„Nálam nem emelte föl a hangját, hanem lehalkította” – Paor Lilla útja a balettről az éjszakán át a televízióig
Breuer Péter vendége a Hétórás Vendégben Paor Lilla előadóművész volt, akit a nézők színpadról, rádióból, televízióból és az egykori pesti éjszaka világából is ismerhetnek. A beszélgetés első része családtörténettel indult, majd a balett, a tanítás, az éneklés, a revük, az olaszországi fellépések és a televíziózás kezdetei felé kanyarodott.
Kenyérrel kezdődő szerelem
Paor Lilla családjának története a második világháború végén indul. Édesanyja családja egykor tehetős iparos család volt, nagyapjának gumijavító műhelye működött, ahol sokan dolgoztak. A háború végén, az oroszok megjelenése után a mindennapi megélhetés is nehézzé vált.
Ebben az időszakban járt be a műhelybe egy jó humorú, élelmes fiatalember: Paor Lilla későbbi édesapja, Zoli. A döntő gesztus egy kétkilós friss kenyér volt, amelyet az oroszoktól szerzett. „Egyszer az anyut levette a lábáról végképp” – idézte fel Lilla a családi legendát.
A családban a szülőket nem távolságtartóan emlegették: anyja Évi, apja Zoli volt otthon. Paor Lilla szerint ez a maga korában szokatlanul szabad, jó fej családi légkört jelentett.
Balett, hangerő és az első esések
Lilla már kisgyerekként mozgásban volt. Hároméves korától balettozott, részben nővére, Emőke hatására, aki az Ikarusz Művelődési Ház balettiskolájába járt. Hamar kiderült, hogy nemcsak mozogni, hanem szerepelni is szeret.
A cinkotai strandon történt gyerekkori baleset jól mutatja ezt az élénkséget: a gyűrűhintán próbált mutatványozni, fejre esett, felszakadt az arca, de végül a nővérét kellett jobban vigasztalni. „Kicsit exhibicionista voltam annak idején is már” – mondta öniróniával.
A hangja is hamar feltűnt. Templomban, a Himnusz éneklésekor már négy-öt évesen olyan erővel énekelt, hogy keresték, melyik gyerekből jön ez a hang. Később ének-zenei általános iskolába járt, hegedülni tanult, kórusban énekelt, majd zenekarosként is fellépett.
Tanítás képesítés nélkül, de teljes figyelemmel
A zenei pálya mellett Paor Lilla tanítani is kezdett. A Zeneakadémia előképzője után dolgoznia kellett, így képesítés nélkül került iskolába, ahogy akkoriban ez nem számított kivételesnek. Másodikos osztályt kapott, és gyorsan kiderült számára, hogy a gyerekekkel való munka nemcsak átmeneti állomás.
A tanításban nem a hangerőre épített. „Én sosem emeltem föl a hangomat, hanem lehalkítottam” – mondta. A gyerekek tudták: ha Lilla néni suttog, akkor valóban komoly a helyzet. Ebből a tapasztalatból később is megmaradt benne a pedagógiai ösztön: figyelem, ritmus, jelenlét és a gyerekekhez való közelség.
A tanítóképzőbe is felvették, ő pedig úgy döntött, ha már így alakult, el is végzi. Közben fiatal pedagógustársaival zenés műsorokat kezdtek készíteni, és lassan az opera helyett az operett, majd a magyar nóta, később a sanzon és a musical világa felé fordult.
Egy baleset, amely új hangot adott
Paor Lilla énekesi pályájában egy baleset is fordulatot hozott. Műtétje után sok erősítőszert kapott, hangja megváltozott, bizonytalanná vált. Egy szakember azt tanácsolta neki, két évig ne énekeljen, mert hangszínváltáson megy keresztül.
A mélyebb hang végül új stílust hozott. A korábbi klasszikusabb irányból sanzon, musical és Edith Piaf világa felé lépett tovább. Ez nem kényszerű visszalépés volt, hanem pályamódosítás: az új hanghoz új karaktert, új előadói arcot keresett.
A Marina bár és a pesti éjszaka világa
Az első éjszakai fellépés a Marina Szálló bárjában volt. Ekkor már rendelkezett az ORI működési engedéllyel, az OSZK-engedéllyel és minden szükséges papírral. A Marina bár nem akármilyen helyszín volt: ott a korszak legsikeresebb előadói léptek fel.
Paor Lilla hamar bekerült az éjszakai műsorok körforgásába. Jött a Savoy, az Astoria, a Grand Hotel Hungária, a Volga, majd a Béke. Volt olyan időszak, amikor esténként öt helyen énekelt, színházi előadás után rohant tovább a lokálokba. „Sokszor öt perc volt, hogy egyik helyről áttérjek a másikra” – emlékezett.
A pesti éjszakáról nem nosztalgikus ködként beszélt, hanem komoly szakmai közegként: revük, táncosok, koreográfusok, artisták, szólisták, jól szerkesztett műsorok világa volt ez. Szerinte ennek a szakmának hosszú ideig nem adták meg a kellő tiszteletet, pedig az előadók teljesítménye nemzetközi szinten is megállta a helyét.
Olaszország, lakókocsi és a vándorló revü
A kilencvenes évek elején a régi revüvilág fokozatosan megszűnt Magyarországon. Ekkor indultak újra a külföldi fellépések. Egy alkalmi, Lőrinciben összerakott műsor annyira jól sikerült, hogy felmerült: ezzel külföldre is el lehetne menni.
Először Portugáliába készültek, végül Olaszország lett belőle. Pescara környékén kezdtek dolgozni, szállodai bárban laktak, előttük a tengerrel. Két hét után azonban elég lett a hotelből, és inkább kempingbe, letelepített lakókocsiba költöztek. Paor Lilla ezt élete egyik legszebb nyaraként idézte fel: tenger, szabadság, főzés, fellépések, társaság.
Később már több menedzserrel dolgozott, havonta más városban, más helyszínen énekelt. A külföldi évek nemcsak fellépéseket, hanem életformát is jelentettek, miközben fia, Zoli is sokat látott ebből a világból.
A televízió véletlenül érkezett
Paor Lilla televíziós pályája egy éjszakai művészvilágról készülő filmhez kapcsolódott. Réz András filmjében Bóta Gábor készített vele riportot, majd meghívták a Terézvárosi TV-be. Menti Mariann műsorában szerepelt, majd hamar lehetőséget kapott arra, hogy maga kérdezzen vendéget.
A próba jól sikerült, Paor Lilla pedig műsorvezetőként is megmaradt. Innen vezetett az út a Metropol TV-hez, az első kereskedelmi televíziós kísérletek egyikéhez, ahol már nemcsak műsorvezetőként, hanem később főszerkesztőként is dolgozott.
A televíziózást nem iskolapadban, hanem gyakorlatban tanulta meg. Egy külföldről érkezett vezetőt végigvezetett a gyártás teljes folyamatán, diszkréten, háttérből segítve. A beszélgetés első része itt zárult: a színpad, az éjszaka és a tanítás után Paor Lilla életében új fejezetként megérkezett a televízió.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
