tartja.
Úgy látja, a bírósági rendszer belső működésén és struktúráján is javítani kell.
Strasbourgban sokáig rosszul állt Magyarország
Lattmann felidézte, hogy Magyarország hosszú időn át kifejezetten rosszul szerepelt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága előtt a tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatos ügyekben.
Ezek jelentős része az eljárások túlzott elhúzódásáról szólt.
Szerinte az elmúlt években ezen a területen történt előrelépés, bár lett volna lehetőség gyorsabb javulásra is.
Iványi Gábor ügyében politikai döntés is szükséges
A beszélgetés végén Iványi Gábor és egyháza helyzete került elő.
Lattmann szerint fontos különválasztani, hogy a strasbourgi bíróság mely időszakra hozott döntést, és mi történt azóta.
Úgy fogalmazott, az ítéletek végrehajtása korábban sokkal automatikusabb volt, a politikai döntéshozók kevésbé tudtak beleszólni.
Később azonban ez a rendszer megváltozott.
A strasbourgi ítélet után sem állt helyre minden
Lattmann szerint az Iványi Gáborhoz kötődő egyház esetében bizonyos pénzügyi következményeket rendeztek, az egyházi státuszt azonban nem állították helyre.
Ennek oka szerinte az, hogy ehhez már parlamenti politikai döntés kellett volna.
„Az egyértelműen jogsértő, hogy az Országgyűlés az egyházi státuszt nem adta vissza.”
Úgy látja, az új parlamenti kétharmadnak ezt gyorsan rendeznie kellene.
„A jog nem mindenható”
Lattmann szerint a jogi döntés önmagában sokszor nem képes helyrehozni az elszenvedett károkat.
Pénzbeli kártérítés adható, jogállás helyreállítható, de az elveszett éveket nem lehet visszaadni.
„A jog arra alkalmas, hogy jogot szolgáltasson, ami nyomokban igazságot tartalmazhat.”
Szerinte ezért a politikai döntéshozók felelőssége különösen nagy: olyan helyzeteket kellene megelőzniük, amelyeknél az utólagos jogorvoslat már csak részben képes jóvátenni a sérelmet.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
