Le kéne ülni beszélgetni
Halász János, a Fidesz országgyűlési képviselője és frakciószóvivője a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a debreceni ügyekről, valamint az országgyűlés előtt álló feladatokról.
A politikus elsőként a Debrecent érintő ügyekről beszélt. Mint elmondta, nemrég ünnepelték a város napját, amikor is díszpolgári címeket és egyéb kitüntetéseket adnak át az arra érdemeseknek. Ezen kívül a képviselő szerint azt is érdemes megjegyezni, hogy Debrecen is készül már a tavaszra, ma már egészen más a város hangulata.
Szóba került az akkumulátorgyár is. Halász János szerint ma már csak a politikai feszültségek érezhetőek, amik szinte természetesek, hiszen jövőre önkormányzati választások lesznek. Ám az is igaz, hogy a szakmai indulatok csillapodni látszanak, az emberek kezdik megérteni, miért is döntött például a város vezetése arról, hogy az Egyetemmel közösen, a hatóságoktól független ellenőrző rendszert fognak bevezetni, ezzel egy valóban biztonságos, modern környezetet biztosít a város.
Szóba került mér a helyi repülőtér ügye is. A politikus szerint minden készen áll arra, hogy az utasforgalmat tekintve a 2019-es év sikerét is túlszárnyalják. Mindezek mellett a reptér fejlesztésére is gondolnak, a remények szerint két éven belül megkezdődhetnek az építési munkálatok.
Halász János az országgyűlés munkájáról is beszélt. Mint elmondta, nagyon sok törvényt fognak elfogadni, például az EU által megkövetelt igazságügyi reform kapcsán is. A politikus hozzátette, Magyarország minden feltételt teljesít, ám olybá tűnik, hogy Európa állandóan újabb és újabb kéréseket fogalmaz meg. Sokan úgy vélik, ezeket az európai ötleteket itthon fogalmazzák meg az ellenzék részéről.
Ami a NATO bővítés ratifikálását illeti, Halász János szerint a finnekkel egy sikeres és gyümölcsöző tárgyalássorozat folyt le, ennek volt a következménye a magyar képviselők döntése. Ám a svédek, mintha nem akarnának nagyon tárgyalni a magyarokkal, sokkal inkább csak a különböző vádakat fogalmazzák meg. Mindezt teszik úgy, hogy közben Magyarországot kérik meg, hogy járuljon hozzá a klubtagságukhoz. Nagyon sok magyar képviselő gondolja azt, hogy ez így nagyon nem jó, pedig lenne rá megoldás, nem kellene mást tenni, mint le kéne ülni tárgyalni. Amennyiben ez megvalósul, a félreértések elkerülhetővé válnak, és szabad lesz az út a svédek NATO csatlakozása előtt is.