Sláh hetiszakasz 5. kommentár, 5784. Sziván 21. Napi Tóra, saharit

Napi Tóra, saharit

Darvas István

Sláh hetiszakasz 5. kommentár, 5784. Sziván 21.

 

A Klausenberger Rebbe meglátása emlékeztet arra a kényes egyensúlyra, amit meg kell találni magabiztosság és alázatosság között. Olyan helyzetekben, ahol valóban szükség van a közreműködésünkre, meggyőződéssel kell eljárnunk, ahelyett, hogy hamis alázattal mentegetnénk magunkat. Másrészt azonban el kell kerülnünk, hogy elbizakodottan, nélkülözhetetlennek tekintsük szerepünket. Ha nem ismerjük fel tehetségünket és lehetőségeinket, és hozzájárulásunk jelentőségét, akkor a pálya szélén fogunk ülni és óbégatni, ahelyett, hogy olyan területre irányítanánk erőnket, ahol valóban változást hozhatunk. Az ellenkező véglet, mint a kémek esetében, ha eltúlozzuk képességeinket és lehetőségeinket, munkánkat pedig fontosabbnak tekintjük, mint amilyen valójában, mert így végül biztosan rossz döntéseket fogunk hozni. Gondosan fel kell mérnünk tehetségünket és a zsidóság szükségleteit, és készen kell állnunk arra, hogy ott, akkor és addig vegyünk részt a közösségért való munkában, ahol érdemben hozzá tudunk járulni a sikeresebb működéshez, de ne kövessük el azt a hibát, hogy túlértékeljük szerepünk fontosságát.

 

Szép napot mindenkinek!

 

8.00: Saharit