A BreuerPress és a HetiTV hírei 2019.12.29-reggelén

A BreuerPress és a HetiTV hírei 2019.12.29-reggelén

Az új évben erősíteni akarják a kormányzati kommunikációt és
propagandát. Ennek jele többek között, hogy alakításában ismét nagyobb
szerepet szánnak Habony Árpádnak. A Népszava értesülése szerint a
konkrét döntések a Fidesz elnökségének januári ülésein születnek meg.
Ezzel összefügg az is, hogy a vezető kormánypárt legalább 15
választókerületi elnökét le akarják cserélni. Ez a következménye annak,
hogy az októberi önkormányzati választáson sok helyen a vártnál gyengébb
eredményeket értek el. A 24.hu szerint már időben gondoskodni kívánnak
arról, hogy a 2022-es parlamenti voksoláson ne érje hasonlóan
kellemetlen meglepetés a Fideszt.

A miniszterelnök mindig betartja, amit ígér. Ezt válaszolta a kormányfő
sajtófőnöke arra a kérdésre, hogy lehet-e majd kérdezni a jövőben Orbán
Viktortól. Emlékezetes, hogy Gulyás Gergely miniszter korábban azt
közölte, a miniszterelnök januárban ismét sajtótájékoztatót tart a
magyar médiának. Hasonló esemény legutóbb majdnem egy éve volt. Havasi
Bertalan sajtófőnök szerint a miniszterelnök azért nem áll gyakran a
hazai újságírók elé, mert – idézem – nem akar tudatosan olyan
szituációba kerülni, ahol előre látja, hogy a rosszindulatú emberek
előítéletes kérdéseket tesznek majd fel. Szerinte Orbán Viktor el tud
jutni más módon is a szavazókhoz, nem szorul rá az újságokra.

Az Egyesült Államokban a következő egy hónap az elnök évértékelő
beszédének előkészületei jegyében zajlik. Donald Trump ezúttal a
szokottnál kicsit korábban, már február 4-én a kongresszus két háza elé
áll. Az időpontot Nancy Pelosi házelnök javasolta és Trump azonnal
elfogadta. Az amerikai alkotmány előírja, hogy az elnöknek évente
nyilvánosan összegeznie kell az unió, vagyis az ország helyzetét. A
beszéd ezúttal két okból is különlegesen érdekes lehet. A demokrata
többségű képviselőház ugyanis megszavazta, hogy folytassák le az elnök
ellen az alkotmányossági felelősségre vonási eljárást, vagyis az
impeachmentet. A döntést a republikánus többségű szenátus hozza meg és
így ott feltehetően elbukik a javaslat. Ettől nem független, hogy jövőre
ismét elnökválasztás lesz és Trump újabb négyéves ciklusban reménykedik.

Az angol királynő nemzetközi példákkal igyekezett jobb belátásra
téríteni a Brexit miatt nagyon megosztott brit társadalmat. II. Erzsébet
hagyományos karácsonyi üzenetét mindig maga írja, kormányzati beleszólás
nélkül. Ugyanakkor a brit alkotmányos monarchia szigorú protokollja
alapján soha nem adhat hangot nyilvánosan személyes véleményének. Így az
unióból történő kilépést sem említette konkrétan, de nyilvánvalóan arra
utalt többször is. Felidézte, hogy a normandiai partraszállás 75.
évfordulóján olyan országok vezetői emlékeztek közösen, amelyek korábban
egymás esküdt ellenségei voltak. A megbékélés szellemét példamutatónak
tartotta és azt mondta, kis lépésekkel is nagyon nagy eredményeket lehet
elérni.

Az Európai Bizottság ügyvezető alelnökének megszakad a szíve, amiért
Nagy-Britannia távozik az Unióból. Frans Timmermans azt is közölte, ha
az Egyesült Királyságban meggondolják magukat, bármikor visszatérhetnek.
A szocialista politikus személyes hangvételű levele a Guardian című brit
lap online kiadásában jelent meg. Többek között azt is írta, egyáltalán
nem kellett volna erőltetni a kilépést, de hát – idézem – „önök
megtették, és szomorúan látom, hogy ez önöknek is fáj”. Timmermans
szerint az unió minden hibája ellenére a legjobb eszköz a jó időkre
jellemző értékek érvényesítésére. A brit parlamentben már megszavazott
menetrend értelmében London tagsága január 31-én szűnik meg.

Ausztriában a Néppárt és a zöldek ismét tárgyaltak a kormányzati
együttműködésről és a leendő kancellár nagyon kedvezőnek tartotta a
kilátásokat. Sebastian Kurz szerint van esély arra, hogy mihamarabb
lezárják a szeptemberi választások nyomán kezdett koalíciós
egyeztetéseket. A Néppárt győzött ugyan a választáson, de egyedül nincs
parlamenti többsége. Korábbi partnere, a kormányválságot kirobbantó
Szabadság Párt ellenzékbe vonult, a második helyen végzett
szociáldemokratákkal pedig nem tudtak megállapodni. Brigitte Bierlein
ügyvezető kancellár már jelezte, bízik benne, hogy hivatali ideje
lejártáig, vagyis januárig megalakul az új kormány, mert rengeteg függő
ügyben kellene végre döntést hozni.

Koszovóban majdnem három hónappal az előrehozott választás után
megalakult a parlament, de azt nem tudni, mikor lesz kormány. Az
októberi voksoláson két, korábban ellenzéki párt végzett az első két
helyen. Meg is kezdték a koalíciós tárgyalásokat, de a 120 tagú
törvényhozásban összesen csak 57 mandátumuk van, ami nem elég a
többséghez. Ráadásul ők is vetélkednek egymással, miután azt szeretnék,
hogy az ő pártjuké legyen az államfői poszt. A jelenlegi elnök, Hasim
Thaci megbízatása 2021-ben jár le. Ha nem lesz egyezség, még az is
lehet, hogy újra választani kell a nyugat-balkáni országban. A parlament
alakuló ülésén mindössze annyi történt, hogy a legtöbb képviselővel
rendelkező ultranacionalista Önrendelkezés képviselőjét, Glauk Konjufcát
választották meg házelnöknek.

A török államfő bejelentette, kész katonákat küldeni Líbiába a kormány
támogatására. Az erről szóló javaslatot Recep Tayyip Erdogan januárban
terjeszti az ankarai parlament elé. Az elnök előzőleg Tunéziában
tárgyalt. Az októberben megválasztott elnökkel az észak-afrikai
országnak nyújtandó segítséget vitatta meg. A kőolajban gazdag Líbia
Moammer Kadhafi 2011-es megbuktatása és meggyilkolása óta gyakorlatilag
káoszba süllyedt. Egymással rivalizáló fegyveres csoportok igyekeznek
megszerezni az ország minél nagyobb része fölött az ellenőrzést. Egyikük
vezére már a főváros elleni offenzívát is kilátásba helyezett. A török
elnök ezt igyekszik megakadályozni.

Szlovákiában a bíróság holnap dönt arról, jóvá hagyják-e azt a vádalkut,
amelyet egy nagy port felvert gyilkosság egyik vádlottja kötött.
Amennyiben pozitív lesz a döntés, január 13-án megkezdődhet a Ján Kuciak
tényfeltáró újságíró és barátnője meggyilkolása ügyében indított
büntetőper. Az ügyet az a különleges bíróság tárgyalja, amely elé a
legsúlyosabb bűncselekmények kerülnek. Emlékezetes, a párt tavaly
februárban saját házukban ölték meg. A gyilkosság megrendelésével Marian
Kocner vállalkozót vádolják. Kuciak gyakran írt a vállalkozó zavaros
üzleteiről is. Kocner állítólag 70 ezer eurót – vagyis  22,4 millió
forintot – fizetett az elkövetőknek. Az oknyomozó újságíró kivégzése
tavaly kormányválsághoz és Robert Fico miniszterelnök bukásához vezetett
Szlovákiában.

Várhatóan szerdán lép hivatalba a Boeing új vezérigazgatója. David
Calhoun – aki már ősz óta a cég elnöke is – az azonnali hatállyal
lemondott Dennis Muilenburg helyébe lép. Elődje távozását a chicagói
székhelyű repülőgépgyártó óriásvállalat két súlyos katasztrófája
indokolta. Előbb egy indonéz, majd egy etióp légitársaság gépe zuhant le
tervezési hibák következtében. Muilenburg viszont hosszú ideig azt
mondta, a gépek biztonságosak, utóbb azonban elismerte, hogy a Boeing
„követett el hibákat”. Bár aztán többször is bocsánatot kért az
áldozatok hozzátartozóitól, sokan úgy vélték, nem maradhat a posztján.
Muilenburg mérnökként 1985 óta dolgozott az óriásvállalatnál, amelyet
2015 óta irányított.

A Fülöp-szigeteken húsznál több halálos áldozatot követelt és súlyos
anyagi károkat okozott a karácsonyi tájfun. A majdnem 200 kilométeres
sebességgel tomboló vihar házakat döntött romba, és megrongálta az
elektromos hálózatot is. Több tízezer embernek kellett elhagynia
otthonát. Őket ideiglenes szállásokon helyezték el. A Fülöp-szigetek
középső részén néhány évvel ezelőtt már történt hasonló pusztítás. Akkor
a világ egyik legnagyobb tájfunja tört rá az országra és mintegy hatezer
ember halálát okozta.

Chile egyik nyugati nagyvárosában, Valparaisoban még mindig érvényben
van a szükségállapot, amelyet a hét közepén pusztító tűzvész nyomán
rendelt el a polgármester. Mintegy száz hektárnyi terület égett,
legalább 150 épület pusztult el, ezrek maradtak áram nélkül. A
kikötőváros, amelynek a történelmi házairól, meredek sikátorairól és
lépcsőiről ismert óvárosa világörökségi helyszín, bozótosokkal tűzdelt
dombon fekszik. Jelenleg nagy a szárazság, ami megkönnyítette a lángok
terjedését. A hatóságok gyanúja szerint gyújtogatás történt.

Itthon a jövő héttől drágábban lehet üldözni a szerencsét. Emelkedik
ugyanis a legnépszerűbb hazai lottójátékok, az ötös és hatos lottó,
valamint a skandináv lottó alapjátékainak ára. Az új évi sorsolásokra
már darabonként 300 forintot kell – az eddigi 250 helyett – fizetni
egy-egy játékért. A Szerencsejáték Zrt. azt is közölte, hogy a
részvételi díjak emelésével egyúttal a nyereményalap is dinamikusabb
ütemben növekszik majd. Így szerintük még nagyobb főnyeremények várják a
játékosokat hétről hétre. Arra is emlékeztettek, hogy a három lottófajta
alapjátékainak ára legutóbb 2016-ban emelkedett.

Budapesten csütörtökön kell legközelebb fizetni a közterületi
parkolásért. Arra is érdemes emlékezni, hogy egészen december 31-ig
hosszabb üzemidővel, éjjel 1 óráig jár a 2-es és a 4-es metró.
Szilveszter éjszakáján viszont folyamatosan közlekednek, akárcsak a 3-as
metró Újpest-központ és a Nagyvárad tér között. Ugyancsak végig jár majd
valamennyi HÉV is. Péntek óta egész éjjel közlekedik az 5-ös, a 7-es, a
8E és a 9-es busz a fővárosban.

Ami az időjárást illeti, elképzelhető, hogy közeleg a valódi tél. Lehűl
a levegő, már mínuszok is lehetnek. Ma több órás napsütésre
számíthatunk, csapadék nem valószínű. A szél többfelé élénk marad, csak
délutántól mérséklődik. A hőmérséklet napközben nulla és plusz 4 fok
között alakul, éjszakára azonban már mínusz 7 és mínusz 1 fok közé hűl
le.

Eddig tartott a híradó.
További információkat találnak két honlapunkon, a Hetitv.com és a
Breuerpress.com portálon.
Köszönöm figyelmüket.