A BreuerPress és a HetiTV hírei 2023.10.01.A miniszterelnök szerint 2024 a gazdaság visszaépítésének éve lesz.
Veszélyeztetné az üzemanyag-ellátást, ha újra árstopot vezetnének be.
Sikertörténet a magyar-kínai együttműködés – mondta a külügyminiszter.
200 helyszín, 2500 program – sikeres volt a Kutatók Éjszakája.
Hírek:
„Pontos elszámolás, hosszú barátság, a nyugdíjasok számíthatnak ránk” – mondta a miniszterelnök, amikor bejelentette, hogy novemberben nyugdíj-kiegészítést fizet a kormány. Egyúttal azt is közölte, hogy az érintettek akkor csaknem fél havi nyugdíjjal többet kapnak. A Miniszterelnökséget vezető miniszter ismertetéséből viszont kiderült, hogy az összeg a havi ellátás hozzávetőleg egyharmadával lesz nagyobb. Gulyás Gergely elmondta, hogy a januári 15 százalékos nyugdíjemelést 3,5 százalékkal kell kiegészíteni. Ez a matematika sajátosságai miatt 3,1 százalékos emelést jelent. A miniszter hozzátette, a mintegy két és félmillió nyugdíjas esetén a költségvetésből ez mintegy 190 milliárd forintos pluszkiadást igényel.
A miniszterelnök bízik benne, hogy 2024 a gazdaság visszaépítésének éve lesz. Orbán Viktor szerint a harmadik negyedévben már megindult a bérek és a gazdaság növekedése és nőtt a gazdaság versenyképessége is. Mint mondta, a magyar nemzeti banknak beletört a bicskája az infláció elleni küzdelembe, ezért a kormány átvette ezt a feladatot. Úgy fogalmazott, bicska helyett ehhez fejsze kellett, vagyis a hagyományos eszközöktől eltérően kellett kezelni a helyzetet és sikerrel is jártak. Így megkezdődött az infláció letörése és Orbán Viktor úgy látja, jogos a remény, hogy a pénzromlás az év utolsó hónapjaira egyszámjegyű lesz. Emlékezetes, hogy a hazai infláció egyelőre több mint kétszerese az uniós tagállamok átlagának.
Egy energetikai szakértő szerint másfél hét alatt leállna a normális üzemanyag-ellátás, ha a kormány újra árstopot vezetne be. Holoda Attila úgy vélte, ezt nem fogják meglépni, mert tisztában vannak a veszélyekkel, vagyis azzal, hogy rengeteg benzinkutas azonnal bezárna. A hatósági ár kérdése azután merült fel, hogy a gazdaságfejlesztési miniszter a héten tárgyalt a MOL vezetőivel. Nagy Márton közölte, hogy minden lehetséges eszközzel tompítani kívánja az üzemanyagárak növelését és havi rendszerességgel kér jelentést az ágazat szereplőitől az árak mielőbbi moderálására tett lépésekről. Azt is megállapították egyébként, hogy az árak emelkedése nemzetközi és országspecifikus tényezőkre vezethető vissza. Ugyanakkor jelezték, hogy Magyarországon stabil és biztonságos az üzemanyagellátás.
Az oktatást is irányító Belügyminisztérium parlamenti államtitkára nem aggódik amiatt, hogy túl sok pedagógus távozik szakmájából a státusztörvény miatt. Az érintetteknek péntekig kellett jelezniük, ha nem kívánják az új jogállás szerint folytatni a munkájukat. Rétvári Bence közölte, a jövő hét közepén lehet megállapítani, hányan adták be összesen a felmondásukat a júliusban elfogadott jogszabály nyomán. A Pedagógusok Szakszervezetének adatai szerint több mint 34 ezer szakember hiányzik a közoktatásból, közülük 20 ezer pedagógus, valamint 14 ezren a nevelő és oktató munka segítői. Rétvári azonban úgy vélte, a pedagógushiány relatív fogalom, sok olyan állam akad, ahol kevesebb a pedagógus, mint Magyarországon.
A külügyminiszter igazi sikertörténetnek nevezte Magyarország és Kína eddigi együttműködését. A kínai nemzeti ünnep alkalmából Szijjártó Péter úgy fogalmazott, mára a két ország között „stratégiai, átfogó és baráti kapcsolatrendszer” jött létre. Európán kívül Kína lett Magyarország első számú kereskedelmi partnere. Eközben a közép-európai térségben ide érkezik a legtöbb beruházás Kínából, ami nagymértékben segíti, hogy a magyar gazdaságot a nehéz körülmények közepette is növekedési pályán lehessen tartani. Szijjártó Péter „kifejezetten veszélyesnek és károsnak” nevezte azokat a hangokat, amelyek az európai és a kínai gazdaság szétválasztását sürgetik. Szerinte a minél szorosabb együttműködés hozzájárul, hogy az Európai Unió mielőbb visszanyerhesse elveszített versenyképességét.
A magyar kormány bízik benne, hogy a tegnapi szlovákiai és a két hét múlva esedékes lengyelországi választás után találkoznak a visegrádi négyek miniszterelnökei. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szerint az érdemi együttműködést nagy mértékben meghatározzák a két választás eredményei. A tegnapi szlovákiai voksolás egyik fő esélyese a kormányfői tisztséget korábban már többször betöltő Robert Fico pártja, a Smer volt. Szakértők azonban rámutattak, a győzelem sem jelenthetné egyértelműen, hogy Fico alakíthat kormányt, mert ehhez nehezen találna koalíciós partnereket. A közvélemény-kutatások szerint a szlovákiai magyarok Szövetség nevű pártjának kevés esélye volt, hogy képviselői bejutnak a 150 tagú pozsonyi parlamentbe.
Spanyolországban még két hónap áll a pártok rendelkezésére, hogy működőképes kormányt hozzanak létre, ha nem sikerül, ismét választásokat kell tartani. A júliusi voksoláson győztes konzervatív Néppárt elnöke, Alberto Núnez Feijóo a héten hiába kísérletezett azzal, hogy miniszterelnökké válasszák. A parlament többsége ugyanis leszavazta, hiába ígért többek között adócsökkentést és a büntető törvénykönyv szigorítását. VI. Fülöp spanyol királynak tehát most újabb miniszterelnök-jelöltet kell felkérnie. Az ügyvivő kormányfő, Pedro Sánchez – a választásokon második helyen végzett Szocialista Munkáspárt főtitkára – már korábban jelezte, megpróbálkozna a kormány megalakításával. Neki egyébként több esélye is lenne rá, mert számíthat hét katalán képviselő támogatására és így már meglenne a parlamenti többsége.
A NATO főtitkára úgy látja, hogy az ukrán erők jól állnak az Oroszország elleni háborúban. Kijevi látogatásán Jens Stoltenberg úgy fogalmazott, az ukránok „fokozatosan teret hódítanak” az országot támadó orosz csapatokkal szembeni ellentámadásban. Volodimir Zelenszkij államfővel elsősorban a légvédelem erősítéséről tárgyalt. Ugyanez volt a téma a brit és a francia védelmi miniszter kijevi megbeszélésein. Valamennyien arról beszéltek, nyomást kell gyakorolni az agresszorra, hogy Oroszország visszavonuljon, de ehhez szükséges Ukrajna légi pajzsának megerősítése. Emlékezetes, hogy a nyáron Litvániában tartott NATO-csúcstalálkozón kiálltak Ukrajna további támogatása mellett.
A palesztin kérdés központi szerepet játszik Izrael és Szaud-Arábia tervezett megállapodásában, amelyet amerikai közvetítéssel próbálnak tető alá hozni. Ez derült ki az izraeli kormányfő múlt heti washingtoni látogatása után. A Walla hírportál értesülése szerint Benjamin Netanjahu már nem ellenez annyira egy izraeli-palesztin kétállami megállapodást, mint korábban. Állítólag azt is megerősítette, hogy a palesztinoknak részt kell venniük az amerikai-izraeli-szaúdi egyezségben, de nem lehet vétójoguk. Azt viszont nem ismerte el, hogy hajlandó lenne egy esetleges békemegállapodásra a palesztinokkal. Miután az álláspontok még elég távoliak, bármilyen egyezség létrehozása hosszú időbe telhet.
Izraelt is bevették az Egyesült Államok vízummentességi programjába. Ezt közölték Antony Blinken amerikai külügy- és Alejandro Mayorkas izraeli védelmi miniszter washingtoni tárgyalásai után. Jeruzsálem már több éve próbált csatlakozni a programhoz, de korábban nem teljesítette a feltételeket. Hosszan tárgyaltak ezekről, az amerikaiak többek között azt akarták elérni, hogy a palesztin származású amerikai állampolgárok szabadon beléphessenek Izraelbe etnikai származásuktól függetlenül. Izrael most a 40. ország lett a vízummentességi listán. Egyelőre azonban az izraeli állampolgároknak még vízumot kell igényelniük az amerikai utazáshoz. Várhatóan november végétől, egy elektronikus kérdőíves rendszer üzembe helyezése után lesznek jogosultak arra, hogy üzleti vagy turisztikai céllal vízum nélkül beutazzanak legfeljebb 90 napra az Egyesült Államokba.
A Nigerben két hónapja puccsot végrehajtó katonák jelentős nemzetközi sikert könyvelhettek el. Franciaország ugyanis visszahívta diplomatáit a nyugat-afrikai országból és megszűntette a katonai együttműködést is egykori gyarmatával. Nigerben mintegy 1500 francia katona tartózkodik. A francia államfő közölte, hogy továbbra is az ország „egyetlen legitim vezetőjének” tekinti a puccsisták által két hónapja fogva tartott Mohamed Bazoum elnököt. Emmanuel Macron úgy fogalmazott, Franciaország „nem lesz a puccsisták túsza”, nem ismeri el az új vezetést. A hatalomátvétel jelentős csapást mér Franciaország terrorizmusellenes műveleteire a Száhel-övezetben, és a francia befolyásra a régióban.
Budapesten ma zárul a Planet Budapest 2023 fenntarthatósági expo és élményprogram. Az esemény fővédnöke, Áder János, volt államfő arra hívta fel a figyelmet, hogy összhangban kell tartani a fejlődés három egymástól elválaszthatatlan tényezőjét, a társadalmat, a környezetet és a gazdaságot. Úgy vélte, a klímaváltozás, a vízválság, a biológiai sokféleség csökkenése, a termőföldek kimerülése és az erdők pusztítása stresszhelyzetet teremtett az emberiség számára. Ezért meg kell találni az alkalmazkodás különböző formáit. Áder János rendkívül veszélyesnek nevezte, hogy a jelenlegi tempó mellett a felmelegedés mértéke nem tartható másfél fok alatt, de már a két fok is kérdéses.
Országszerte csaknem kétszáz helyszínen, mintegy 2500 programmal várták a tudomány iránt érdeklődőket a péntekről szombatra megrendezett Kutatók Éjszakáján. A program legfontosabb céljának azt nevezték, hogy a kutatók munkája vonzóvá váljon a fiatalok számára. A Műegyetemen előadást tartottak a mesterséges intelligencia etikájáról, valamint arról, hogy ki felel a Facebookon megjelenő tartalmakért. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen volt esztétikai önismereti műhely, kocsmakvíz, és beszélgetés a társadalmi traumákról. Magyarországon először 17 évvel ezelőtt rendezték meg a Kutatók Éjszakáját. Azóta hagyománnyá vált, hogy kutatóintézetek, egyetemek, könyvtárak, levéltárak, múzeumok, hatósági laboratóriumok megnyitják kapuikat a nagyközönség előtt.
Időjárás:
Még mindig nincs vége az őszi nyárnak. Ma is napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Többfelé megélénkül az északi, északnyugati szél. A hőmérséklet napközben 19 és 25 fok között alakul, estére pedig 7 és 15 fok közé hűl le a levegő. A jövő hét elején is tart még ez a kellemes idő.