A koronavírus mégsem ment nyári szabadságra – újra több a beteg

A BreuerPress és a HetiTV hírei 2022.07.03. reggelén

Magyarországnak radikálisan növelnie kell védelmi képességeit – mondta Orbán Viktor.

A koronavírus mégsem ment nyári szabadságra – újra több a beteg.

Izraelben újabb négy hónapos választási kampány kezdődött.

Holnap estig még érvényes a hőségriasztás.

Hírek:

A miniszterelnök szerint a jelenlegi helyzetben a védelmi képességek radikális növelésére van szükség. Tovább kell tehát erősíteni a haderőt és fejleszteni a képességeket. Orbán Viktor elmondta, az ukrajnai háborúban lassan érvényre jutnak a katonai realitások, emiatt a háborús zóna egyre közelebb kerül Magyarországhoz. Közölte, mindenki Ukrajna mellett áll, nem lehet indok arra, hogy egy ország megtámadjon egy másikat. Úgy fogalmazott, ha békét akarunk, most kell növelni katonai képességeinket és megismételte, ez nem Magyarország háborúja, ki kell maradni belőle. A NATO madridi csúcsértekezletén ezért  döntöttek a szövetség keleti szárnyának erősítéséről – mondta Orbán Viktor.

A NATO tagállamai megállapodtak, hogy tovább támogatják Ukrajnát. A szövetség főtitkára ezt nevezte a héten tartott madridi csúcstalálkozón fő eredményének. Jens Stoltenberg ismét sürgette, hogy Oroszország vessen véget a háborúnak, és vonja ki csapatait Ukrajnából. Mint mondta, a szövetségesek foglalkoztak azzal is, hogy miként enyhítsék az élelmiszerválságot, hogyan juttassák ki a gabonát Ukrajna területéről földi és vízi úton. Az amerikai elnök Moszkvát tette felelőssé a világban kialakuló élelmiszerválságért. Joe Biden megerősítette, hogy a több nyugati nagyhatalom vezetőjével együtt annyi ideig támogatják Ukrajnát, ameddig csak szükséges. Úgy fogalmazott, a háború akár holnap véget érhet, ha Oroszország felhagy irracionális viselkedésével.

Finnország és Svédország kedden írja alá a NATO-csatlakozás jegyzőkönyvét Brüsszelben. A két északi ország meghívásáról a madridi csúcson döntöttek. Az eljárás befejezéséhez mind a 30 szövetséges ország nemzeti parlamentjének jóvá kell hagynia a csatlakozási jegyzőkönyvet. A szövetségesek közül utolsónak Törökország is beleegyezett a bővítésbe, miután háromoldalú megállapodásban rendezték a fegyverexporttal és a terrorellenes harccal kapcsolatos fenntartásait. Joe Biden történelminek nevezte a madridi csúcstalálkozót, amely szerinte megerősítette a szövetséget a jövő kihívásaival szemben. A házigazda Spanyolország miniszterelnöke, Pedro Sanchez a szövetség egységének és összetartásának üzenetét nevezte a legfontosabbnak.

Az Egészségügyi Világszervezet ismét arra figyelmeztetett, hogy jelentősen emelkedik a koronavírusos esetek száma világszerte. Adataik szerint egy hét alatt 18 százalékkal több megbetegedést jelentettek. Rusvai Miklós víruskutató elismerte, rosszul gondolta, hogy a vírusok nyáron szabadságra mennek. Mint mondta, az emelkedő esetszámok miatt úgy látszik, az omikron új változatai a száraz melegben is tudnak terjedni. Hozzátette, ezek ellen nem igazán hatékonyak a korábbi oltások. Szerinte az új variánsok egyelőre felső légúti, viszonylag enyhe lefolyású betegséget okoznak, de növekedhet a tüdőgyulladásos esetek száma is. Azt javasolta, hogy aki veszélyeztetett, az már most hordjon maszkot.

Magyarországon tovább tart a koronavírusjárvány idején elmaradt időközi választások pótlása. Így a mai kánikulában is az ország sok pontján várják az urnákhoz a szavazókat. Baranya megye öt településén – Bogdásán, Drávasztárán, Endrőcön, Fazekasbodán és Kisdérben -, továbbá a Tolna megyei Alsónánán a korábbi polgármester halála miatt kell ismét voksolni. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászárokszálláson és Tiszavárkonyban, a Somogy megyei Őrtilosban, valamint a Veszprém megyei Kisberzsenyen és Uzsán nemcsak polgármestert, hanem önkormányzati képviselőket is választanak, miután mind az öt településen feloszlottak a képviselő-testületek. A múlt vasárnap több mint ötven helyen volt időközi szavazás az országban.

A területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter abban bízik, hogy az év második felében érkezhetnek uniós pénzek Magyarországra. Navracsics Tibor ezzel igyekezett megnyugtatni a megyei jogú városok szövetségének vezetőit. Azt mondta, hogy a kormány fél éven belül megköti a partnerségi megállapodást az Európai Unióval, így lesznek uniós források az önkormányzatok által eltervezett fejlesztésekre. Megerősítette, hogy az operatív programok keretében 10 ezer milliárdra számítanak, a vidékfejlesztési forrásokból pedig további 4 ezer milliárd forintra.  Korábban Varga Mihály pénzügyminiszter azt ígérte, hogy a jövő évi költségvetés a megyei jogú városoknak biztosítja a legfontosabb pénzügyi feltételeket, a növekvő bérek ellentételezését.

A jegybank mintegy három százalékkal megemelte inflációs előrejelzését. Tavasszal még 8-9 százalékot vártak, most már 11-12 százalékra számítanak. A Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója szerint a pénzromlás ősszel tetőzik, aztán lassan mérséklődik, A 3 százalékos célt azonban csak 2024 első félévében éri el. Baksay Gergely azt is elmondta, hogy az élelmiszerárak az átlagosnál jobban, mintegy 20 százalékot emelkednek. Megjegyezte, hogy az infláció egész Európában több évtizedes csúcson van, és hónapról-hónapra gyorsul. Magyarországon az árstop-intézkedésekkel megakadályozták, hogy az energiaárak növekedése hasson a fogyasztói árakra.

A parlament már holnap megválaszthatja az Állami Számvevőszék új elnökét. A jelölő bizottság – amelyben csak a kormánypártok és a Mi Hazánk képviselői vettek részt – a Központi Statisztikai Hivatal eddigi elnök-helyettesét javasolja a tisztségre. Windisch László – aki korábban dolgozott az adóhivatalnál, majd a jegybank elnök-helyettese is volt – 12 évig lehet a számvevőszék elnöke. Elődje, az egykori fideszes képviselő, Domokos László is ennyi ideig állt az intézmény élén. Azt nem közölték, hogy a kormánypárti többség miért nem őt jelölte újra a posztra.

Franciaországban már nemcsak a miniszterelnök, hanem a nemzetgyűlés elnöke is nő lett. A kormánypárti Yael Braun-Pivet személyében először választottak a posztra nőt. Az elnök 51 éves, jogi végzettségű és fő feladata az lesz, hogy a nyugalmat biztosítsa a parlament alsóházában. Erre azért is szükség van, mert a választások eredményeképpen Emmanuel Macron államfő pártja és centrista szövetségese elvesztette abszolút többségét. A posztján megerősített kormányfő, Élisabeth Borne egész héten tárgyalt a parlamenti pártok képviselőivel, hogy kormányzóképes többséget hozhasson létre. Erre azonban egyelőre kicsi az esély. A kormánypártnak 246 képviselője van, a baloldal 150, Marine Le Pen pártja 89, a hagyományos jobboldali 61 mandátummal rendelkezik. Az abszolút többséghez 289 szavazat szükséges

Izraelben újabb négy hónapos választási kampány kezdődött. A kneszet ugyanis feloszlatta magát és egyúttal november elsejére írták ki a parlamenti választásokat. Kevesebb mint négy év alatt már ötödször szólítják az urnákhoz a választókat. Az egy éve alakult koalíciós kormány – amelyben nyolc párt, köztük egy arab vett részt – ugyanis elvesztette parlamenti többségét. A koalíciós egyezség alapján az új kormány megalakulásáig az eddigi külügyminiszter, a magyar származású Jaír Lapid, a centrista Van jövő párt vezetője lesz a kormányfő. Az eddigi miniszterelnök, Naftali Bennett azt is bejelentette, hogy nem indul a következő választásokon és lemondott pártja vezetéséről is.

A washingtoni Fehér Ház egyik volt munkatársa lényegében fegyveres lázadás szításával vádolta meg Donald Trumpot. Egy képviselőházi bizottság meghallgatásán ugyanis azt közölte, hogy a volt elnök tudta, támogatóinak fegyvere van és így bíztatta a törvényhozás épülete elleni támadásra őket. Emlékezetes, hogy tavaly január 6-án öt halálos áldozatot is követelt a Capitolium ostroma. Cassidy Hutchinson tehát nem kevesebbet állít, mint azt, hogy Trump és stábjának tagjai tisztában voltak vele: a választási eredmények elleni tüntetés erőszakossá válhat, de nem törődtek vele. A kongresszusi bizottság a volt elnök szerepét igyekszik tisztázni a zavargások kitörésében.

Paolo Genovese olasz filmrendező Szuperhősök című filmjét bemutatójával nyílt meg a Karlovy Vary-i filmfesztivál. A versenyszekcióban ezúttal 12 alkotás indul, magyar film most nincs köztük. Közép-Európa egyetlen A-kategóriás filmszemléjén kilenc nap alatt több mint 60 ország alkotójának mintegy 170 filmjét láthatják az érdeklődők. A versenyprogramot nemzetközi zsűri bírálja el. A jövő szombati díjkiosztón különdíjat vehet majd át életművéért az Oscar-díjas ausztrál színész Geoffrey Rush, valamint Benicio del Toro, amerikai színész-producer.

Budapesten várhatóan a jövő hét közepénél előbb nem költözhetnek vissza a lakók abba a terézvárosi házba, amelynek tetőtere a hét elején az utcára omlott. Soproni Tamás polgármester elmondta, az egész tetőszinten újra el kell hárítani a veszélyt, nem elég az utcafrontról eltávolítani a fémlemezeket és a párkánydarabokat, amik még fent maradtak. A tetőtéri építkezés kivitelezője egyébként azzal érvelt, a mostani katasztrófát az okozhatta, hogy a II. világháború után, találat kapott épület helyreállításakor vétettek hibákat. Eközben javult az omlásnál súlyosan megsérült 26 éves balerina állapota. Az Operettszínház táncművésze súlyos gerinc-sérülést szenvedett és napokig kómában volt.

Holnap estig még érvényes a legmagasabb fokú hőségriasztás. Az országos tisztifőorvos arra hívta fel a figyelmet, hogy a tartós hőség megterheli az egészséges szervezetet is, de különösen veszélyezteti a kisgyermekeket, az időseket, valamint a szív- és érrendszeri betegségben szenvedőket. Külön is kiemelték a szervezet vízpótlásának fontosságát, valamint azt, hogy 11 és délután 3 óra között extrém magas az UV-sugárzás, ezért ebben az időszakban kerülni kell a napozást. Az autóval közlekedőktől azt kérték, hogy fokozott óvatossággal vezessenek, vigyenek magukkal több, lehetőleg hűtött folyadékot.

Időjárás:

Bár a hétvégére hidegfront érkezett, de a hőség nem sokat enyhült. Ma általában napos idő várható. A hegyekben fordulhat elő egy-egy zápor, zivatar. Mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet napközben 31 és 36 fok között alakul, estére pedig 13 és 21 fok közé hűl le a levegő. Csak szerdától várható, hogy 30 foknál kevesebb lesz napközben.