„A szülő az otthoni nővér” – Póta György szerint a gyerekellátás nem működhet egészségtudatos családok nélkül
A Pirkadat június 30-i adásában Breuer Péter vendége Dr. Póta György gyermekorvos, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének korábbi elnöke volt. A beszélgetés a házi gyermekorvosi hálózat válságáról, az utánpótlás hiányáról, a szülők egészségügyi tájékozottságáról, a védőnői rendszer átalakulásáról, a gyerekek kütyühasználatáról, valamint a családi egészségkultúra jelentőségéről szólt. Póta szerint az önálló gyermek-alapellátás fennmaradása veszélyben van, miközben a szülői tudás hiánya a legegyszerűbb mindennapi helyzetekben is gondot okozhat.
A tíz éve leírt veszélyek mára valóra váltak
Breuer Péter felidézte, hogy Póta György korábban, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnökeként részletes szakmai forgatókönyvet készített arról, mi lenne a házi gyermekorvos feladata. A kérdés az volt, vesztett-e ez az anyag az aktualitásából.
Póta válasza szerint sajnos nem. Amit akkor, közel tíz évvel ezelőtt súlyos veszélyként leírtak, mára nagyrészt bekövetkezett. Az önálló gyermek-alapellátási hálózat fennmaradása egyre bizonytalanabb.
Nincs utánpótlás, a fiatalok többnyire a klinikákon maradnak, az alapellátást sokan lenézik, a praxisokban dolgozók pedig egyre idősebbek.
Elöregedett hálózat, fogyó motiváció
Póta szerint az alapellátásban dolgozók között sokan már 75–80 év felettiek. Ezt a munkát ilyen életkorban naponta végezni komoly terhelés, és nem lehet ugyanazt az energiát elvárni, mint korábban.
A rendszer strukturális átalakítását hiányolja. Szerinte kevesebb gyermekorvossal is fenn lehetne tartani az ellátási formát, de ehhez új szervezés, más munkamegosztás és korszerűbb működés kellene.
Jelenleg viszont nem látja azokat a lépéseket, amelyek megmenthetnék az önálló házi gyermekorvosi ellátást.
Kütyük: nem rendelettel, hanem szülőedukációval
A beszélgetésben szóba került a gyerekek okoseszköz-használata is. Breuer Péter a Bethesda Gyermekkórház szakmai állásfoglalását idézte, amely szerint hároméves kor alatt egyáltalán nem kellene okoseszközöket adni a gyerekek kezébe, 18 éves korig pedig szigorú képernyőidő-korlátokra lenne szükség.
Póta szerint ez nem magyar sajátosság: világszerte sok tanulmány foglalkozik azzal, hogy a folyamatos képernyőhasználat hogyan hat a gyerekek fejlődésére. Több országban már életkori korlátozásokat is bevezettek a közösségi média használatára.
A 45 perces napi limitet tudományos megközelítésnek tartja, de szerinte a valódi kérdés az, ki és hogyan tartatja be. Ezt nem lehet pusztán rendeletekkel megoldani.
A szülő nem tudja, hogyan működik a gyerek
Póta szerint a legnagyobb hiány a szülőedukációban van. Ma sok anya úgy szül gyereket, hogy alapvető gyakorlati ismeretei sincsenek arról, hogyan működik egy csecsemő vagy kisgyerek.
Nem arról van szó, hogy ne szeretnék a gyereküket, hanem arról, hogy nem kaptak használható, mindennapi tudást. Nem tudják, mit jelent egy eldugult orr, hogyan kell lázat mérni, hogyan kell gyógyszert beadni, mikor kell aggódni, és mikor lehet otthon megoldani egy helyzetet.
Póta egy friss ügyeleti példát is hozott: egy anyuka azzal vitte be a gyerekét, hogy egész este sír és nem alszik. Kiderült, hogy egyszerűen eldugult az orra.
Az eldugult orr mint reveláció
A gyermekorvos elmondta: a csecsemő, ha nem kap levegőt az orrán, sírni kezd és nem tud aludni. Amikor ezt elmagyarázta az anyának, az döbbenten fogadta, mintha addig senki nem mondta volna neki.
Póta szerint ez jól mutatja, milyen alapvető gyakorlati tudás hiányzik sok szülőnél. Az orrcsepp, az orrszívás, a tünetek értelmezése nem orvosi csoda, hanem mindennapi gyermekgondozási alapismeret.
A probléma az, hogy ezek az ismeretek ma sokszor nem adódnak át sem családon belül, sem intézményesen.
A védőnői rendszer túladminisztrált lett
Breuer Péter felvetette, hogy a várandósság kilenc hónapja alatt a védőnői hálózatnak éppen ezeket a gyakorlati dolgokat kellene megtanítania. Póta szerint elvileg igen, de a valóságban ez sokszor nem történik meg.
Nem a védőnőket hibáztatja. Szerinte ők is ki vannak szolgáltatva az előírásoknak, táblázatoknak, adminisztrációnak. Ki kell tölteniük a szükséges adatlapokat, pipálniuk kell a vizsgálatokat, miközben a korábbi személyes, segítő kapcsolat sok helyen elhalványult.
Régebben a védőnő volt a család első számú támasza. Ő látta, ha valami gond van, és ő szólt a gyermekorvosnak, ha már orvosi kérdésről volt szó. Póta szerint ez a kapcsolat ma sok helyen nem működik megfelelően.
Gyógyszert beadni is meg kell tanulni
A szülői felkészületlenség másik példája a gyógyszer beadása. Póta szerint gyakori, hogy a szülő felhívja: a gyerek nem gyógyul, mert nem tudták beadni neki a felírt gyógyszert.
A gyerek kiköpte, becsukta a száját, sírt, a szülő pedig feladta. Póta szerint ilyenkor nem erőszakról van szó, hanem gyakorlati trükkökről és kitartásról. A szülőnek meg kell tanulnia, hogyan lehet a gyógyszert elfogadtatni.
Ő maga is sok ilyen praktikus módszert tanult korábban kórházi nővérektől. Ezeket a tapasztalatokat ma is továbbadja a szülőknek: nem biztos, hogy az első módszer beválik, de több lehetőség közül valamelyik rendszerint működik.
A gyermekorvos otthoni szeme a szülő
Póta fontos hasonlatot mondott az alapellátás működéséről. A kórházi orvos sincs 24 órában a beteg ágya mellett: vizitel, döntéseket hoz, utasításokat ad, majd a nővérek figyelik a beteget, és jelzik, ha változás történik.
Az alapellátásban ugyanez a szerep az anyára vagy a szülőre hárul. A gyermekorvos elmondja, milyen gyógyszert kell adni, milyen tüneteket kell figyelni, és mikor kell visszajelezni. Otthon azonban a szülő az, aki észleli a változást.
„A mi esetünkben, az alapellátó orvosok esetében ez a nővér, ez az anyuka” – mondta.
Ha a szülő nem tudja vagy nem meri betölteni ezt a szerepet, az ellátás sem tud jól működni.
Magasabb egészségkultúrára lenne szükség
Póta szerint a szülőknek a mainál sokkal magasabb szintű egészségtudatosságra lenne szükségük. Ez nem azt jelenti, hogy orvosként kellene viselkedniük, hanem hogy értsék a gyerek alapvető testi működését, a tünetek jelentését, a gyógyszerezés alapjait, a lázmérés módját és a mindennapi gondozás szabályait.
Szerinte ugyanez igaz a táplálkozásra, mozgásra és életmódra is. A kisgyermekkori életmód, a táplálék összetétele, a mozgás és a képernyő előtt töltött idő hosszú távon meghatározza, milyen életet él majd a gyerek.
Ezek nem kizárólag orvosi kérdések. A család napi működésében dőlnek el.
A család egészsége nem adminisztrációs ügy
A beszélgetés végén Breuer Péter azt vetette fel, hogy az új egészségügyi minisztérium és az új vezetés remélhetőleg nem az adminisztrációra, hanem a gyakorlati munkára fog koncentrálni.
Póta gondolatai alapján az egészségügy egyik nagy kérdése éppen ez: a rendszer akkor működik, ha nemcsak táblázatok, rendeletek és formanyomtatványok készülnek, hanem valódi tudás jut el a családokhoz.
A gyermekellátásban az orvos, a védőnő és a szülő együtt tud eredményt elérni. Ha ebből bármelyik láncszem hiányzik, a legegyszerűbb helyzet is ügyeleti problémává válhat.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
