Egy jelentős európai ember értékei nyomában

Egy jelentős európai ember értékei nyomában

Prőhle Gergely, a Habsburg Ottó Alapítvány vezetője, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt munkájáról, az utolsó trónörökös hatalmas hagyatékáról.

 

Prőhle Gergely korábban a Petőfi Irodalmi Múzeumot vezette, ahonnan távozott, mint megjegyezte, a sebek lassan begyógyulnak, egy sikeres intézménnyé tette a PIM-et, a látogatószámot megduplázták. Jelenleg Habsburg Ottó hagyatékának a kezelőjeként dolgozik egy állami alapítványnál, amelyet a Miniszterelnökség tart fenn. Egy fantasztikus emberről, egy fantasztikus életműről van szó – emelte ki, az ő hagyatékát a magyar állam bérli a családtól, benne sok-sok irattal, könyvvel, személyes tárgyakkal. Ezeknek a feldolgozása zajlik most, a tavalyi évben jelentősen sikerült előrehaladni, valamint több sikeres konferenciát is szervezni.

Ezen munkája mellett a Közszolgálati Egyetemen a Stratégiai Tanulmányok intézeténél tevékenykedik, amelynek az a feladata, hogy a felsősoktatást és a nemzetközi diplomáciát hozza közelebb egymáshoz, mint egykori nagykövetnek, sok tapasztalata van, ezzel is segítve az intézet munkáját. Mindezek mellett társadalmi munkában az evangélikusok világi vezetője is.

A Habsburg Ottó Alapítvány a közeljövőben a Budai Várban kap majd helyet, de addig is a jelenlegi ideiglenes helyen is képesek elvégezni azt az alapvető munkát, amire szükség van, hiszen 400 ládányi anyag érkezett Budapestre, ebben megtalálható minden, ráadásul azon a hat nyelven, amelyen az egykori trónörökös beszélt, írt, olvasott, aki ráadásul egy nagyon termékeny szerző is volt.

Habsburg Ottó egyik különlegessége az volt – emelte ki Prőhle Gergely, hogy megmutatta, az elvesztett hatalmat milyen óriási intellektuális autonómiává volt képes fejleszteni, hatalmas munkabírással, fegyelmezettséggel. Mellette egy jelentős kitekintő képességgel rendelkezett, aminek köszönhetően hétről hétre publikált fontos cikkeket, beszámolókat különböző nemzetközi szervezetek megbízottjaként. Ezeknek az elolvasása ma is komoly örömöt okoz.

Az alapítványnál jelenleg 11 kutató dolgozik, mert az az egyik cél, hogy a magyar adófizetők pénzét ne költsék feleslegesen, de a volt trónörökös szellemi örökségét megpróbálják a magyar közgyűjteményi rendszer számára is elérhetővé tenni. Az alapítványnál elsősorban történészek dolgoznak, hiszen Habsburg Ottó már a XX. század harmincas éveiben is történelmi szerepet töltött be, amikor felemelte a hangját Hitlerrel szemben, mindezt nem dinasztikus, hanem emberiességi alapon. Mellette az antikommunizmusa is módszeres és hiteles volt, olyannyira, hogy egy régi tanulmánya, amiben a Szovjetunióról írt szolgált alapul a Ronald Reagan vezette Egyesült Államok antikommunista politikájának.

Mint egykori berlini nagykövet, Prőhle Gergely úgy értékelte a jelenlegi német kancellárt, Angela Merkelt, hogy ha valaki ilyen hosszú ideig kancellár, akkor ő már biztosan a történelemkönyveknek is dolgozik, de azt is látni kell, bármit mondanak róla, meg Európáról, attól még mindig ő Európa egyik fontos emebre, akinek a tevékenységére mindenki odafigyel.

Arról is beszélt maga kapcsán Prőhle Gergely, most a közszolgálatra adta a fejét, ez nem véletlen, hiszen az ország szolgálata a legfontosabb, amit persze különböző helyszíneken is lehet végezni, most épen itthon.

Mellékletek terület