Napi Tóra, sáhárit
| x |
|
||||
 |
||||
K”K,
Koráh hetiszakasz 5. kommentár, 5780. Támmuz 3.
Tegnap arról írtam, hogy Koráh az első mondatával elbukta a lázadást, aminek ellentmondhat, hogy Mózes hatalmas kockázatot vállalva veti magát a harc döntő ütközetébe, mert az Örökkévaló véleményének megkérdezése nélkül azt mondja: „Ha mint minden ember meghal, úgy halnak meg ezek, és minden ember végzete végeztetik el rajtuk, akkor nem az Örökkévaló küldött engem. De ha valami újat teremt az Örökkévaló, hogy felnyitja a föld száját és elnyeli őket és mindazt, ami az övék, és leszállnak elevenen a sírba, akkor megtudjátok, hogy ezek a férfiak megvetették az Örökkévalót” (16:29-30). Miért kellett Mózesnek – Koráhhoz hasonlóan – olyat mondani, amiből nem volt számára kiút? Hiszen, ha a föld nem nyitja meg a száját, akkor Mózes minden kreditjét elbukta volna! Ez igaz, azonban a helyzet bonyolult volt, nem lehetett kis győzelmet aratni, csak az elsöprő siker jelentett megoldást. Isten nem szólt bele a vitájukba, ezért Mózesnek kellett kitalálni az ideális harcmodort, és rájött gyorsan, hogyha csatában győzi le Koráhot, akkor az további konfliktust eredményez, vagy azonnali háborúhoz, vagy egy mártir legendájának megszületéséhez vezet, ami a későbbiekben okozott volna kezelhetetlen problémát. Mózes tehát a létező legkockázatosabb megoldást választotta: rábírta Istent, hogy Ő döntse el a vitát! Ez így rendben lenne, de van két aprónak nem nevezhető szépséghibája a gondolatnak: Istent nem lehet kényszeríteni semmire, illetve Mózes nem rizikózott, hanem kényszerhelyzetben volt: nem választhatott ennél kevésbé „látványos” megoldást. Folyt köv.
Szép napot mindenkinek!
7.30: Sáhárit
