Minden közösség lényege, hogy törődni kell az emberekkel, a tagokkal, odafigyelni egymásra.
Verő Tamás, a Frankel zsinagóga főrabbija a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az általa szervezett különleges Szombatfogadásról, amin a magyarországi zsidó közösség tagjai vettek részt, de szóba került az a tervük is, hogy a világon élő magyar származású zsidóknak is szerveznek egy hasonló programot.
A főrabbi szervezésében sikerült egy egészen különleges eseményt létrehozni, amikor egyszerre nyolcszázan vettek részt az internetes Szombatfogadáson. Verő Tamás elmondta, minden közösség lényege, hogy törődni kell az emberekkel, a tagokkal, odafigyelni egymásra. Ezért találták azt ki, hogy megkeresik a vidéki hitközségeket, hogy a hívekkel együtt egy előre meghirdetett időpontban köszöntsék a Szombatot. Egy közösségi program segítségével több száz ember vett ezen részt, de mellette egy másik közösségi oldalon is lehetett követni az eseményt, mára már több mint 15 ezer ember látta a Szombatfogadásról készült felvételt. Ám a legszebbek nem ezek a számok, ezek az adatok – tette hozzá a főrabbi, hanem azok a pillanatok, amikor az emberek tudtak egymásnak örülni, amikor régen nem látott ismerősök találkozhattak, valamint új ismeretségek is kötődtek, ez mutatta meg a közösséget, annak erejét. Ezt a programot két héttel ezelőtt bonyolították le, a folytatásra ré egy héttel került sor, amikor a fiatalabb korosztály számára szerveztek ugyanilyet.
Ám mindez még mindig nem elég, hiszen egy újabb, az eddigieknél jelentősebb programot szerveznek, a világ bármely pontján élő, Magyarországról elszármazott, magyar gyökerekkel rendelkező zsidóit hívják meg egy Szombatfogadásra. Azt már lehet tudni, hogy nagyon érdekes helyekről jelentkeznek majd be.
A koronavírus-járvány alatt Verő Tamás igen aktívan dolgozik, szervezi a Szombatfogadásokat, naponta mesél az óvodásoknak, külön programokat szervez a tinédzsereknek, mellette természetesen a saját közössége imáit is szervezi. Ennek kapcsán azt jegyezte meg, nincsen ebben semmi különös, hiszen ugyanazt teszi, mint eddig, csak most home office üzemmódban. De ugyanezt teszi a többi kollégája is, aminek köszönhetően a legtöbb hazai neológ közösség megerősödött, hiszen jóval többen csatlakoznak egy imára, egy tanításra.
Arra a kérdésre, hogy ezt a megnövekedett érdeklődést fent lehet-e tartani a járvány lecsengése után, a főrabbi úgy vélekedett, ezt még nem lehet tudni, de az biztos, a mostani nagyobb jelenlétet meg kell tartani valamilyen módon, azaz az online életet is tovább kell vinni. Már csak azért is, mert az is biztos, hogy lassan fog újra visszatérni az élet a zsinagógákba, az idősebbek óvatosabbak lesznek, a fiatalok pedig az online rendszernek köszönhetően nem biztos, hogy azonnal visszatérnek majd a zsinagógákba. De azért mindenki abban reménykedik, hogy újból eljönnek majd az emberek, hogy ne csak virtuálisan imádkozzanak közösségben.
A főrabbi külön is beszélt a közösség kántoráról, Nógrádi Gergelyről, akivel közösen dolgoznak azon, hogy egy istentisztelet egyszerre legyen közösségi élmény, de közben mindenki megtalálja a saját útját az Örökkévalóhoz, hiszen van idő, lehetőség az imára, de az egymással való beszélgetésre is, történjen az meg a mostani járványidőszakban az interneten, vagy a zsinagógában.
Verő Tamás megjegyezte, az online térben is fokozottan ügyelnek arra, hogy az internetes Szombatfogadások még az ünnep bejövetele előtt érjenek véget, ahogy a Széder estét is az ünnep beköszönte előtt adták le.
Küldte a Windows 10 Posta
Mellékletek terület