„De mi lesz akkor a közterületekkel?”
Erdő Péter bíboros, az Esztergom-Budapesti egyházmegye püspöke a napokban töltötte be 70. életévét. Ebből az alkalomból exkluzív interjút adott a Heti Tv-nek, amelyben beszélt a pályafutásáról, de szóba került a zsidó-keresztény kultúra védelme is.
A bíboros megemlítette, hogy az egyházi egyetemeken is a professzorok 70 évesen nyugdíjba mennek, onnantól kezdve emeritusként dolgozhatnak tovább. A katolikus egyházban a plébánostól kezdve a megyés püspökig az a szabály, hogy 75 évesen fel kell ajánlják lemondásukat, amit általában el is szoktak fogadni. A bíborosok esetében az történik, hogy 80-ik életévük betöltése után elveszítik választójogukat. Ám ettől függetlenül, ha olyan a helyzet, akkor még választhatóak lehetnek. Arra a kérdésre, hogy most akkor a Vatikánban két pápa van-e, a főpap úgy felelt, nem, csak egy pápa van. Ugyan a Vatikán történetében most fordult elő először, hogy a pápa lemondott, ő Benedek, aki jelenleg az emeritus pápa címet viseli. De a pápai tisztséget és címet Ferenc pápa birtokolja.
Erdő Péter elmondta, hogy ugyan már gyerekként foglalkoztatta a teológia, 13 évesen kezdett el vele komolyan foglalkozni, de a piarista gimnáziumban az érettségi előtt döntötte el, hogy az Esztergomi Hittudományi Főiskolán kíván továbbtanulni. Ehhez persze szükség volt az egyházmegye jóváhagyására, valamint a sikeres felvételire. Itt kezdte meg tanulmányait, innen a legkiválóbb hallgatók mehettek tovább a Hittudományi Akadémiára, Budapestre. Mint megjegyezte, az egyházi felsőoktatás már ekkor is átalakulóban volt, Nyíri Tamás professzor segítségével levelező oktatás keretében már világi személyek is folytathattak teológiai tanulmányokat, ami egy jelentős lépés volt.
A 70-es években a pesti szeminárium légköre nyitott volt, a hallgatók eljártak más katolikus felekezetek rítusait is megnézni. Mellette a szeminaristák rendszeresen jártak kiállításokra, koncertekre, színházba, erre bíztatta őket az akadémia vezetése is, hogy minél szélesebb világképpel rendelkezzenek.
A bíboros megjegyezte, hogy már ekkoriban is érezhető volt a lemorzsolódás. Esztergomban például 15-en lettek szeminaristák, de ebből csak hármukat avatták pappá. A pesti akadémián nem volt ilyen jelentős mértékű a lemorzsolódás, de itt is érezhető volt, hogy nem mindenki vállalta ezt a pályát. Ennek több oka volt. Egyike például az, hogy a tanulmányaik során jöttek rá, mennyi kihívással jár a papi hivatás, ezt sokan nem vállalták. Voltak olyan hallgatók, akik az akkori szocialista rendszerből nem kértek, ők inkább az akkori kor kifejezésével élve disszidáltak. Erdő Péter hozzátette, ő maga abban határozott volt, hogy pap lesz, és Magyarországon fog dolgozni.
A bíboros szerint már a 70-es években is érezhető volt a paphiány, de ekkoriban még meg voltak azok az egyházfiak akik például 1945 után a Felvidékről jöttek át. De dolgoztak az egyház szolgálatában például azok a szerzetesek is, akiknek a rendjét feloszlatták, vagy azok, akik létszám fölöttiek voltak abban a három szerzetesrendben, a bencéseknél, a ferenceseknél és a piaristáknál, amelyek a szocializmusban is megmaradhattak. A rendszerváltozás után ezek a papok már nyugdíjba mentek, így érezhetőbb volt a paphiány. Erről Erdő Péter azt mondta, hogy minden ellenkező híreszteléssel szemben ez még nem kritikus. Ugyanakkor az is igaz, hogy például 1950-ben tízezer férfi és női szerzetest internáltak, 1989 után 3600-an jelentkeztek újra, jelenleg pedig 1200 szerzetes szolgál, jelentős részük fiatal.
A negyven éves szocialista időszakban működtek itthon is békepapok, róluk a bíboros elmondta, 1945 után jött létre a békemozgalom, ennek nem volt tagsága, különböző rendezvényeket szerveztek, amire időnként papokat is elhívtak. Voltak, akik nem vállaltak ilyen szerepet, voltak, akik időnként igent mondtak, időnként nemet. De voltak olyanok is, akik aktívan működtek közre, őket persze 1989 után semmilyen retorzió nem ért. Már csak azért sem, mert a békemozgalomban való szerepvállalást az 1964-es magyar-vatikáni megállapodás után Róma sem tekintette illegitimnek.
Erdő Péter elmondta azt is, volt szerencséje a Pápai Magyar Intézetben tanulni, ami egyébként, miután volt egyházi épületről volt szó, együtt volt a Római Magyar Intézettel. Más-más emeleten, de mégis együtt. Megjegyezte azt is, ekkoriban már békében megfértek egymással a papok és a népköztársaság kulturális diplomatái. Itt felkérték Erdő Pétert, hogy tanítson, de helyette inkább a Budapesti Hittudományi Akadémia Kánonjogi tanszékére jött tanítani.
Arra a kérdésre, hogy miért nem szolgál több magyar a Vatikánban a különböző nunciatúrákon, Erdő Péter úgy felelt, egyrészt Magyarország egy kis ország, másrészt a magyar katolikus egyház a már említett 1964-es megállapodás és a rendszerváltozás között egyfajta purgatóriumban élt a Vatikán szemében. Azaz még nem volt meg a teljes bizalom a püspöki kar iránt. Ebben egyébként Magyarország egy köztes állapotot foglalt el, hiszen míg a lengyelek közül többen vállalhattak ilyen szerepet, addig például az akkori Csehszlovákiával szemben teljes volt a bizalmatlanság.
A katolikus egyház mai működéséről a bíboros megjegyezte, ahhoz, hogy az ember megértse mindezt, vissza kell menni egy kicsit a történelemben. Évszázadokkal ezelőtt a katolikus egyházat, a templomokat, nem a hívek tartották el, hiszen ekkor még a kegyúri rendszer működött, azaz egy adott terület földesura, vagy egy adott város biztosított telket, épített templomot, hozzájárult a papság működéséhez. Mindezt egészítette ki az a birtokrendszer, amivel az egyház rendelkezett. Mindezek 1945 után megszűntek. A termelőeszközöket államosították, onnantól kezdve a fenntartásról az állam gondoskodott. Ez a módszer nem volt jó, az állam nem volt jó gazda. A rendszerváltozás után megváltozott a helyzet. Az egyházak bizonyos ingatlanokat visszakaptak, másokról lemondtak, amiket felértékeltek és ezen összeg kamatjaiból részesednek a hazai felekezetek örökjáradék címén az 1995-ben megkötött szentszéki megállapodás kapcsán. Ugyanakkor az is igaz, jegyezte meg, hogy a termelőeszközök tekintetében még nem született döntés. Ezen érdemes lenne elgondolkodni. Jelenleg az a helyzet, tette hozzá a bíboros, hogy a katolikus egyház részesedik az örökjáradékból, az 1 %-os felajánlásokból. Ezekből, valamint állami segítséggel tudják például kiegészíteni a vidéki plébániákon szolgálók fizetését. Az egyházak működéséről még annyit kell tudni, hogy oktatási, egészségügyi és szociális feladatokat vettek át az államtól, amire a mindenkori állam a szektorsemlegesség jegyében biztosít forrásokat. De nagyon jó lenne az is, ha különböző templomok felújítására is jutna pénz.
Erdő Péter megjegyezte, nagyon fontosnak tartja, hogy a saját egyházmegyéjében, de akár országosan is folyamatosan kapcsolatban legyen a papsággal. Ezért is csinálták meg azt, hogy négy éven keresztül járták körbe az egyházmegyéket, püspökségeket, felmérve a különböző igényeket. Megjegyezte azt is, utoljára erre 1938-ban került sor.
Ami a keresztény hitet illeti, Erdő Péter kiemelte, valóban érezhető egy tendencia, valóban van valamilyen ideológia, ami a zsidó-keresztény kultúra ellen lép fel, azt mintegy régimódinak, elavultnak tekintve. Fel kell tenni a kérdést, hangoztatta a bíboros, ha valóban megszűnik a zsidó-keresztény kultúra, a hit, akkor mi lesz a közterületekkel? Hiszen ott vannak a templomok. Akkor azokba nem fog járni senki? Utoljára ilyet Enver Hodzsa Albániájában tettek, meg is lett a következménye. Tudomásul kell venni, Európa és a világ is alapjaiban a zsidó-keresztény kultúrára épül, azt mindenképpen meg kell őrizni.
Köszönöm a beszélgetést Breuer Péter
