A kormánypártok részéről már nagy erőfeszítésre van szükség

A kormánypártok részéről már nagy erőfeszítésre van szükség

Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a Nemzetközi imareggeliről, de szóba került az Országgyűlés munkája is.

A politikus beszámolt arról, hogy ő maga is megjelent az erzsébetvárosi megemlékezésen, ahol 1956 hőseiről, a forradalomról is beszéltek, itt a kerület új polgármestere tartott egy emelkedett beszédet, így összességében elmondható, a hagyományosan a Rózsák terén tartott ünnepség méltó volt 1956-hoz, hiszen azt nem szabad elfelejteni – tette hozzá, az ország mostani szabadsága az egykori forradalmárok vérének és áldozatának is köszönhető. Az is fontos, hogy ezeken az ünnepnapokon mindenki együtt, politikai hovatartozástól függetlenül emlékezzen ega hősökre. Ugyanakkor az is igaz – fűzte hozzá Bajkai István, hogy ma, amikor nem kevésszer éri támadás az országot, persze elsősorban szavakban, akkor vannak, akik nem a hazájuk, hanem a támadók oldalára állnak, persze ilyenre a történelem során többször is volt példa. Mert vannak olyanok, akik különböző pártokban tevékenykedve éppen a vitákban Brüsszel oldalán vannak, ám róluk el lehet mondani, nem igazán képviselik a magyar nemzet érdekeit.

A képviselő is megjelent a Budapesten megrendezett Nemzetközi Imareggelin, ahol több mint húsz országból érkeztek politikusok, parlamenti képviselők, akik mindegyike szervez ilyen rendezvényeket a saját közösségeik részére, természetesen pártállástól függetlenül. A magyar Parlamentben is van már ennek hagyománya, a résztvevők szerint a mostani esemény is nagyon magas színvonalú és emelkedett volt, remek előadásokkal. Bajkai István szerint nem csak arra volt jó az imareggeli, hogy a jelenlevők hite megerősödött, de mellette sikerült felhívni a figyelmet arra is, hogy milyen nagy veszélyben van a kereszténység.

Az imareggeliken elő nem fordulhat az, ami az Országgyűlésben előfordult, amiről a politikus úgy vélekedett, ezt már cirkusznak sem lehet nevezni, sőt talán még a provokáció is enyhe kifejezés lenne arra, ami történt a plenáris ülésen. Hozzátette, a kormánypártok részéről már nagy erőfeszítésre van szükség, mert az ellenzék célja a botránykeltés, semmi más. Arra a felvetésre, hogy az ellenzék azért akciózik így, mert nem kap elegendő szót a Parlamentben, a képviselő úgy felelt, meg kell nézni, hogy hányszor szólalhatnak meg az ellenzék tagjai, hiszen mindenkinek joga van a hangját hallatni a szabályok mentén.

Az önkormányzati kampányban is kiemelt szerepe volt a Városligetnek, ahol egyébként nemrégiben adtak át egy nagyszerű játszóteret, amit több ezren próbáltak már ki. Ez a világszínvonalú hely is azt mutatja, a Liget fejlődik – tette hozzá a politikus.

Bajkai István elmondta azt is, ma kerül sor Handó Tünde bizottsági meghallgatására, akit alkotmánybírónak jelöltek. A jelölés kapcsán azt is megjegyezte a képviselő, hogy az alkotmánybírókat jelölő eseti bizottságban az ellenzék egy része is szerepet vállal, de nem tettek egyetlen konkrét személyre sem javaslatot, így csak Handó Tünde maradt versenyben. Amennyiben megválasztják, úgy az Országos Bírói Hivatal élére kell új jelöltet találni.