„A Hezbollah az Irán”: Libanon új esélye és Izrael egyre nehezebb szövetségi játszmája
A Világ Zsidó Szemmel adásában Seres Attila Dr. Gyarmati István biztonságpolitikai szakértővel és M. Kende Péterrel beszélgetett a libanoni–izraeli keretmegállapodás jelentőségéről, Irán szerepéről, Donald Trump közel-keleti politikájáról, az amerikai–izraeli viszony eróziójáról, valamint az izraeli és a magyar belpolitika zsidó közösségeket érintő dilemmáiról.
Libanon és Izrael: áttörés vagy szándéknyilatkozat?
Az adás első témája a június 26-án amerikai közvetítéssel létrejött libanoni–izraeli keretmegállapodás volt. Seres Attila felvetése szerint már önmagában figyelemre méltó, hogy Libanon és Izrael között a viszony jövőbeli rendezéséről beszélnek, miközben a cél az lenne, hogy a Hezbollah helyére a libanoni állami hadsereg lépjen.
M. Kende Péter óvatosan kezelte a hírt. A Tanú egyik jelenetét idézve arra utalt, hogy a megállapodás jól hangzik, de a Hezbollah aligha érzi magát kötelezve általa: „Engem nem kérdeztek.” Szerinte a dokumentum inkább szándéknyilatkozatnak látszik, amelynek sorsa attól függ, lesz-e mögötte tényleges végrehajtási akarat.
Gyarmati István viszont már a puszta tényt is komoly fordulatként értékelte. Emlékeztetett rá, hogy Libanon jogrendjében az Izraellel való kapcsolatfelvétel bűncselekménynek számított. Innen nézve az, hogy a két ország hivatalos szinten rendezési keretről beszél, már önmagában politikai áttörés.
„A Hezbollah az Irán”
A libanoni megállapodásról szólva Gyarmati István a nagyobb regionális képet hangsúlyozta. Röviden így fogalmazott: „A Hezbollah az Irán.” Szerinte a Hezbollah katonai és politikai súlya csak az iráni stratégia részeként érthető meg. Ha Teherán befolyása csökken, a Hezbollah helyzete is meggyengülhet.
Seres Attila történeti keretet adott ehhez. Felidézte, hogy Libanon 1975 előtt a Közel-Kelet egyik legnyitottabb, sokvallású, virágzó állama volt, majd évtizedekre különböző regionális erők túszává vált. Előbb a palesztin fegyveres szervezetek, később az iráni forradalom nyomán szerveződő síita Hezbollah alakította át az ország politikai és biztonsági szerkezetét.
A beszélgetők egyetértettek abban, hogy Libanon belső rendje önmagában is rendkívül bonyolult. A vallási és felekezeti alapon rögzített hatalommegosztás mára elavult népességi arányokat tükröz, a Hezbollah pedig erre a széttagolt rendszerre építve tudott kvázi hadseregként működni.
Gázmezők, Európa és a libanoni tét
Gyarmati István szerint a megállapodás jelentősége túlmutathat a közvetlen katonai kérdésen. Szóba került a Földközi-tenger keleti medencéjében található gázmezők kiaknázása, amelyben Izrael, Libanon és Ciprus is érintett. Ha a politikai akadályok csökkennek, az energetikai együttműködés akár Európa gázellátására is hatással lehet.
A résztvevők ugyanakkor nem tekintették lefutottnak a folyamatot. A Hezbollah helyi társadalmi beágyazottsága, Irán regionális ambíciói és Libanon belső törékenysége miatt a megállapodás végrehajtása hosszú és bizonytalan folyamat lehet.
Trump, Irán és a Hormuzi-szoros
A műsor második nagy blokkja az amerikai–iráni megállapodás körül forgott. A beszélgetők szerint Donald Trump Irán-politikájában nehéz különválasztani a taktikát, az improvizációt és az amerikai érdekek követését. Seres Attila felvetette, hogy Trump tárgyalási módszerében mintha visszatérő elem volna az ellenfél elbizonytalanítása.
M. Kende Péter ezt kétkedéssel fogadta. Szerinte a Hormuzi-szoros ügye önmagában is mutatja a helyzet ellentmondásait: a szoros történetileg inkább fenyegetések tárgya volt, most viszont maga a háborús helyzet tette valódi problémává. Ráadásul Irán rakétaképességei továbbra sem tűntek el.
Gyarmati István az amerikai érdekek változásáról beszélt. Korábban Izrael biztonsága mindent felülíró amerikai cél volt, ma viszont ez fontos, de már nem kizárólagos szempont. A Hormuzi-szoros nyitva tartása Washington számára inkább globális stratégiai kérdés: Európa, Ázsia és Kína ellátása miatt számít, miközben az Egyesült Államok közvetlen energiafüggése jóval kisebb.
Repedések az amerikai–izraeli viszonyban
A beszélgetés egyik visszatérő állítása az volt, hogy az amerikai–izraeli szövetség fokozatosan erodálódik. Gyarmati István szerint Donald Trump korábban Izrael egyik legbarátibb amerikai elnökének számított, de ez inkább a múltbeli képre vonatkozik, mint a jelenlegi helyzetre.
Netanjahu egyik nyilatkozata különösen éles reakciót váltott ki. Az izraeli miniszterelnök arról beszélt, hogy jó lenne, ha három éven belül megszűnne az amerikai katonai-pénzügyi segítség. M. Kende Péter ezt egyszerűen érthetetlennek nevezte, Gyarmati pedig úgy vélte, ilyen kijelentéssel Izrael maga is gyengíti a szövetségi viszonyt.
Gadi Eisenkot és az izraeli választási kampány
Az izraeli belpolitikai részben Seres Attila Gadi Eisenkot felemelkedését emelte ki. A volt vezérkari főnök neve a közvélemény-kutatásokban és a fogadóirodáknál is egyre gyakrabban szerepel lehetséges kormányfőjelöltként. A beszélgetésben felmerült, hogy Izrael válsághelyzetben hagyományosan fogékony a katonai múlttal rendelkező vezetőkre.
M. Kende Péter szerint Benjamin Netanjahunak ideje lenne elhagynia a politikai színpadot, ám az izraeli választók eddig rendre másképp döntöttek. Eisenkot előnye lehet, hogy a politikában új szereplőként jelenik meg, miközben a biztonsági elitből érkezik.
Netanjahu válasza az arab pártok bevonásának rémképére épül: „nincs Gadi Tibi nélkül” – utalt Ahmed Tibire, az izraeli arab politika egyik ismert szereplőjére. A résztvevők szerint ez újra előhozza az izraeli demokrácia egyik alapdilemmáját: kormányozható-e az ország az arab állampolgárok politikai bevonása nélkül.
Magyar zsidó közérzet: otthonosság vagy aggodalom?
Az adás végén magyar belpolitikai kérdés került elő. Seres Attila Köves Slomó Indexen megjelent írására hivatkozott, amely szerint a Fidesz új stratégiája hidakat építhet a radikális jobboldali világ felé. A kérdés az volt, hogy a magyar zsidóság politikailag otthontalanná válhat-e, ha a jobboldalon erősödik a szélsőjobboldali nyomás, a baloldalon pedig az anticionizmusba csomagolt antiszemitizmus.
M. Kende Péter szerint Köves Slomó helyzetértékelése elkésettnek tűnik, mert a jobboldali mozgások jelei korábban is láthatóak voltak. A hangsúly szerinte azon van, hogy egy politikai közösség vezetése normává engedi-e válni az antiszemitizmust.
Gyarmati István optimistábban zárta a témát. Úgy vélte, a jelenlegi kormány is határozottan fogja képviselni a zéró tolerancia politikáját, és ez több szereplőnél belső meggyőződésből is fakad. A vita ezzel a kérdéssel ért véget: a magyar zsidó közösség biztonságát ma mennyire a politikai szövetségek, és mennyire a társadalmi normák tartják fenn.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
