A koalíció magas rangú tagjai a jogalkotási folyamat megváltoztatását célzó alaptörvény előterjesztését tárgyalják

A BreuerPress és a HetiTV hírei 2023.07.03.Amikor a migránsgettók, nagy migrációs központok létrehozására irányuló európai bizottsági terv felvetődik, azt nem pusztán Magyarország kormánya ellenzi, jelentette ki Kovács Zoltán.

Rendbe kell tenni Magyarországon a párt- és kampányfinanszírozást – mondta Tetlák Örs, az LMP elnökségi tagja.

Izrael újabb huszonöt F-35-ös vadászrepülőgépet vásárol az Egyesült Államoktól hárommilliárd dollárért – jelentette az izraeli védelmi minisztérium.

Lengyelország 500 rendőrt vezényel a Fehéroroszországgal közös határára – jelentette be Mariusz Kaminski belügyminiszter.

Belpolitikai hírek:

„Öt év elteltével pénteken véget ért izraeli külszolgálatunk és hazatértünk Budapestre. Óriási megtiszteltetés volt Magyarországot képviselni ebben a lenyűgöző államban és remélhetőleg hozzá tudtunk tenni valamit ahhoz a különleges és baráti viszonyhoz, amely a két országot egymáshoz fűzi. Szeretnénk megköszönni mindebben a segítőkészséget, támogatást és odafigyelést kollégáinknak, helyi barátainknak és partnereinknek. Nem búcsúzunk, mert Izrael elválaszthatatlanul a részünkké vált; így hát a mielőbbi viszontlátásra” – írta Benkő Levente, aki öt évig szolgált Magyarország izraeli nagykövetként. Benkő Leventét Szentgyörgyi Zoltán, Brazíliában szolgáló nagykövet válthatja.

Amikor a migránsgettók, nagy migrációs központok létrehozására irányuló európai bizottsági terv felvetődik, azt nem pusztán Magyarország kormánya ellenzi rendkívül határozott politikai akarat mentén már nyolc éve, hanem nemzeti konzultáció, népszavazás és alkotmánymódosítás tette teljesen nyilvánvalóvá, hogy ellenkezik a magyar emberek szándékával és tételesen ellentmond a magyar alkotmányos berendezkedésnek – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára. Kovács Zoltánt arról kérdezték, hogy az Európai Bizottság nem megállítani akarja a migrációt, hanem menedzselni, s megjelent egy új kifejezés, a migránsgettó, amelyek városnyi méretű táborok lennének valahol a déli határon és az unió javaslata szerint Magyarországnak ezen táborokban kellene ellátnia a migránsokat, amíg a menedékkérelmüket el nem bírálják, s ha az elbírálás 12 hét alatt nem fejeződik be, az ott tartózkodókat tovább kellene engedni. A migráció kezelésének tervéről az államtitkár kijelentette: Magyarország kormánya továbbra is határozottan kiáll korábbi álláspontja mellett, ellenzi a migránsok szétosztását; a nemzeti konzultáció, a népszavazás és az alkotmány is ennek megfelelően rendelkezett, illetve rendelkezik.

Rendbe kell tenni Magyarországon a párt- és kampányfinanszírozást – mondta az LMP elnökségi tagja. Tetlák Örs kiemelte, komplex, rendkívül átfogó javaslatcsomagot nyújtanak be a párt- és a kampányfinanszírozás rendbetételéről, valamit, ahogy fogmazott, az állami propaganda betiltásáról. Szerinte a kiskapuk bezárására, a teljesen nyilvánvaló csalások megakadályozására szolgálnak a javaslatok, amelyeket szerinte ha leszavaznak, akkor egyértelmű, hogy „egy szót nem szabad komolyan venni a moralizálásukból” – jelentette ki az ellenzéki politikus.

Újabb funkciókkal bővült az EgészségAblak mobil alkalmazás a 2,3 millió felhasználó számára – nyilatkozta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Egyrészről minden, az EESZT indulása óta feltöltött egészségügyi dokumentum elérhetővé vált, másrészről az alkalmazásból közvetlenül hívható az Egészségvonal. Most már mindenkinek mindig a zsebében lehet az összes egészségügyi dokumentuma – mondta. Rétvári Bence közölte, az elmúlt másfél hónapban a sikeres tesztidőszak során az alkalmazásban 90 napra visszamenőleg lehetett megtekinteni az egészségügyi dokumentumokat. Ezalatt 1,9 millió e-leletet töltöttek le. Mostantól nemcsak az elmúlt három hónap, hanem az EESZT indulása óta feltöltött valamennyi laboreredmény, ambuláns lap, vizsgálati lelet, zárójelentés és minden egyes orvosi dokumentum megtekinthető és letölthető az EgészségAblak alkalmazásban mobiltelefonon is.

A hét végén tartotta tanévzáró és diplomaosztó ünnepségét a Mazsihisz fenntartásában működő Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem. A rendezvényen vehette át aranydiplomáját az intézmény egykori hallgatója, Kardos Péter főrabbi, az Új Élet főszerkesztője. Dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke, beszédet mondott az eseményen, és háláját fejezte ki azoknak a bátor elődöknek, akik egyedi látásmódjukkal, mély hitükkel és odaadásukkal az egyetemet magasabbra emelték. A sok nehézség ellenére elismerését fejezte ki a megbízott rektor erőfeszítéseinek, hogy az intézményt a kiterjedt európai intézménnyé fejlessze. Mint cselekvő ember, reményét fejezte ki aziránt, hogy a Mazsihisz új vezetése alatt békés időszak köszönt be, ahol az oktatás és kutatás virágzik, a zsidó értékek összhangba kerülnek az egyetemi élettel, és elkötelezett vezetők kerülnek ki a padok közül. Végül, de nem utolsó sorban pedig gratulált a magyar zsidó élet két kiemelkedő alakjának, Fényes Balázs tanár úrnak szegedi címzetes egyetemi tanárrá történő kinevezéséhez, és Kardos Péter főrabbi úrnak az aranydiplomájához.

Külföldi hírek:

Izrael újabb huszonöt F-35-ös vadászrepülőgépet vásárol az Egyesült Államoktól hárommilliárd dollárért – jelentette az izraeli védelmi minisztérium. A fegyverüzlet után összesen hetvenöt F-35-ös, radareltérítésre alkalmas, lopakodó gépe lesz Izraelnek, flottáját három repülőszázadban fogja üzemeltetni. A gépek árát az Egyesült Államok Izraelnek nyújtott, katonai célra szánt pénzügyi segélyéből fedezik. A fegyverüzlettel Joáv Galant védelmi miniszter elfogadta Herci Halevi vezérkari főnöknek és Tomer Barnak, a légierő parancsnokának a javaslatát. Az F-35-öst ötödik generációs vadászgépnek tekintik, melynek egyik kiemelkedő jellemzője a lopakodás, vagyis az, hogy képes úgy repülni, hogy az ellenség radarrendszerei ne tudják érzékelni. A radarrendszerek kikerülése és az ellenség légvédelmi rendszereinek hatástalanítása érdekében az F-35-nek a bombákat a gép gyomrában kell szállítania, és ez korlátozza a teherbíró képességét. Ha a bombákat a repülőgép testén kívül helyezik el, akkor azok korlátoznák a „lopakodó” képességét.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök vasárnap állítólag azt mondta kabinetje tagjainak, hogy a nemzetközi médiának tett legutóbbi megjegyzései ellenére nem hátrált meg teljesen attól, hogy „felülbírálati záradékot” fogadjon el. Zárt ajtók mögött tett megjegyzéseiben Netanjahu megnyugtatott néhány minisztert, hogy továbbra is támogatja egy ilyen jogszabály kicsit lágyabb változatát, de nem egy korlátlan és mindenre kiterjedő törvényjavaslatot, ahogyan azt eredetileg javasolták – olvasható a Walla hírportál vasárnapi jelentésében.

A koalíció magas rangú tagjai a jogalkotási folyamat megváltoztatását célzó alaptörvény előterjesztését tárgyalják, mely a jövőbeli kormányoknak megnehezítené az igazságügyi reformterv törvényeinek hatályon kívül helyezését, még akkor is, ha azt egyértelmű többség támogatná. A koalíció ezt úgy tenné meg, hogy elfogadna egy korlátozott alaptörvényt, amely kódolja a kormányzati struktúrát és megállapítja az állampolgári jogokat. Habár alkotmányos státusszal rendelkeznek, az alaptörvényeket ugyanazon a jogalkotási folyamaton keresztül fogadják el, mint az összes többi törvényt, és sok esetben egyszerű parlamenti többséggel módosíthatók. A jogalkotási folyamatról szóló, javasolt alaptörvény szabályozná többek között azt, hogy a Kneszet hogyan fogadja el, módosítja és semmisíti meg a törvényeket. Azonban csak az igazságügyi reformot alkotó törvények sikeres elfogadása után mozdítanák ezt elő.

Légvédelmi rakétát lőttek ki Szíria területéről Izrael felé, mely felrobbant a levegőben, közölték az Izraeli Védelmi Erők. Maradványait Rahatban az 5., 10. és 24. negyedben találták meg. Tűzszerészeket vezényeltek a helyszínre. Az ország déli és középső részén élő lakosok is robbanás hangjáról számoltak be. A felvételek alapján az orosz gyártmányú SZ-200-as rendszer föld-levegő rakétájának repeszei landoltak Rahatban. A város mintegy 230 kilométerre található Izrael szíriai határától és 415 kilométerre Homsztól. Válaszul izraeli vadászgépek csapást mértek a szíriai légvédelmi ütegre, mely a rakétát kilőtte, és más célpontokra. Az izraeli hadsereg vizsgálja, hogy miért nem aktiválódtak a szirénák a városban. A katonaság közleménye szerint minden mehet a megszokott rendben, nincs speciális utasítás a hátország számára.

Vasárnap este lelőttek egy férfit Názáretben, az erőszakos bűncselekmények aránya az izraeli arab közösségben nem mutatja a csökkenés jeleit. A férfi kritikus állapotban érkezett a názáreti EMSS kórházba, amely közleményben tudatta, hogy lőtt sebekkel jelent meg, és az egészségügyi személyzet nem tudta megmenteni az életét. A Haaretz szerint a rendőrség úgy véli, hogy a férfit a Hariri és a Bakri bűnözői családok között Izraelben zajló halálos viszály részeként ölték meg.

Az orosz igazságügyi minisztérium külföldi ügynöknek nyilvánította Pinchas Goldschmidt volt moszkvai főrabbit – jelentette a Jediót Ahronót. Goldschmidt tavaly, az Ukrajna elleni orosz offenzíva megindítása után két héttel elhagyta Oroszországot, és távozásra szólította fel az ott élő zsidókat is. Az orosz igazságügyi minisztérium a TASZSZ hírügynökség szerint azzal indokolta döntését, hogy „Goldschmidt hamis információkat terjesztett Oroszország állami hatóságainak döntéseiről és politikájáról”, valamint „ellenezte az ukrajnai különleges katonai műveletet”. Goldschmidt egy nyilatkozbat úgy fogalmazott, hogy „ha visszatekintünk az orosz történelemre, azt látjuk, hogy amikor a politikai rendszer veszélybe került, akkor a kormány megpróbálta a zsidó közösség felé fordítani a tömegek haragját és elégedetlenségét”. A volt főrabbi úgy vélekedett, hogy Oroszország Ukrajna elleni inváziója nyomán hasonló helyzet kezdett kialakulni, és az orosz zsidók számára a távozás a legjobb megoldás.

Három irányban, Donyeck, Krasznolimanszk és Dél-Donyeck körzetében próbálkoztak támadó műveletekkel az ukrán csapatok az utóbbi egy napban – közölte Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője. Az elmúlt nap folyamán a frontvonal mentén elszenvedett ukrán embervesztséget mintegy 605 főre tette, közülük 360-an Donyeck környékén estek el. Közölte, hogy teljesen megsemmisítették a Herszon régióban található Antonyivszkij-hídnál lévő Antonyivszkij-szigeten partra szállt ukrán alakulatot.A megsemmisített haditechnikai eszközök és katonai célpontok között említett egyebek között nyolc harckocsit, több vontatott löveget, gyalogsági harcjárművet és hadianyagraktárat. Mint mondta, az orosz légvédelem lelőtt a zaporizzsjai Novo-Andrijivkánál egy ukrán Szu-25-ös csatarepülőgépet, valamint más térségekben négy HIMARS-rakétát, egy HARM-rakétát és 14 drónt.

Diplomáciai megoldást sürget az orosz–ukrán konfliktus megoldására Michael Kretschmer, Szászország kereszténydemokrata miniszterelnöke, továbbá arra figyelmeztet, hogy hiba lenne a Németországba importált orosz gáz útjának tartós elzárása. „Az emberek többsége a diplomáciai megoldást támogatja, és elvárom, hogy a német kormány reagáljon erre” – mondta Kretschmer. A tartományi miniszterelnök hangsúlyozta: nem akarja többé hallani a „soha többé Oroszország” kifejezést a gazdasági korlátozó intézkedések vonatkozásában. „Nem szabad végleg elzárni az utat az orosz gáz előtt” – nyomatékosított. Szerinte ugyanis anélkül nem lehet gátat szabni a gázárak rohamos emelkedésének Németországban.

Lengyelország 500 rendőrt vezényel a Fehéroroszországgal közös határára – jelentette be Mariusz Kaminski belügyminiszter. A lengyel határőrség közleménye szerint közel 200-an próbáltak meg illegálisan bejutni Lengyelországba Fehéroroszországból. „A fehérorosz határon kialakult feszült helyzet miatt úgy döntöttem, hogy 500 lengyel rendőrrel erősítjük meg erőinket a rendvédelmi és terrorellenes egységekből” – írta Kaminski, hozzátéve, hogy a kontingens „a határ biztonságát védő 5000 határőrhöz és 2000 katonához csatlakozik”.

További 35 embert állítottak elő a hétvégén a napok óta tartó brüsszeli zavargások résztvevői közül, a megmozdulások a Franciaországban kedden lelőtt tinédzser halála miatt kezdődtek a belga főváros több kerületében – tájékoztatott egy belga napilap. A beszámoló szerint a zavargások résztvevői szombat este Brüsszel belvárosa üzletekkel teli Louise terének közelében gyülekeztek. A főként fiatalokból álló csoport rendőrökre támadt, autókat és üzletek kirakatait rongálták meg. A rendőrség 35 randalírozót állított elő, közülük 31-en fiatalkorúak – közölték. A tájékoztatós szerint a Franciaországban zajló zavargások nyomán csütörtök óta tartó brüsszeli megmozdulások során ez idáig több mint 100 embert állítottak elő, többségük fiatalkorú.

A rendőri erőszak miatt kitört franciaországi zavargások elérték Svájcot is: a rendőrség vasárnap hét embert tartóztatott le a francia határhoz közeli Lausanne városában – jelentette a Keystone-SDA hírügynökség. Több mint száz fiatal gyűlt össze a város utcáin és okozott anyagi károkat az üzletekben. A hét letartóztatott közül egy 24 éves, a többi tizenéves. A rendőrség közleménye szerint a 24 éves férfi svájci állampolgárságú, a fiatalabbak – három fiú és három lány – portugál, szomáliai, boszniai, svájci, georgiai és szerb állampolgársággal rendelkeznek.

Időjárás:

Ma főképp napos idő lesz a jellemző, továbbra is meleg hőmérséklettel.

Este mindenütt megerősödik a felhőzet, többfelé kell zivatarok kialakulására számítani.

A hőmérséklet jellemzően 27 – 30 fok köré emelkedik.