Jövő februárban a duplánál is nagyobb juttatásra számíthatnak a nyugdíjasok.

A BreuerPress és a HetiTV hírei 2025.11.16.Továbbra is előkészítik a budapesti békecsúcsot – mondta Orbán Viktor.

Jövő februárban a duplánál is nagyobb juttatásra számíthatnak a nyugdíjasok.

A kormány okozta problémát a kormánynak kell megoldani – véli Karácsony Gergely.

A húszik egyelőre felfüggesztették Izrael elleni támadásaikat.

Hírek:

Zajlik egy nagy budapesti békecsúcs előkészítése – mondta a miniszterelnök múlt heti amerikai látogatását értékelve. Orbán Viktor kiemelte, hogy Európában ő maradt az egyetlen vezető, aki még tud beszélni az orosz elnökkel. Úgy fogalmazott, beletett az életéből tíz évet, hogy jó legyen a kapcsolata Vlagyimir Putyinnal és ez megalapozza a reményt, hogy el lehet érni a konfliktus megoldását. A kormányfő szerint a jelenlegi amerikai adminisztrációval összeköti az ideológiai egyezés, sok ügyben – így például a migráció vagy a béke kérdésében – azonosan gondolkodnak. Ugyanakkor Brüsszel és az uniós tagállamok nagy része – szavai szerint – továbbra is tolják bele Európát a háborúba, ami politikailag és gazdaságilag is káros.

A magyar külügyminiszter a napokban tisztázni akarja amerikai kollégájával az amerikai szankciók bevezetésére kapott haladék részleteit. Ezt közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki szerint az amerikai elnök és a magyar kormányfő múlt heti találkozóján arról egyeztek meg, hogy időkorlát nélkül kap Magyarország mentességet. Gulyás Gergely úgy tudja, a megállapodást írásba is foglalják. Az amerikai diplomácia vezetője előzőleg úgy nyilatkozott, hogy a haladék csak egy évre szól. Marco Rubio azt mondta, erre azért van szükség, mert a magyar gazdaság számára megrázó lenne, ha mostantól nem juthatna hozzá az orosz olajhoz és gázhoz. Orbán Viktor arról beszélt, hogy az ő és Donald Trump kézfogása szükségtelenné teszi az egyezség dokumentálását és az addig érvényes, ameddig mindketten betöltik jelenlegi hivatalukat.

Jövő februárban a rendes juttatás mellett nemcsak a 13. havi nyugdíjat kapják meg az érintettek, hanem a 14. havi első negyedét is. Ezt közölte a miniszterelnök, amikor megerősítette, hogy a kormány eheti ülésén döntött ebben az ügyben. Orbán Viktor az áprilisban esedékes választásra célozva úgy fogalmazott, hogy ezzel a kormánnyal azok is jól járnak, akik nem rájuk szavaznak. Korábban a kormányfő már többször utalt rá, hogy 2010-es választási győzelmük után megállapodott a nyugdíjasokkal, hogy semelyikük sem veszítheti el a nyugdíja értékét. Mint mondta, számára ez egy személyes vállalás volt. Ennek jele, hogy az ellátottak éppen ebben a hónapban kapják meg az infláció miatt szükségessé vált kiegészítést, januártól pedig a tervek szerint 3,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak. Sok gazdasági szakember viszont úgy véli, hogy a 14. havi nyugdíj bevezetése a gazdaság jelenlegi helyzetében nem reális.

Az izraeli államfő lényegében nemet mondott az amerikai elnöknek, aki azt kérte tőle, adjon kegyelmet Benjamin Netanjahunak a korrupciós ügyei miatt folyó perben. Donald Trump azzal érvelt, hogy az izraeli kormányfő a béke korszakába vezeti országát, jó kapcsolatokat alakított ki a Közel-Keleten és tevékenységéről kár elterelni a figyelmet szükségtelen dolgokkal. Netanjahu ellen vesztegetés, csalás és hivatali visszaélés miatt kezdődött évekkel ezelőtt per. A kormányfő jelezte, folytatni kívánja közéleti szereplését, és nem megy bele semmilyen egyezségbe, amely bukásához vezetne. Jichák Hercog elnök közölte, hogy aki kegyelmet kíván kérni, annak a szabályoknak megfelelően hivatalos kérelmet kell benyújtania. Az izraeli törvények szerint az elnök akkor adhat kegyelmet, ha a vádlott beismeri tettét és megbánást mutat. Az államfő egyúttal nagyra értékelte Trump Izraelnek nyújtott baráti támogatását.

Az izraeli védelmi miniszter bejelentette, hogy negyedéven belül megszünteti a katonai rádiót. Jiszrael Kac emlékeztetett rá, a kormány évtizedekkel ezelőtt azért hozta létre a rádiót, hogy – szavai szerint – a hadsereg és a katonák családjainak hangja és füle legyen. Csakhogy az állomás olyan fórummá vált, amelyen gyakran támadhatják a hadsereget és katonáit. Miután pedig így politikai vitákba vonják be a őket, ez súlyosan árt a hadsereg népi és állami jellegének. A miniszter szerint különösen a gázai háború két éve alatt romlott sokat a helyzet. Sokszor bírálták a háborús erőfeszítéseket, amit ráadásul Izrael ellenségei a hadsereg hivatalos üzeneteiként értelmeztek.

A Jemenből támadó húszik felfüggesztették Izrael elleni támadásaikat. Ezt maguk közölték abban a levélben, amelyet szövetségesüknek, a Hamasz palesztin terrorszervezetnek küldtek. Arra hivatkoztak, hogy a gázai tűzszünet lehetővé teszi, hogy ne támadják a Vörös-tengeren közlekedő hajókat. Korábban a hajózási útvonalak elleni akciókban legkevesebb kilenc tengerész meghalt és elsüllyedt négy hajó is. A húszik azonban azt is bejelentették, hogy újra kezdik katonai tevékenységüket, amennyiben Izrael újra támad a Gázai övezetben.

Itthon már a kormányfő és a főpolgármester is vitázik Budapest helyzetéről. Orbán Viktor egy interjúban úgy vélekedett, hogy a főváros nem fog csődbe menni, mert már abban van. Hozzátette, szerinte a város tele van pénzzel, hiszen ezer milliárd forintot elérő beruházás zajlik. Azt mondta, a kormány nem ad újabb pénzeket, jól kellene kormányozni a várost. A főpolgármester viszont azzal érvelt, hogy a kormány többet vesz el Budapesttől, mint amennyit ad. Karácsony Gergely utalt rá, hogy legutóbb a Kúria is megállapította, jogtalanul vontak el pénzeket az önkormányzattól.

A Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója elmondta, ha a kormány nem hajtja be a szolidaritási hozzájárulást és kifizeti a tartozásait, akkor jó esetben körülbelül nullán, esetleg enyhén mínuszban zárja az évet a főváros. Ellenkező esetben viszont mínusz 36 milliárddal zárnak és nem tudják elkezdeni a jövő évet sem – mondta Kiss Ambrus.

Eközben újra elmaradtak a kormány és a főváros képviselőinek tárgyalásai a helyzet rendezéséről. A Miniszterelnökséget vezető minisztert az érintett szakszervezetek kérték, hogy egyeztessen a főpolgármesterrel. Gulyás Gergely azt közölte, nem érti, miért őt hívták, hiszen a dolgozók munkáltatója nem a kormány, hanem az önkormányzat. Erre az az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke úgy reagált, hogy a dolgozók nem lehetnek a kormány és a főváros közti politikai csaták áldozatai. Budapest ugyanis Naszályi Gábor szerint azért nem rendelkezik elegendő forrással, mert a kormány elvonta a szolidaritási hozzájárulásból származó pénzt. Karácsony Gergely hozzátette, a kormány okozta problémát a kormánynak kell megoldania, vagyis azt, hogy 27 ezer dolgozónak a város tudjon bért fizetni.

Az Egyesült Államokban a jövő hét elejére állhat vissza a kormányzat rendes működése. Ezt az teszi lehetővé, hogy Donald Trump elnök a hét közepén aláírta a szövetségi kormányzat újraindításáról szóló törvényt, amelyet a szenátus után a képviselőház is megszavazott. A történelem leghosszabb amerikai kormányzati leállása 42 nap után ért véget. A tavalyi választási vereségük után a demokraták kihasználták, hogy szeptember végén lejárt a kormányzati finanszírozásra vonatkozó törvény, és addig nem akarták megszavazni, amíg az bizonyos egészségüggyel kapcsolatos kérdéseket nem rendezett. Bár a republikánusok mindkét házban többségben vannak, de nem elegen az obstrukció megtöréséhez. Az állami leállás október 1-jén kezdődött, mintegy 700 000 szövetségi alkalmazottat küldtek szabadságra, sokan pedig fizetés nélkül dolgoztak.

A brit miniszterelnök közölte, mindig kiáll a BBC közszolgálati csatorna függetlensége mellett, amire napjainkban, a dezinformáció korszakában különösen nagy szükség van. Keir Starmert arról kérdezték a parlament alsóházában, hajlandó-e felszólítani az amerikai elnököt, hogy álljon el a BBC-vel szembeni kártérítési pertől. Donald Trump ugyanis egymilliárd dollárt akarna kapni, miután a csatorna egyik műsorában úgy vágták meg 2021-es beszédét, mintha a Capitolium ostromára bíztatta volna a tüntetőket. Az ügybe a héten belebukott a BBC főigazgatója és a hírszekció vezetője is, miközben a csatorna hivatalosan is elnézést kért. Starmer arra nem tett erre ígéretet, hogy közbenjár az elnöknél, de kijelentette, hogy bár sokan szeretnék, ha a BBC nem is létezne, de ő nem, sőt kiáll az erős és független BBC mellett.

Lengyelországban a nemzeti ünnep, a függetlenség napja adott alkalmat az államfőnek és a miniszterelnöknek, hogy ismét jelezzék nézeteik különbözőségét. Az elnök azzal vádolta országa politikusainak egy részét, hogy készek feladni az ország szuverenitását az európai uniós intézmények javára. Karol Nawrocki jelezte, hogy bár híve az Európai Uniónak, de nem lehet átadni az ország szabadságát, függetlenségét és szuverenitását idegen intézményeknek. Hozzátette, Lengyelország szabad, és nem gyarmat többé. Donald Tusk kormányfő eközben arról beszélt, hogy vannak ugyan viták, de azok nem szülhetnek gyűlöletet, sőt, a sokszínűség erejük forrása lehet. „Senkinek sincs monopóliuma a hazafiságra, egy közösség vagyunk” – fogalmazott.

Holnap lesz Buda, Pest és Óbuda egyesítésének, valamint Nagy-Budapest létrejöttének 75. évfordulója. Ezen a hétvégén változatos programokkal emlékeztek meg a főváros születésnapjáról. Péntek óta tart a Metrófesztivál, amelynek programjában a metróállomásokon mutatkoztak be a Nagy-Budapesthez 1950-ben csatlakozó városrészek művészeti iskolái, kórusai, zenekarai és tánccsoportjai. Ugyancsak pénteken nyitotta meg kapuit a Városháza parkban a főváros karácsonyi vására. Újra közlekedik a bulivillamos: a Deák Ferenc tértől Kelenföld végállomásig utazás közben jó zenéket lehet hallgatni, és az utasok élvezhetik az esti Budapest fényeit. Az ünnepségsorozat záróeseménye a holnapi díszközgyűlés, ahol átadják a Budapestért díjakat, a Pro Urbe Budapest díjakat, valamint a Budapest díszpolgára kitüntetéseket.

Időjárás:

Ami pedig az időjárást illeti, tovább tart a borongós őszi idő. Általában felhős lesz az ég, de délen kisüthet a nap. Helyenként lehet kisebb eső, zápor. Sokfelé erős lesz a szél. A hőmérséklet napközben 13 és 20 fok között alakul, estére 3 és 12 fok közé hűl le a levegő.