Orbán Viktor: a világban sokfelé már újra több a fertőzés, míg nálunk stagnál a helyzet.

A BreuerPress és a HetiTV hírei 2020.08.02.-reggelén

Magyarországon továbbra is tervszerű és higgadt védekezésre van szükség,
hogy a járvány második hulláma minimális legyen. Erről is beszélt a
miniszterelnök, aki úgy fogalmazott, hogy együtt kell élni a vírussal.
Orbán Viktor utalt rá, hogy a világban sokfelé már újra több a fertőzés,
míg nálunk stagnál a helyzet. Szerinte Magyarország azon államok közé
tartozik, amelyek a legsikeresebben kezelték a vírus első hullámát.
Korábban már közölték, a kormány nem változtat a jelenleg hatályos
intézkedéseken, mert fennáll a veszély, hogy külföldről behurcolják a
vírust. Ugyanakkor arra készülnek, hogy az iskolákban szeptember 1-jétől
a megszokott rendben taníthatnak.

A szakember szerint nagy dilemmát jelent, hogy kinyissák-e az iskolákat
a jövő hónaptól, ha még nem ért ide a járvány második hulláma. A
Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa megerősítette, a zárt
terek jelentenek veszélyt, mert már bebizonyosodott, hogy a vírus, pláne
maszkhasználat nélkül, ott könnyen terjed. Szlávik János arra is
felhívta a figyelmet, hogy az utóbbi időben lazult a fegyelem, mert már
kevesebben használják a maszkot és azt is helytelenül. Pedig ezzel,
valamint a távolságtartással és a gyakori kézfertőtlenítéssel lehet
egyelőre védekezni – mondta.

Budapesten, a Nehru parti emlékmű előtt rendhagyó, 24 órás megemlékezést
kezdődött tegnap, a roma holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából.
Közszereplők, művészek és mások szünet nélkül olvasták fel a vészkorszak
idején a koncentrációs táborokban meggyilkolt több mint 12 ezer roma
áldozat nevét. A szervezők ezt szimbolikus, mégis jelentőségteljes
megemlékezésnek szánták. Felidézték, hogy a holokauszt roma áldozatainak
nincs sírja, fejfája, de ezzel a gesztussal emlékeztethetik az utókort a
származásuk miatt meggyilkolt emberekre. 1944. augusztus 2-áról 3-ára
virradóra több mint háromezer cigányt öltek meg az auschwitzi
haláltáborban.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a magyar vállalatok életerejét
jelzi, hogy a mostani nehéz helyzetben is a beruházások mellett
döntenek. Felismerték ugyanis, hogy a kapacitások növelésével és a
technológiai fejlesztésekkel meg tudják előzni nemzetközi
vetélytársaikat. Szijjártó Péter azt is megígérte, az új piacok
megszerzéséhez a kormány megad nekik minden lehetséges támogatást. Eddig
már majdnem ötszáz cég kapott is összesen több mint százmilliárd
forintot elképzelései megvalósításához. Szijjártó kiemelte, 14 magyar
vállalat jelentkezett, hogy külföldön hozna létre termelő egységet.

A kormány megérti, hogy a postások béremelést akarnak, de a
Miniszterelnökséget vezető miniszter Brüsszeltől várja ehhez a
jóváhagyást. Az uniós szabályok szerint ugyanis ez tiltott állami
támogatásnak minősül, ezért kell egyeztetni az unióval. Gulyás Gergely
közölte, már levelet is küldtek az ügyben Brüsszelbe. Emlékezetes, a
postások nemrég tüntettek, amiért méltatlanul keveset keresnek. A
szakszervezetek mindenekelőtt az alapbérek növelését szorgalmazzák. A
postát felügyelő kormánytag, Bártfai-Mager Andrea folyamatos
tájékoztatást vár a Magyar Posta vezetőitől arról, veszélyben van-e a
munkabéke, vagyis fenyeget-e sztrájk.

Holnapig lehet jelentkezni a Családbarát munkahely pályázatra. A cégek
akár ötmillió forint támogatást is kaphatnak a családbarát intézkedések
megvalósítására. Ezzel olyan programokat és intézkedéseket akarnak
segíteni, amelyek elősegítik a családi, magánéleti és munkahelyi
kötelezettségek összehangolását. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma
szerint az utóbbi tíz évben ezzel a pályázattal egyre több vállalatnak
és intézménynek nyílt lehetősége családbarát kezdeményezések és
szolgáltatások bevezetésére.

Az Egyesült Államokban óriási felzúdulást váltott ki, hogy az elnök
felvetette a novemberi választás elhalasztásának lehetőségét. Még
republikánus párttársai is azzal érvelnek, Donald Trumpnak egyszerűen
nincs felhatalmazása arra, hogy egyoldalúan megváltoztassa a választás
időpontját, amelyet szövetségi törvény rögzít. Az elnök rövid időn belül
visszakozott is. Arra hivatkozott, hogy csak amiatt aggódott, a járvány
miatt előtérbe került levélszavazás visszaélésekre adna lehetőséget. Azt
írta, ez így „a legpontatlanabb és legcsalárdabb választás lesz a
történelemben”. Sokan azt gyanítják, Trump már komolyan veszi, hogy nagy
vereséget szenvedhet. A közvélemény-kutatások szerint Joe Biden, a
várható demokrata párti elnökjelöltnek növelte előnyét vele szemben.
Különösen figyelemre méltó, hogy az olyan – úgynevezett – ingadozó, vagy
csatatér államokban, mint Michigan és Pennsylvania is Biden vezet, bár
négy éve ezekben Trump nyert.

Németországban aggódnak amiatt, hogy az amerikaiak – korábbi ígéretüknek
megfelelően – valóban csökkenteni akarják csapataikat. A Bundestag
külügyi bizottságának elnöke szerint ez a lépés az egész NATO-t
gyengíti. Norbert Röttgen emlékeztetett rá, az amerikai csapatok
hozzájárultak országa biztonságához, de fontos szerepük volt az orosz
hatalmi ambíciók mérséklésében is. Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára
arról számolt be, hogy Washington előzőleg konzultált a szövetség
tagjaival. Mark Esper amerikai védelmi miniszter szerdán közölte, hogy
heteken belül megkezdik a csapatcsökkentést és csaknem 12 ezer katonát
vonnak ki Németországból.

Olaszországban október közepéig érvényben marad a koronavírus-járvány
miatt januárban elrendelt vészhelyzet. Giuseppe Conte miniszterelnök
kijelentette, erre az „óvatos figyelemfenntartás” miatt van szükség,
hiszen a vírus nem tűnt el. Az ellenzék tiltakozott. Matteo Salvini, a
Liga vezetője „elképedését és aggodalmát” fejezte ki. Úgy vélte, a
döntés egészségügyi és jogi szempontból is igazolatlan. Salvini dühét az
is magyarázza, hogy a jelenlegi balközép kormányt minden korábbinál
többen támogatják. Ez viszont annak köszönhető, hogy a két héttel
ezelőtti uniós csúcson Olaszország jelentős összeget kapott a
helyreállítási alapból.

Spanyolországban már csaknem minden tartományban kötelező a szájmaszk
viselése a nyilvános zárt és szabadtéri helyeken is. A kivétel a Kanári
szigetek, ahol rugalmasabbak a szabályok. A spanyol kormány egészségügyi
tárcájának becslése szerint a lakosság 98 százaléka hord maszkot
nyilvános helyen. A madridi tartományi vezetés elővigyázatosságból
további korlátozásokat is elrendelt: a vendéglátóhelyek hajnali fél
kettőig lehetnek csak nyitva, és a gyülekezést tíz főben maximálták.
Spanyolországban eddig több mint 280 ezren fertőződtek meg és majdnem 30
ezer halottja van a járványnak.

Romániában az idén nem a jobbközép kisebbségi kormány, hanem a parlament dönthet az év végén esedékes parlamenti választások időpontjáról. Így
határozott a törvényhozás mindkét háza a baloldali többség és az RMDSZ
javaslatára. Korábban már hasonló módon elvették a kormánytól a járvány
miatt júniusról elhalasztott önkormányzati választások kiírásának jogát is.

Az a voksolás szeptember 27-én lesz. A parlamenti képviselőket
december 6. és március 15. között választják, hacsak a járvány miatt nem
lesz újra rendkívüli állapot. Az időpontnak taktikai jelentősége van. A
tavaly óta ellenzéki szociáldemokraták minél később, míg a népszerűtlen
kormányzati intézkedések miatt leszálló ágba került Nemzeti Liberális
Párt minél előbb szeretné a megmérettetést.

A világűrben most a Mars meghódításáért indult újabb verseny. Az
amerikaiak a héten indították el a legújabb marsjáró robotot, amely
Perseverance, azaz Állhatatosság névre hallgat. Többek között az ősi
marsi élet nyomait keresi majd, miután jövő február közepén leszáll a
vörös bolygóra. Két amerikai szerkezet egyébként már dolgozik a Marson.
Egy héttel korábban Kína indított útnak egy űrhajót a bolygóra. Az is
februárban érkezik meg, rajta egy mars-járóval és egy orbitális pályán
keringő szondával. Ezt a küldetést nevezték az ázsiai ország
Mars-missziója első lépésének.

Itthon már hivatalosan is a Nemzet Sportolója Faragó Tamás. A kormány
ugyanis elfogadta a választásra jogosult tizenegy tag javaslatát. A
társaságban a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kárpáti György
júniusi halálával üresedett meg egy hely a tizenkettőből. Ők már a
voksolás első körében többséggel jutottak döntésre. Faragó Tamás
1976-ban olimpiai bajnok lett, a csapattal ezüst- és bronzérmet is
szerzett a játékokon. Nyilatkozatában azt mondta, mindig is a nemzet
sportolójának tartotta magát, hiszen büszke magyarságára, de ezután már
papírja is lesz róla.

Kulturális maraton várta mára virradóra az érdeklődőket Óbudán. A kora
délutántól késő éjszakáig tartó programokban a városrész szinte minden
intézménye részt vett. Többek között tárlatvezetések, épületséta és
raktárlátogatás is szerepelt a műsorban. Az Aquincumi Múzeumban
érmegyűjtő játék, íjászat és lándzsavetés, valamint római halottidézés
és fáklyás romkerti vezetés is volt. Az Óbudai Danubia Zenekar a Fő
téren adott koncertet, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari
Múzeumban pedig David Yengibarjan lépett fel.

Ettől a hétvégétől újra a régi nyitvatartási rend szerint közlekedik a
Zugligeti Libegő.  A járványügyi veszélyhelyzet idején műszakilag
megújult az idén ötvenéves közlekedési eszköz, miután kihasználták a
kényszerű üzemszünetet. A felújított hajtásrendszerrel még
biztonságosabbá vált a János hegy és Zugliget közötti Libegő
üzemeltetése. Augusztus végén, pontosan 29-én pedig éjszakai libegőzésre
várják az érdeklődőket.

Egyelőre azonban a strandolásnak van itt az ideje. Tovább tart ugyanis a
meleg nyári idő. Változatlan sok órás napsütésre számíthatunk. Estétől a
nyugati, északnyugati megyékben már előfordulhat zápor, zivatar.
Ilyenkor megélénkül a szél. A hőmérséklet napközben 26 és 32 fok között
alakul és este is csak 11 és 18 fok közé hűl le a levegő.