Megfogadhatták volna az ellenzék jobbító szándékú tanácsait is
Benedek Zsolt, a Fidesz erzsébetvárosi képviselője beszélt a kerületi forgalmi rend átalakításáról, a járvány elleni védekezésről a Heti Tv Pirkadat című műsorában.
A kerületi forgalomszabályozás kapcsán elmondta, az ellenzéki Fidesz frakció már a legutóbbi testületi ülésen is felhívta a figyelmet arra, hogy vannak olyan pontok Erzsébetvárosban, ahol a felfordulás még nagyobb lett, mint előtte volt. Megjegyezte, a polgármester azt mondta, kezdeményeznek egy társadalmi vitát erről a kérdésről, de mindezt a bevezetés után tették, talán jobb lett volna, ha a döntés előtt teszik ezt meg – jegyezte meg Benedek Zsolt, de megfogadhatták volna az ellenzék jobbító szándékú tanácsait is. Véleménye szerint a bevezetett változások egyáltalán nem csökkentik az átmenő forgalmat, a Kis Diófa, a Klauzál, a Dohány utcákban szinte állnak az autók.
A jelenlegi városvezetés megváltoztatta a kerületi időseket segítő iránytaxik használatának rendjét, mert szerintük ez igen drága, utanként 25 ezer forintba kerül. Az ellenzéki képviselő ezzel kapcsolatban annyit jegyzett meg, senki nem látott erre vonatkozó számításokat. Az előző vezetés azt szerette volna elérni, hogy a kerületi időseknek és rászorulóknak nyújtsanak segítséget ezzel is, hogy eljussanak rendelőbe, bevásárlásra. A jelenlegi városvezetés azonban ezt a döntést is bedarálta, jelentősen csökkentve a szolgáltatás körét, a jogosultságot is, pedig ezekkel az elektromos autókkal nagyon is jól járt a kerület.
A koronavírus-járvány második hulláma elleni védekezésről azt mondta el Benedek Zsolt, ahogy eddig, úgy ezután is segítséget nyújtanak mindenkinek, aki megkeresi őket, de az is igaz, az emberek is jobban fel vannak már készülve. Arra mindenképpen figyelni kell, hogy a második hullámban jóval nagyobb arányban lesznek fertőzöttek a fiatal korosztály tagjai, ez az ő felelősségüket is megnöveli.
Koszóm a beszélgetést Breuer Péter