A BreuerPress és a HetiTV hírei 2022.04.29.-reggelén
Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón a Heti Tv több kérdésére is válaszolt.
„Számunkra nem kérdés, hogy úgy fizetünk az orosz gázért, hogy az megérkezzen” – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Zágrábban.
Izraelben két percre szirénaszó mellett megállt az élet, egész nap megemlékezéseket tartottak csütörtökön a jóm hasoán, a holokauszt izraeli emléknapján.
Németországnak nehézfegyverzettel is támogatnia kell az Oroszország kezdeményezte háborúban védekező Ukrajnát – határozott a szövetségi parlament csütörtökön pártpolitikai oldalakat átívelő egyetértésben.
Belföldi hírek:
Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón a Heti Tv több kérdésére is válaszolt. A Heti Tv tulajdonosa először emlékeztette a megjelenteket a Holokauszt Nemzetközi Emléknapjára, felhívva a figyelmet arra, hogy a kormányinfó időpontjában áll meg két percre az élet Izraelben, és a hatmillió áldozat emlékére szólalnak meg a szirénák. Arra is emlékeztetett, hogy az áldozatok között ott van hatszázezer magyar is. Megjegyezte, hogy az izraeli megemlékezésen jelen van a lengyel miniszterelnök is, aki beszédében kiemelte azokat a magyar fiatalokat, akik az Élet Menete nemzetközi vonulásán vesznek részt. Ennek kapcsán a Heti Tv arra volt kíváncsi, hogy a lengyel miniszterelnök ezen gesztusa alkalmas lehet-e arra, hogy a két kormány közötti viszony javuljon. Gulyás Gergely válaszában elmondta, a lengyel-magyar együttműködés továbbra is jó. Ugyan Oroszországgal kapcsolatban mindig is voltak viták, nemcsak az orosz-ukrán háború kitörése óta. Mindezek mellett azt látni kell, hogy a viták ellenére az együttműködés magától értetődő. Ezért is van az, hogy a magyar köztársasági elnök, Novák Katalin, beiktatása után legelőször Varsóba fog ellátogatni. Nemcsak a két kormány között jó a viszony, jegyezte meg a politikus, de a vezetők közötti személyes kapcsolatok is kiválóak. A Heti Tv szerette volna megtudni, rendelkezik-e a kormány elegendő információval a már a szomszédban is felbukkant, fertőző májgyulladással járó gyerekbetegséggel kapcsolatban, ahogy azt is szerette volna a Heti Tv megtudni, hogy az Ukrajnából menekültek esetében mennyire vagyunk felkészülve a különböző fertőzések elkerülésére. A miniszter válaszában elmondta, a Népegészségügyi Központ a gyerekbetegség ügyében folyamatosan figyeli az eseményeket, és természetesen szükség esetén meghozzák a megfelelő rendelkezéseket. Ami a
menekülteket illeti, hívta fel a figyelmet Gulyás Gergely, a kormány döntése értelmében minden menekült jogosult az egészségügyi ellátásra Magyarországon. Így mindenkit szűrnek a különböző betegségek, fertőzések tekintetében, és akinek kell, annak beadják az oltásokat, megkapja a megfelelő kezelést.
Hivatalosan is megalakult a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja. A 117 fős kormánypárti frakció az alakuló ülésen egyhangúlag döntött arról, hogy Kövér Lászlót jelöli az Országgyűlés elnöki tisztségére. A Ház törvényalkotásért felelős alelnöki posztját Hende Csaba, országgyűlési alelnöki tisztséget Jakab István és Lezsák Sándor tölthet be a következő ciklusban. A Fidesz-frakció – szintén egyhangú szavazással – újból frakcióvezetővé választotta Kocsis Mátét. A frakcióvezető- helyettesi tisztségeket Vitályos Eszter, Selmeczi Gabriella, Kubatov Gábor pártigazgató, Balla György frakcióigazgató és Ovádi Péter tölti be.
Megalakult az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja, a szocialista képviselők a posztot eddig is betöltő Tóth Bertalant választották frakcióvezetőnek – közölte az ellenzéki párt. A tájékoztatás szerint Tóth Bertalant, aki az MSZP társelnöke is, a frakció tagjai egyhangúlag választották meg. Újraválasztották frakcióvezető- helyettesnek Gurmai Zitát és Harangozó Tamást. A közlemény szerint a frakcióülésen döntés született arról, hogy a szocialista frakció részt vesz az Országgyűlés hétfői alakuló ülésén, és döntés született arról is, hogy a frakció tagjai részt vesznek a parlamenti bizottsági munkában is. „A frakció tagjai képviselni fogják mindazokat, akik Magyarországot igazságos, szabad, szolidáris és klímatudatos hellyé kívánják formálni” – fogalmaztak. Az MSZP-frakciónak tíz képviselője lesz a most kezdődő parlamenti ciklusban a korábbi 15-höz képest.
Külföldi hírek:
Izraelben két percre szirénaszó mellett megállt az élet, egész nap megemlékezéseket tartottak csütörtökön a jóm hasoán, a holokauszt izraeli emléknapján. Délelőtt tízkor országszerte megszólaltak a szirénák, megállt a forgalom az utakon, leálltak a vonatok, az emberek kiszálltak járművükből, felálltak munkahelyükön és otthonukban, és két percig lehajtott fővel emlékeztek a második világháború hatmillió zsidó áldozatára. Ezt követően a Jad Vasem holokauszt-múzeumban ünnepélyesen megkoszorúzták a varsói gettófelkelés emlékművét, a koszorúzók között volt Jichák Hercog államelnök és Naftali Bennett miniszterelnök is. Az izraeli parlamentben, a kneszetben „Mindenkinek van neve” címmel tartanak gyászünnepséget, és ennek keretében az áldozatok neveit olvassák fel a német parlament (Bundestag) elnökének, Bärbel Basnak a részvételével, és mécseseket gyújtanak a mártírok emlékére. A Bundestag elnöke Irma Nathan emlékére gyújtott mécsest, aki az ő városában, Duisburgban élt. Nathan vezette a duisburgi zsidó közösség jóléti bizottságát, s 1942 áprilisában férjével együtt a ma Lengyelország területén található izbicai tranzittáborba deportálták, ahol meggyilkolták őket. Később az emlékezés sátrában – ahol az emlékhely építésekor a mozaikpadló alatt haláltáborokból, krematóriumokból elhozott emberi hamvakat helyezték el – állami megemlékezést tartottak Bennett kormányfő, Hercog államfő, Aviv Kochavi vezérkari főnök, Eszter Hajút, a legfelsőbb bíróság elnöke, és más közjogi méltóságok részvételével. Este
szokás szerint a Gettóharcosok kibucának emlékmúzeumában, Észak-Izraelben tartották a soá napi zárórendezvényt Jaír Lapid külügyminiszter jelenlétében.
„Számunkra nem kérdés, hogy úgy fizetünk az orosz gázért, hogy az megérkezzen” – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Zágrábban, Gordan Grlic-Radman horvát kül- és Európa-ügyi miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján. Az energiaellátás nemzetbiztonsági kérdés, a kormánynak pedig kötelessége, hogy garantálja a biztonságot – mondta a tárcavezető. Hozzátette: Magyarország elvégezte a házifeladatát, azonban azt is látni kell, hogyha nem lesznek új földgázforrások, ha nem lesznek új szállítási útvonalak, akkor meg fog maradni az Oroszországból származó földgáz szerepe Közép-Európában, sőt egész Európa ellátásában. Szijjártó Péter szerint az energiaellátás nem filozófiai, hanem fizikai kérdés. Jelentős infrastrukturális beruházások végrehajtása nélkül az orosz energiahordozóktól való függetlenedés lehetetlen – szögezte le. Elmondta, itt, a térségben erre példa lehet az Omisaljban épült, krki LNG-terminál (cseppfolyósított földgáz-terminál) kapacitásának bővítése. De ennek Magyarország szempontjából csak akkor lenne érezhető hatása, hogyha a horvát földgázszállító rendszert is modernizálnák. Magyarország elvégezte házifeladatát és fizikailag akár 7 milliárd köbméternyi földgázt is tud fogadni évente Horvátország irányából – fejtette ki a miniszter.
Miközben az orosz erők Kelet-Ukrajnában, a szakadárok által maguknak követelt Donyeck és Luhanszk megyékben haladnak előre, elsősorban tüzérséggel és légicsapásokkal támadva ukrán célpontokat, a konfliktus nemzetközi szinten egyre inkább eszkalálódik. Oroszország kedden bejelentette, elzárja a gázcsapokat Lengyelország és Bulgária felé – szerda reggel a Gazprom közleménye szerint el is zárták mindkét ország felé. Kedden Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt mondta, jelentős a kockázata egy nukleáris háborúnak is. Az Ukrajnával szomszédos egykori szovjet tagköztársaságban, Moldovában közben összehívták a biztonsági tanácsát, miután az oroszok ellenőrizte szakadár Dnyeszter Menti Köztársaságban állítólag támadás ért két rádióállomást. Eközben pedig Németország is bejelentette, légvédelemmel felszerelt tankokat küld Ukrajnának.
Németországnak nehézfegyverzettel is támogatnia kell az Oroszország kezdeményezte háborúban védekező Ukrajnát – határozott a szövetségi parlament csütörtökön pártpolitikai oldalakat átívelő egyetértésben. A kormánypártok – szociáldemokraták (SPD), Zöldek, liberálisok (FDP) – és a legnagyobb ellenzéki erő, a CDU/CSU jobbközép pártszövetség frakciói által közösen javasolt határozat szerint „a Bundestag a leghatározottabban elítéli Oroszország Ukrajna elleni brutális támadó háborúját”, amellyel Oroszország „durván megsérti a nemzetközi és a humanitárius jogot, és tartósan szét akarja verni az európai békerendet”. Azt is rögzítették, hogy az Ukrajna elleni háborúval megmutatkozó „agresszív nacionalizmusnak és imperializmusnak nincs helye Európában és a világon a 21. században”. A Bundestag egyben kiállt Ukrajna önvédelemhez fűződő joga mellett, és felszólította a szövetségi kormányt a többi között arra, hogy folytassa és lehetőség szerint gyorsítsa fel a védekezéshez szükséges katonai felszerelések szállítását Ukrajnába, beleértve az
úgynevezett nehézfegyvereket – például páncélozott harcjárműveket – és az összetett, „komplex rendszereket”.
Gazdasági hír:
Regős Gábor, a Századvég Konjunktúrakutató makrogazdasági üzletágának vezetője azt hangsúlyozta, hogy a foglalkoztatás növekedése nagyrészt az elsődleges munkaerőpiachoz köthető. A külföldön dolgozók száma is emelkedett ugyan, de nem érte el a koronavírus előtti szintet. Azaz a koronavírus miatt hazatérők egy része ismét külföldön keresett munkát. Kitért arra is, hogy a régiók között jelentős különbségek vannak a foglalkoztatás területén: a foglalkoztatási ráta Budapest és az Észak-Magyarországi régió között több mint 10 százalékponttal tér el. A Századvég várakozásai szerint a foglalkoztatás továbbra is magas marad, ám fontos tekintetbe venni az orosz-ukrán háború lehetséges hatásait: az ellátási láncok szakadozása negatívan befolyásolhatja a hazai munkaerőpiacot is, míg az Ukrajnából érkező menekültek elhelyezkedése mérsékelheti a munkaerőhiányt – jegyezte meg Regős Gábor.
Időjárás:
Ma a napsütést az elmúlt napokhoz képest csak kisebb gomolyfelhősödés zavarhatja meg
Este változóan, zömében gyengén felhős, csillagfényes idő várható mérsékelt légmozgással.
A hőmérséklet jellemzően 9 – 20 fok között alakul.


















