Washington akár erővel is megakadályozza, hogy Irán atomfegyverhez jusson

A BreuerPress és a HetiTV hírei 2022.07.17. reggelén

Operatív törzs irányítja az energia vészhelyzeti döntések végrehajtását.

Az új államfő politikai és alkotmányossági főpróbája lesz, aláírja-e a kata-törvényt.

Londonban a hét elején dől el, kik küzdhetnek a miniszterelnöki posztért.

Washington akár erővel is megakadályozza, hogy Irán atomfegyverhez jusson.

Hírek:

A miniszterelnök megerősítette, hogy operatív törzset hoztak létre az energia vészhelyzeti döntések végrehajtására. Orbán Viktor szerint a háború nemcsak a hadszíntéren, hanem a gazdaságban is folyik. Mint mondta, tévedés volt azt hinni, hogy a szankciókkal le lehet rövidíteni a háborút. Így az unió szankciós politikája ellenkező hatást váltott ki, mint tervezték. Ezek ugyan nem segítenek Ukrajnának, viszont sok államnak, így Magyarországnak is ártanak. Orbán Viktor úgy vélte, tárgyalni kell az oroszokkal, hogy tűzszünetet érjenek el és utána békét lehessen kötni.

A Magyarországon tapasztalható válságot nem a háború okozta, csupán súlyosbította azt. Egyebek között ezt állapította meg a főpolgármester, aki úgy vélte, hogy az utóbbi három hónapban a kormány szinte valamennyi választási ígéretét megszegte. Karácsony Gergely emlékeztetett rá, hogy az infláció már korábban elszabadult, és egyre erőteljesebb lett az energiafüggés Oroszországtól. Közben elmaradtak a klímavédelemmel, energiafüggetlenséggel kapcsolatok beruházások, ami jelentős veszteséget okoz családok százezreinek. Mindez azt jelenti, hogy Magyarország valóban vészhelyzetben van – állapítja meg a főpolgármester.

Már az államfőnél van a kisadózó vállalkozásokról a héten a kormánypárti képviselők szavazataival módosított törvény. A dokumentumot Kövér László házelnök szignálta, és átküldte Novák Katalinnak, akinek öt napja van rá, hogy eldöntse, aláírja-e. Kiszelly Zoltán, a Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának igazgatója szerint ez az új államfő nagy politikai és alkotmányossági főpróbája lesz. Visszaküldheti a parlamentnek megfontolásra, vagy az Alkotmánybírósághoz fordulhat, amiért a szeptemberi bevezetés miatt nincs elég felkészülési idő. A törvény ellen a héten folyamatosan tüntettek Budapesten.

Az ellenzéki pártok szinte mindegyike felszólította az államfőt, hogy ne írja alá az új kata-törvényt.  A Jobbik viszont azt is kérte Novák Katalintól, hogy hívjon össze nemzeti válságtanácsot. Gyöngyösi Márton azzal érvelt, hogy a kormányzat nem hajlandó semmiféle együttműködésre még a jelenlegi válsághelyzetben sem, ez pedig sértő a csaknem kétmillió ellenzéki szavazóra. A pártelnök szerint ilyenkor a nemzeti egységet megtestesítő elnöknek kell lépnie. hiszen Magyarország valóban válságban van.

Az államfő a hét jelentős részét külföldön töltötte. Előbb hivatalos látogatást tett Brazíliában, ahol többek között Jair Bolsonaro elnökkel tárgyalt az együttműködés szorosabbra fűzéséről. Úton hazafelé megállt Ljubljanában, ahol a szlovén államfővel, valamint az új kormányfővel is találkozott. A megbeszélések előtt együtt futott Bohut Pahor elnökkel. Mint mondta, mindketten sportemberek, rendszeres maratonfutók, és ezzel azt is üzenték, hogy a sport közel visz egymáshoz, segít kapcsolatokat építeni.

A kormány politikáját népszerűsítő Alapjogokért Központ üdvözölte, hogy Orbán Viktor Amerikába készül és felszólal Dallasban, a Konzervatív Politikai Akció Konferencián. A republikánus párthoz közelálló szervezet májusban Budapesten tanácskozott és a miniszterelnök ott is beszédet mondott. Akkor ismertette 12 pontos jobboldali sikerreceptjét, amely világszerte nagy visszhangot váltott ki – emlékeztett a magyar intézet főigazgatója, Szánthó Miklós. Az újabb konferenciát augusztus elején tartják, és nincs kizárva, hogy résztvevője lesz Donald Trump volt amerikai elnök is, aki a magyarországi választás előtt és után is elismeréssel nyilatkozott Orbán Viktorról.

Magyarország segít Ukrajnának, hogy a kikötőit sújtó orosz blokád miatt felgyülemlett gabona kijusson a piacokra. Egyebek között ezt közölte a magyar agrárminiszter, miután a nyugat-ukrajnai Lvivben tárgyalt ukrán kollégájával. Nagy István a kormány második tagja, aki a háború kezdete óta elment a szomszédos országba. Közölte, hogy a magyar–ukrán határ menti térségben olyan vállalkozási övezetet kell kialakítani, ahol az új feldolgozóüzemek felépülhetnek. Hozzátette, ez stratégiai kérdés, ami hosszú távon jelent élelmezésellátási biztonságot az egész világ számára. Ukrajna a világ negyedik legnagyobb gabonaexportőre, a globális piac 9 százalékát látja el gabonával.

A haderő készenlétének fokozása a hadseregen belülre vonatkozik – közölte a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf ugyanis a héten utasítást adott a haderő készenlétének fokozására. Felidézte, hogy a katonák példásan helyt álltak a koronavírusjárvány idején a kórházak biztosításában, az ivóvízszállításban vagy akár a határ mellett. Mostantól viszont az „alapmesterségüket”, a fegyverhasználatot és az azzal kapcsolatos csapatmozgást gyakorolják intenzívebben. A miniszter kifejtette, Magyarország a béke pártján áll, és arra számít, nem ér el a magyar határig a háború, de mégis mindent meg kell tenni, hogy erre felkészüljenek.

Országszerte tovább tartanak az időközi választások, amelyeket a koronavírus-járvány miatt az utóbbi két évben el kellett halasztani. Polgármestert választanak a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Mezőtúron és Jászboldogházán és a Baranya megyei Szilváson. A település első embere mellett a lemondott képviselő-testület tagjaira is voksolni kell a Vas megyei Kondorfán, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Taktaszadán is. Az utóbbi hetekben több mint száz helyen kellett újra az urnákhoz szólítani a polgárokat.

Újabb vita nehezíti az Európai Bizottság és Magyarország kapcsolatait, ami kihathat az uniós forrásokról folytatott tárgyalásokra is. Az Európai Parlament belügyi és igazságügyi bizottsága ugyanis a héten közzétett jelentésében aggodalmát fejezte ki, hogy Magyarország súlyosan és rendszerszerűen megsérti az Európai Unió alapját képező európai értékeket. Részletesen taglalják, hogy a magyar kormány szerintük szándékosan és szisztematikusan ássa alá az uniós szerződésben rögzített értékeket. A kormány tagjai és a Fidesz európai parlamenti képviselői viszont úgy vélték, a jelentés elfogult és kettős mércét alkalmaz. Hidvéghi Balázs azt állította, ezzel csak késleltetni akarják a megállapodást az uniós pénzek felhasználásáról.

Londonban várhatóan a hét elején derül ki, hogy kik küzdhetnek meg a konzervatív párt elnöki posztjáért és így a miniszterelnöki tisztségért. Boris Johnson múlt heti lemondása után nyolc jelölt indult. Az alsóházi képviselők több menetben voksolnak és az aspiránsok közül egy mindig kiesett. Nagyon valósíznű, hogy végül is Rishi Sunak volt pénzügyminiszter és Penny Mordaunt külkereskedelmi államtitkár, volt védelmi miniszter marad versenyben. Ezután a toryk mintegy 160 ezer fős tagsága levélben szavaz valamelyikükre. A végeredményt a tervek szerint szeptember elején hirdetik ki. Addig Boris Johnson viszi az ügyeket, de pártjában olyannyira megingott a bizalom benne, hogy sokan a választás felgyorsítását szorgalmazzák.

Olaszországban az államfő egyelőre nem fogadta el a miniszterelnök lemondását. Sergio Mattarella azt kérte, Mario Draghitól, fontolja meg döntését. Az Európai Központi Bank egykori elnöke, aki másfél éve vezette a római kabinetet, azzal indokolta távozási szándékát, hogy megszűnt a nemzeti egységkormány és ezzel az ő megbízatása is. A válságot az idézte elő, hogy az Öt Csillag Mozgalom kivonult a kormány energia-csomagjáról tartott felsőházi szavazásról. A párt elnöke, Giuseppe Conte mielőbbi választást szorgalmazott. Elvileg jövőre lenne a parlamenti választás Olaszországban. Az Öt Csillag Mozgalom 2018-ban megnyerte a voksolást, azóta azonban rohamosan csökkent népszerűsége. Mario Draghi viszont valóban képes volt egységet teremteni és kormányzása alatt javult az olasz gazdaság helyzete is.

Az amerikai elnök azt ígérte az izraeli kormányfőnek, akár erővel is megakadályozza, hogy Irán atomfegyverhez jusson. Joe Biden mintegy 40 órás látogatást tett a térségben és Jeruzsálemben találkozott Jair Lapid kormányfővel is. Azt is közölte vele, hogy betonbiztosnak tartja a két ország kapcsolatait, Washington már csak emiatt is fellép a régiót destabilizáló iráni tevékenységgel szemben. Joe Biden Biden találkozott palesztin vezetőkkel is, majd Szaúd-Arábiában felkereste Mohammed bin Szalmán trónörököst. Az arab ország fontos geopolitikai partnernek számít, főleg az egekbe szökött olajárak idején, és ezért még az emberi jogok megsértését is elnézik neki.

A jövő keddtől egész héten tart a kétéves kényszerszünet után ismét megrendezett Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. A mottó ezúttal az, hogy „Van, ami örök” és a középpontban az ukrajnai háború, a gazdasági válság, Európa és a térség jövőképe, valamint a magyar nemzetpolitika áll majd. Jövő szombaton a hagyományokhoz híven Orbán Viktor miniszterelnök is előadást tart. A tusványosi rendezvényre sok magyar kormánypárti, valamint ellenzéki politikus is elmegy.  A zenei programban szerepel többek között Nagy Feró és a Beatrice, a Tankcsapda, a Margaret Island és a Bagossy Brothers Company koncertje is.

Franciaországban továbbra is jelentős gondokat okoz a kánikula. Sokfelé 40 Celsius-foknál is melegebbet mértek. A hetek óta tartó szárazság miatt sok helyen erdőtüzek pusztítanak. A délnyugati Gironde megyében már mintegy 4 ezer hektárnyi fenyőerdő vált a lángok martalékává. A csütörtöki nemzeti ünnepen sok rendezvényt lemondtak a füllesztő kánikula és a tűzveszély miatt, és a tűzijátékokat betiltották az ország délnyugati részén. Eközben Horvátországban is a tüzekkel birkóznak. A tengerparton repülőgépekkel és a katonaság bevonásával oltják a tomboló erdőtűzet, amely már több mint húsz házat emésztett fel. A száraz aljnövényzet kapott lángra a hét elején, majd az erős szél miatt a lángok gyorsan tovább terjedtek.

Időjárás:

Itthon még tart a nyári meleg, de a pénteken érkezett hidegfront mérsékelte a hőséget. Ma is sok lesz a napsütés, csapadék nem valószínű. A szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hőmérséklet napközben 25 és 30 fok között alakul, estére 12 és 18 fok közé hűl le a levegő. A kánikula a hét közepén tér vissza.