A BreuerPress és a HetiTV hírei 2025.03.28.
Támogatásáról biztosította Orbán miniszterelnököt Aleksandar Vucic szerb elnök.
Dr. Fekete Rajmund, történész, a Kommunizmus Kutatóintézet vezetője a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a frissen megnyílt Kennedy-iratokról.
Megszavazta az izraeli parlament, a kneszet csütörtökön a bírók kinevezéséről szóló új jogszabályt, amely az ellenzék szerint nagyobb politikai ellenőrzést biztosít az igazságszolgáltatási rendszer fölött.
Az Egyesült Államok a jelenleg tervezettnél „jóval nagyobb” mértékű vámokat vethet ki az Európai Unióra és Kanadára, ha közösen próbálnak fellépni az amerikai vámok ellen – közölte Donald Trump amerikai elnök.
Belföldi hírek:
Gulyás Gergely a miniszterelnökséget vezető miniszter és Gyopáros Alpár, a Magyar Faluprogram kormánybiztosa a kormányinfón a Heti TV több kérdésére is válaszolt. A Heti TV első kérdésére Gyopáros Alpár válaszolt, aki elmondta, a kormány által meghirdetett, a magyar vidék fejlesztését segítő csomagban szereplő templomfelújítási program természetesen minden felekezet templomára, zsinagógájára vonatkozik. A Heti TV egy másik felvetésére Gulyás Gergely sem megerősíteni, sem megcáfolni nem kívánta azt a hírt, mely szerint a jövő héten érkezik Magyarországra az izraeli miniszterelnök. Mint kijelentette, érdemes megvárni a hivatalos bejelentést. Az Európai Bizottság által erőltetett haderőfejlesztés és annak kimagasló költségei kapcsán a Heti TV kérdésére Gulyás Gergely kijelentette, a kormány egyelőre ezzel még nem foglalkozik, hiszen Brüsszel már korábban is többször hirdetett meg programokat, melyekből aztán végül nem is lett semmi.
Támogattam Orbán miniszterelnököt a függetlenség megőrzésére irányuló erőfeszítéseiben, a magyar állam döntéshozatalaiban, és megköszöntem figyelemre méltó közreműködését a szorosabb szerb-magyar kapcsolatok kialakításában – írta közösségi oldalán közzétett posztjában a szerb elnök, miután telefonon egyeztetett a magyar miniszterelnökkel. „Nagyszerű beszélgetés volt Szerbia egyik nagyszerű barátjával, Orbán Viktorral. Véleményt cseréltünk a világ, Európa és különösen országaink jelenlegi politikai helyzetéről. Megállapodtunk abban, hogy felgyorsítjuk kapcsolataink javítását a társadalmi élet minden területén, beleértve a katonai védelmi szférát is. Támogattam Orbán miniszterelnököt a függetlenség megőrzésére irányuló erőfeszítéseiben, a magyar állam döntéshozatalaiban, és megköszöntem figyelemre méltó közreműködését a szorosabb szerb-magyar kapcsolatok kialakításában. Hamarosan fontos és nagy dolgokat írunk alá” – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a szerb elnök.
A bíróság is kimondta, hogy Tordai Bence házépítése szabálytalan, ezért el kell bontania előbb vagy utóbb a házát – közölte Budapest főispánja csütörtökön a közösségi oldalán megosztott videójában. Sára Botond azt mondta: Tordai Bence parlamenti képviselő (Párbeszéd) szabálytalan házépítésével kapcsolatban két dolog biztosan eldőlt: ez egyik, hogy szabálytalanul építkezett, amit jogerős bírósági döntés és a bíróság által kirendelt független igazságügyi szakértő is megállapított. A második pedig az, hogy el kell bontani a házat, hiszen nem felel meg a helyi építési szabályzatnak, és a jelenlegi hatályos szabályok úgy rendelkeznek, hogy ilyen esetben bontási kötelezést kell kiadni – tette hozzá. „Ezt mi ki is adtuk, amit Tordai Bence megtámadott, meg is kapta a jogvédelmet, ami minket nem lepett meg, hiszen ez a szokásos bírósági gyakorlat, de a bírósági eljárás azon biztos, hogy nem változtat, hogy Tordai Bence szabálytalanul építkezett, és hogy el kell bontani a házát. A kérdés az csak az, hogy előbb vagy utóbb” – fogalmazott a főispán.
A Heti TV PIRKADAT című műsor vendége ezúttal Dr. Fekete Rajmund, történész, a Kommunizmus Kutatóintézet vezetője volt, akivel Breuer Péter többek között a frissen megnyílt Kennedy-iratokról, a CIA működéséről beszélgetett. Dr. Fekete frissen megjelent doktori disszertációja, amely könyvformában is napvilágot látott, nem a merénylet körüli elméletekre, hanem a Kennedy-mítosz felépítésére összpontosít. Mint elmondta: „Az összeesküvés-elméleteket lábjegyzetbe száműztem.” A most nyilvánosságra hozott utolsó, eddig titkosított 1%-nyi dokumentum – Donald Trump döntése nyomán – nem hozott forradalmi újdonságot, ám betekintést nyújt a CIA működésébe, és megerősíti, hogy már az 1960-as években is felmerült az ügynökség megszüntetésének ötlete: „Egy 1961-es jelentés szerint a CIA állam az államban lett.”
Külföldi hírek:
Megszavazta az izraeli parlament, a kneszet csütörtökön a bírók kinevezéséről szóló új jogszabályt, amely az ellenzék szerint nagyobb politikai ellenőrzést biztosít az igazságszolgáltatási rendszer fölött. A százhúsz tagú parlamentben 67:1 arányú többséggel, ellenzéki bojkottal elfogadott új jogszabály eltávolítja az izraeli ügyvédi kamara két képviselőjét az összes bírói kinevezést végző kilenctagú bírói kiválasztási bizottságból, és azt tartalmazza, hogy helyükre egy tagot közvetlenül a kormánykoalíció, egy másikat pedig az ellenzék választhat ki. Az új szabály emellett a kilenctagú grémiumban a koalíció, az ellenzék és az igazságszolgáltatás politikai képviselőinek vétójogot ad az alsóbb fokú bíróságok kinevezéseiben, míg jelenleg nincsen vétójog. A változtatással megszüntetik a bizottság három bírójának eddigi beleszólását a legfelsőbb bíróság tagjainak kinevezésébe, miközben vétójogot adnak ebben a kérdésben is a kormánykoalíció és a politikai ellenzék képviseletének.
Egyre szélesebb tömegeket vonzanak a Hamász-ellenes tüntetések a Gázai övezetben. Különböző helyszíneken több ezren vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak a háború folytatása és a terrorszervezet uralma ellen. A Szimchát Tóra-i mészárlások óta eltelt több mint másfél év után precedens nélküli a feldühödött gázaiak fellépése az övezetet még mindig uraló terrorszervezet ellen. Az északi Bét Lahijában a lakosok második napja vonultak az utcára, miközben azt skandálták, hogy „Hamász kifelé, kifelé! A Hamász terrorista!” A közismert jelszó korábban a kairói tömegek körében hangzott el először a Muszlim Testvériség elleni tüntetéseken. Az egyik tüntető tovább ment, és a terrorszervezet vezetőit bírálta, mondván- „sem Hamdán, sem al- Zahar – mi döntünk! Véget kell vetni a háborúnak, és ki kell űzni innen a Hamászt. Mi vagyunk az ellenállás, nem ők. Mi fizetjük meg az árát, nem ők.”
Kína segít a jemeni húsziknak fegyvereket szerezni a Vörös-tengeren való szabad áthaladásért cserébe – árulták el amerikai hírszerzési források az egyik izraeli hírügynökségnek. Az amerikai hírszerző szolgálatok azonosítottak egy összetett ellátási láncot, amelyet a húszik kínai segítséggel hoztak létre a Vörös-tengeri támadások kezdete óta. Lelepleződött egy titkos együttműködés Peking és az Irán által támogatott jemeni húszik között. Az i24NEWS-nek nyilatkozó amerikai hírszerzési források szerint az Irán által támogatott jemeni terrorcsoport kínai gyártmányú fegyvereket használ támadásai során, cserébe a kínai zászló alatt közlekedő hajók szabad áthaladásáért a fontos hajózási útvonalon. A források elmondta, hogy az amerikai hírszerző szolgálatok azonosítottak egy, a Vörös-tengeren elkövetett támadások kezdete óta a húszik által Kínában létrehozott ellátási láncot. Ez a hálózat lehetővé teszi számukra többek között, hogy ballisztikus és cirkálórakétáikhoz fejlett alkatrészeket és irányító berendezéseket szerezzenek be.
Egy „tervezett terrortámadásra utaló konkrét jelek miatt” Nancy Faeser ügyvivő német szövetségi belügyminiszter és osztrák kollégája, Gerhard Karner lemondta csütörtökre tervezett szíriai útját – jelentette be a német tárca szóvivője. A belügyminisztérium szóvivője, hozzátette, hogy a döntést Faeser osztrák kollégájával együtt hozta meg. „A küldöttséget és a kísérő biztonsági erőket fenyegető potenciális veszély nem volt vállalható” – mondta a szóvivő. Nem lehetett kizárni, hogy a német és az osztrák delegáció is veszélyben volt. Az ügyvivő minisztert és küldöttségét a német légierő gépe vitte volna Jordániából Damaszkuszba. Az utazást eleve szigorú biztonsági óvintézkedések mellett bonyolították le, és nem hirdették meg nyilvánosan. A miniszterek megbeszéléseket folytattak volna a szíriai átmeneti kormány két miniszterével és az ENSZ segélyszervezeteinek képviselőivel.
Felfüggesztette Lengyelország csütörtök éjféltől hatvan napra a menedékkérelmek benyújtásának jogát a Fehéroroszországgal közös határszakaszon – az erről szóló kormányrendeletet Tomasz Siemoniak lengyel belügyminiszter tette közzé az X-en. A rendeletet azt követően adták ki, hogy Andrzej Duda lengyel elnök aláírta az ugyancsak a menedékkérelmekre vonatkozó törvénymódosítást. A rendelet „kulcsfontosságú eszközzel ruházza fel a határőrséget a Lengyelországgal szembeni hibrid hadviselés elemét képező illegális bevándorlással folytatott harcban” – fogalmazott Siemoniak a bejegyzésben. A varsói kormányfői hivatal korábbi közleménye szerint az intézkedés célja az, hogy megelőzzék a lengyelországi belbiztonsági helyzet stabilitásának megingatását. Fehéroroszország „több éve egy szervezett műveletet folytat”, amelynek célja „a közrend megzavarása” Lengyelországban és más európai uniós tagállamokban, és ez a művelet a határsértések számának „hirtelen megnövekedését” eredményezte a fehérorosz határszakaszon – írták.
Az Egyesült Államok a jelenleg tervezettnél „jóval nagyobb” mértékű vámokat vethet ki az Európai Unióra és Kanadára, ha közösen próbálnak fellépni az amerikai vámok ellen – közölte Donald Trump amerikai elnök a saját közösségi oldalán. A Truth Social internetes közösségi felületen megjelent bejegyzésben az amerikai elnök úgy fogalmazott, hogy amennyiben az Európai Unió Kanadával együttműködve „gazdasági károkat” okoz az Egyesült Államoknak, akkor a jelenleg tervezettnél jóval nagyobb mértékű vámokat fognak kivetni mindkettőjükre. Donald Trump szerint erre a lépésre azért lenne szükség, hogy „megvédjék a két ország legjobb barátját, akivel valaha is rendelkezett”. Az amerikai elnök már korábban is hangsúlyozta, hogy ezekkel a vámokkal a kereskedelmi egyensúlytalanságot akarja korrigálni, mert értékelése szerint a többi kereskedelmi partner – különösen az EU – tisztességtelenül bánik az Egyesült Államokkal. Trump az utóbbi hetekben azt is többször kijelentette, hogy Kanadának az Egyesült Államok 51. tagállamává kellene válnia, és Washington jelentős vámokat is kivetett az amerikai piacra exportált kanadai termékekre.
Időjárás:
Ma mindenütt változóan felhős-napos időre készülhetünk. Este ismét borult lesz az égbolt. A hőmérséklet jellemzően 9 – 17 fok körül alakul.














