Izraeli segítség Libanonnak ?!
Izraeli segítség Libanonnak ?! halálos áldozatok száma 100 fölé emelkedett, a sérülteké meghaladja a 4000 főt.
Több hatalmas robbanás rázta meg Bejrút kikötőjét kedd délután, pánikot és káoszt okozva a libanoni fővárosban.
Több izraeli kórház is felajánlotta segítségét a katasztrófával sújtott Libanonnak.
A libanoni Vöröskereszt főtitkára szerda reggel azt nyilatkozta, hogy a robbanás halálos áldozatainak száma 100 fölé emelkedett, a sérülteké pedig meghaladja a 4000 főt.
„Ez egy hatalmas katasztrófa, tragédia. Még mindig nincsenek végső adataink, mivel még mindig a helyszínen dolgozunk.”
Számos bejrúti kórház megsérült a robbanás során. A Roum Kórház felszólította az embereket, hogy hozzanak pótgenerátorokat, hogy biztosítsák a folyamatos áramellátást, miközben evakuálták a betegeket a súlyos károk miatt.
A Ziv Orvosi Központ Cfáton és a Rambam Egészségügyi Központ Haifán egyaránt jelezték, hogy készen állnak a sebesültek fogadására.
„Tapasztaltak és felkészültek vagyunk” – jelezte a Ziv kórház. Mindkét északi egészségügyi központ nagy tapasztalattal rendelkezik az ellenséges országok betegeinek kezelésében, és mindkettő részt vett a szír polgárháborúban sebesült szíriaiak ellátásában. 2013 óta a Ziv több mint 5000 szíriai beteget kezelt, személyazonosságukat bizalmasan kezelve.
A Tel Aviv melletti Siba Orvosi Központ szintén felajánlotta segítségét.
„Bármilyen szükséges orvosi segítséget megadunk a libanoni robbanás következtében megsebesült személyek számára” – mondta Jichák Kreisz igazgató a katonai rádiónak. „Kötelesek vagyunk mindenkinek segíteni, akinek szüksége van rá, különösen a szomszédainknak. Készen állunk és felkészülünk minden küldetésre.”
Dr. Maszad Brahoum, a nahariai Galilea Orvosi Központ vezetője pedig arabul üzent a libanoni miniszterelnöknek a katonai rádióval készített interjú során
„Csak segítő kezet akarunk nyújtani neked. Bárki, aki hozzánk jön, kezelni fogjuk, aztán, Isten akarata szerint, egészségesen távozik.”
Az izraeli 12-es csatorna riportja szerint az Izraeli Védelmi Erők arra készül, hogy sebesült és éhes libanoniak bukkannak fel a határnál segítséget kérve.
Nem valószínű, hogy a libanoni Hezbollah terrorszervezet hagyná, hogy ez megtörténjen.
Két hatalmas robbanás rázta meg Bejrút kikötőjét kedd délután, pánikot és káoszt okozva a libanoni fővárosban.
Haszán Diab miniszterelnök szerint 2750 tonna ammónium-nitrát mezőgazdasági műtrágya, amelyet évekig tároltak egy kikötői raktárban, robbant fel, ami „katasztrófa a szó minden értelmében”.
„A ma történtek nem maradnak elszámoltatás nélkül” – mondta Diab. „A katasztrófaért felelősek, meg fogják fizetni az árát.”
Ritka jelenségként Izrael humanitárius segítséget ajánlott az ellenséges országnak tekintett Libanonnak.
Beni Gantz izraeli védelmi miniszter és Gabi Askenázi külügyminiszter (Kék-Fehér) irányításával, Izrael nemzetközi biztonsági és diplomáciai csatornákon keresztül Libanonhoz fordult, humanitárius és orvosi segítséget ajánlva a libanoni kormánynak, közölte este Gantz irodája.
מחפשים נעדרים בביירות: 100 הרוגים, האש עוד בוערתלאורך כל הלילה חפרו כוחות ההצלה בהריסות כדי למצוא ניצולים. כ-4,000 איש נפצעו, לבנונים מחפשים מידע על נעדרים באינסטגרם. שגרירות ארה”ב לתושבים: „הישארו בבתים ועטו מסכה, חומר מסוכן התפזר”. אחת ההערכות: הפיצוץ החל בעבודות ריתוך במחסן בנמלדניאל סלאמה והסוכנויותפורסם: 05.08.20 , 08:55 Play Video

Play Video








Play Video
























