Ez nem csak a megbecsülést, hanem a szemléletváltást is jelent.
Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője, az országgyűlés Törvényalkotási Bizottságának alelnöke a vasárnapi időközi országgyűlési választásról, valamint az egészségügyben várható jelentős béremelésekről is beszélt.
vasárnap kerül sor a szerencsi választókörzetben egy időközi országgyűlési választásra. A politikus arra a kérdésre, hogy milyen érzései lesznek, ha az ellenzék által támogatott, a szélsőséges kijelentéseiről elhíresült jelölt győz, úgy felelt, mindenképpen arra készül, hogy a Fidesz-KDNP jelöltje fog győzni. Megjegyezte azt is, most is ül a Parlamentben olyan képviselő, aki hasonló nézeteket vall, mint a jelölt. Véleménye szerint a választópolgárok kellő bölcsességgel rendelkeznek és nem juttatnak be az Országgyűlésbe egy antiszemita, rasszista embert. Erről a jelöltről azt is elmondta Bajkai István, hogy annyi módon bizonyította már az alkalmatlanságát arra is, hogy akár a helyi közéletben vegyen részt, nemhogy a Parlament falai között. Arról nem beszélve, hogy a hírek szerint vállalkozóként dolgozott, a cége csődbe ment, ő maga nem fizette ki a munkavállalóit. De a legfontosabb, hogy azok a nézetek, amiket korábban hangoztatott, amivel súlyosan sértette meg a zsidó honfitársakat, de nem csak őket, hanem az egész magyar társadalmat, teljes mértékben vállalhatatlanok. Az ő esetleges győzelmével szemben minden érvényes választójogi eszközt igénybe kell venni, de az is érdekes, hogy a baloldali ellenzék egy ilyen politikust indított el az időközi választáson. Egy ilyen ember méltatlan a politikai pályára, arra, hogy embereket képviseljen, az ő jelölése a baloldalnak a bűne – jelentette ki Bajkai István, ez a lépés – tette hozzá, azt jelzi, hogy a baloldali ellenzék hogyan gondolkodik, de azt is mutatja, Magyarországon éppen nincs hiánya a jogállamnak, hiszen nyugodtam el lehet indítani egy szélsőséges politikust is a választáson.
A képviselő nemrégiben egy online módon lezajlott tárgyaláson vett részt az Europol illetékeseivel, ahol a Brexit és a koronavírus-járvány kapcsán fontos biztonsági együttműködésről volt szó, arról, hogy a tagországok közötti kapcsolatokat hol és milyen módon kell magasabb szintre emelni, elsősorban a tagországok bűnüldözői szervei közti adatcsere kapcsán.
A Törvényalkotási Bizottság a tegnapi ülésén tárgyalta meg azt a kormányzati előterjesztést, ami az orvosbérek jelentős emeléséről szólt, amelyet a Magyar Orvosi Kamara javaslatai alapján készítettek el. Mint a képviselő hozzátette, miután sürgőséggel tárgyalták meg, így akár a mai napon meg is szavazhatja az előterjesztést a Parlament. A bizottsági ülésen vita zajlott a javaslatról, az ellenzék több ponton is kérdéseket tett fel, de a szavazás során a bizottság tagjai egyhangúan támogatták az előterjesztést. Bajkai István szerint amennyiben a Parlament elfogadja a javaslatot, úgy egy olyan mértékű fejlesztés és béremelés következik be az ágazatban, amire az elmúlt ötven évben nem került sor. Ez nem csak a megbecsülést, hanem a szemléletváltást is jelent, azaz ez egy történelmi döntés, hiszen a gazdaság ereje, a kormány politikája is lehetővé teszi. Hozzátette, ez egy nagyon komplex törvényjavaslat, ami sok területet érint, az egészségügyi törvénytől kezdve a Btk-n át az adójogszabályok módosításáig.