Most Európának is alá kéne írnia!

Most Európának is alá kéne írnia!

Pesty László, a Pesty Fekete Doboz vezetője, az irdala.hu mozgalom kampányvezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a Székely Nemzeti Tanács által indított Európai Uniós aláírásgyűjtésről.

 

Az Székely Nemzeti Tanács által indított Európai Uniós akció a nemzeti régiókért nemrégiben zárult, ez összességében sikeres volt, hiszen sikerült az előírt egymillió aláírást összegyűjteni. Nem volt egyszerű, hiszen a papíralapú gyűjtést abba kellett hagyni az elmúlt két hónapban a koronavírus-járvány miatt, de az online aláírásokat is elfogadták. Az aláírásgyűjtés kezdeményezői egyébként időben jelezték Brüsszelnek, hogy a gyűjtésben technikai problémák keletkeztek a járvány miatt, Pesty László szerint végül reagáltak ezekre a felvetésekre, igaz az is, szinte az utolsó pillanatban és még nem válaszoltak arra sem, hogy adjanak a szervezőknek a járvány miatt pár hónap haladékot.

Az irdala.hu kampány irányítója elmondta azt is, bár megvan a szükséges egymillió aláírás, de az is igaz, az uniós rendelet szerint ezt legalább hét tagországban kell összegyűjteni és most a szervezők „csak” három országot tudnak maguk mögött, Magyarországot, Romániát és Szlovákiát, még kellenének támogató aláírások négy másik országból is. A haladék kérésével kapcsolatban nem lehet tudni az EU válaszát, ha megadják ezt, akkor még a nyáron is kell kampányolni. Most várják az emberek véleményét az [email protected] címre a véleményeket, a javaslatokat a világ minden tájáról.