A BreuerPress és a HetiTV hírei 2019.10.17.
Az újonnan összeülő Fővárosi Közgyűlés egyik első döntése az lesz, hogy a Városligetben nem kaphat új épület építési engedélyt – közölte a megválasztott főpolgármester az Indexnek adott online követhető interjúban. Karácsony Gergely elmondta azt is, a bérletek árát csökkentené, felmondaná a fővárosi patkányirtási szerződést és már alakuló ülésen visszavonatná a Római-parti mobilgáttal kapcsolatos döntéseket. A vasárnap megválasztott ellenzéki politikus a Liget-projektről elmondta, a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén módosítják a városligeti építési szabályzatot. Ez a szabályzat nem teszi majd lehetővé, hogy a Városligetben új épület építési engedélyt kapjon – tette hozzá. A Párbeszéd politikusa azt mondta, csak a sajtóhírekből tudja, hogy a Néprajzi Múzeum megkapta már az engedélyt, de a Nemzeti Galériának nincs engedélye. Karácsony Gergely közölte, a projekt részeként megépült játszótérnek és az Olof Palme-ház megújulásának örül, de „kapitális baromságnak” tartja az új épületek felépítését. Beszámolt arról is, hogy az első alakuló ülésen visszavonják a Római-parti mobilgát megépítéséről szóló döntéseket. Arra a felvetésre, hogy korábban stadionépítési tilalmat hirdetett, az új városvezető elmondta, a jelenlegi jogszabályok vétójogot biztosítanak a főpolgármesternek, ezzel élni is fog. Karácsony Gergely a főváros patkányirtással kapcsolatos szerződésről azt mondta, jogszerű megoldást kell találni, az ő javaslata az, hogy bontsák fel szerződést és az új közbeszerzés lezárultáig bízzák meg a korábbi szolgáltatót a feladattal arra hivatkozva, hogy közegészségügyi veszélyhelyzet van. A veszélyhelyzetet a katasztrófavédelemnek kell megállapítania – tette hozzá.
Exkluzív interjút adott a HírTV-nek szerdán Orbán Viktor a kormánypártok kihelyezett frakcióülése előtt Balatonalmádiban. A miniszterelnök egyebek mellett megerősítette, hogy a kormány együttműködésre törekszik majd Karácsony Gergellyel, beszélt a Borkai-ügyről is, aminek szerinte biztosan volt valamilyen hatása, és a kormány előtt álló feladatokat is taglalta.
Mint mondta, ugyanolyan bátor és magabiztos kormányzást vár az elkövetkező időszakban, mint az előző kilenc évben, mert összességében a kapott szavazatok alapján továbbra is megvan a támogatás a kormány programja mögött. Budapestet illetően úgy véli, hogy el kell fogadni az emberek döntését, neki pedig jelenleg pusztán annyi a dolga, hogy esélyt adjon Karácsony Gergelynek a jó kormányzásra. Ezzel kapcsolatban elmondta, AZOKAT A MEGÁLLAPODÁSOKAT, AMIKET TARLÓS ISTVÁNNAL KÖTÖTTEK, TOVÁBBRA IS VÁLTOZATLANUL ÉRVÉNYBEN FOGJÁK TARTANI. Orbán úgy fogalmazott, hogy az a dolga, hogy együttműködjön Karácsonnyal, hiszen Magyarország egy demokrácia, ahol az emberek azt várják a vezetőiktől, hogy az érdekükben működjenek együtt. Mint mondta, a kormány korrekt viszonyt alakított ki az önkormányzatokkal, ez pedig pártállástól függetlenül így lesz a jövőben is.
November elsejével lemond mandátumáról Tóbiás József, az MSZP országgyűlési képviselője, volt elnöke – közölte Tóth Bertalan, az MSZP elnöke a Facebook-oldalán. Tóth Bertalan azt írta, Tóbiás József korábban jelezte neki, hogy átmenetileg több időt lesz külföldön, mert kisfia légúti betegsége miatt családja külföldre költözött. A pártelnök közölte, azt kérte politikustársától, hogy a parlament őszi ülésszakáig tegye egyértelművé, kitölti-e a képviselői mandátumát vagy visszaadja azt. Tóth Bertalan azt írta, Tóbiás József szerdán arról tájékoztatta, gyermeke teljes gyógyulásának érdekében további időt kell külföldön tölteniük, és mivel számára kisfia egészsége mindennél fontosabb, így november elsejével lemond a képviselői mandátumáról. Tóbiás József 2014 és 2016 között volt az MSZP elnöke és frakcióvezetője. 2018-ban pártja országos listájáról jutott parlamenti mandátumhoz.
Választási veresége után Tarlós István későbbi terveiről beszélt a Népszavának. Arra a kérdésre, hogy vállalna-e hivatalos vagy nem hivatalos tanácsadói munkát a miniszterelnök stábjában, az ex-főpolgármester úgy válaszolt, hogy jelen pillanatban nem tartozik a nyilvánosságra, de ha lesz végkifejlete, azt nem tartja titokban. Szavaiból kiderült, örül, hogy véget ért a „minden oldalról ronda kampány”, és úgy érzi, jól járt a jelenlegi helyzettel: „Képzelje csak el ezt a közgyűlést, szemben a kormánnyal, és ha mégis én nyerek, akkor a fókuszban velem” – utalt az ellenzéki többségű fővárosi testületre, majd hozzátette: „Hogy ilyen körülmények között nem én nyertem, erre azt tudom mondani, hogy szeret a Jóisten.” Mint ismert, Tarlós István a keddi napon közleményben jelentette be, hogy a Fidesz–KDNP listavezetéséből származó fővárosi képviselői mandátumát nem kívánja átvenni.
Október 19-étől a fővárosból új járatok indulnak munkanapokon esténként, hétvégén pedig az éjszakai órákban is lehet utazni a szobi és a ceglédi vonalakon. Ezeken péntek és szombat éjszakánként akár két-háromszorosára nőhet az utasforgalom a hétköznapi éjjelekhez képest. A két vonal közvetlen térségében mintegy százezer lakos él, számukra így tervezhetőbbé, biztonságosabbá válik az éjszakai utazás. Budapest és a Balaton déli partja között két járat útvonalát hosszabbították meg a munkanapokon – írja honlapján a MÁV.
Külföld:
A brit Brexit-ügyi miniszter szerint ha nem születik szombatig megállapodás a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről, akkor Boris Johnson miniszterelnök eleget tesz a kilépés halasztásának kezdeményezését előíró törvénynek. Stephen Barclay a londoni alsóház Brexit-ügyi bizottságának meghallgatásán vett részt. A bizottság elnöke, Hilary Benn – a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt képviselője – megkérdezte, hogy ha szombatig nincs olyan Brexit-megállapodás, amelyet a brit parlament is elfogadott, Johnson a nap végéig megírja-e a kilépés halasztását kezdeményező levelét az EU-nak, ahogy azt a törvény előírja. Barclay kijelentette: a kormány tartja magát ehhez a törvényhez, „ahogy azt a miniszterelnök is többször leszögezte”. Hilary Benn volt a kezdeményezője annak a szeptemberben elfogadott – a kormányzó Konzervatív Párt számos, a frakcióból azóta kizárt képviselője által is megszavazott – törvénynek, amely szerint ha október 19-éig a brit parlament nem járul hozzá az új Brexit-megállapodáshoz és a megállapodás nélküli Brexithez sem, Johnsonnak már aznap kezdeményeznie kell az október 31-én esedékes kilépés elhalasztását három hónappal, vagyis 2020. január 31-ig.
A migráció okozta kihívások kezelését illetően Törökország továbbra is kulcsfontosságú partnere az Európai Uniónak – jelentette ki Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs politikáért és uniós belügyekért, valamint az uniós polgárságért felelős tagja Brüsszelben. Avramopulosz az európai migrációs stratégia keretében 2015 óta elért főbb eredményekről kiadott bizottsági jelentés bemutatásakor tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: mindkét fél továbbra is elkötelezett az Európai Unió és Törökország között 2016-ban létrejött migrációs megállapodás végrehajtása mellett. Hozzátette: mivel az Európai Unió ragaszkodik ahhoz, hogy a közös kötelezettségvállalás teljes körűen megvalósuljon, nemrégiben tett ankarai látogatása során a felek azt újból megerősítették.
Donald Trump amerikai elnök alkotmányos felelősségre vonása mellett foglaltak állást az elnökjelöltségre pályázó demokrata párti politikusok negyedik tévévitájukon. Az ohiói Westerville-ben tartott, a CNN hírtelevízió által élőben közvetített tévévita volt az első azóta, hogy a képviselőház megkezdte az elnök elleni alkotmányos vádeljáráshoz (impeachment) szükséges előzetes vizsgálatokat. A tizenkét demokrata párti elnökjelölt-aspiráns messzemenően egyetértett abban, hogy Trumpot el kell mozdítani. „Az impeachmenttel szavatolható, hogy ez az ember újra és újra ne kövessen el törvénysértést” – hangoztatta Elizabeth Warren massachusettsi szenátor, akit az egyik legesélyesebbnek tartanak a jelöltség megszerzésére Joe Biden volt alelnök és Bernie Sanders vermonti szántor mellett. Biden az újkori amerikai történelem legkorruptabb vezetőjének nevezte Trumpot, és leszögezte, hogy nincs más lehetőség: folytatni kell ellene az alkotmányos vádeljárást.
Az ultraortodox Sasz vallási vezetője, Shalom Cohen rabbi péntek este megbékélésre hívta Jáir Lapid ( Kék-Fehér) és Avigdor Liberman (Jiszráel Beitenu) Knesszet-képviselőket. A rabbi arra szólította a két politikust, hogy szüntessék meg vétójukat az ultraortodox pártokkal szemben, és csatlakozzanak a vallásos pártokat is magába foglaló egységkormányhoz. A szeptember 17-i választások előtt Jáákov Litzman (Jahadut Hatora) egészségügyi miniszterhelyettes a Kék-Fehér párt vezetőit, Beni Gánc ex-vezérkari főnököt és Jáir Lapidot támadta, utóbbit „fertőző betegségnek” nevezve miután Gánc azt mondta, hogy egy világi kormány alakítását preferálja.
Gazdaság:
Megállapodást kötöttünk arról, hogy a Gazprom jövő áprilistól elkezdi szállítani Magyarországra a jövő téli fogyasztás kielégítéséhez szüksége gázt – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután szerdán Moszkvában Alekszej Millerrel, a Gazprom vezérigazgatójával tárgyalt. „Jelenleg tárgyalunk a mennyiség három milliárd köbméterre történő emeléséről” – mondta. A tárcavezető emlékeztetett, hogy a történelem folyamán először tele vannak a magyar gáztározók, amelyek kis híján 6,5 milliárd köbméternyi gázt tárolnak. Ez fedezi a szükségleteket a jövő téli időszakig – mondta.
Időjárás:
Csütörtökön a reggeli, kora délelőtti órákban előfordulhatnak átmeneti ködfoltok, majd ezek gyorsan feloszlanak. Napközben ismét országszerte sok napsütés, nagyrészt derült ég ígérkezik, és a hőmérséklet 20 fok fölé emelkedik. A szél, a Tiszántúl kivételével délire fordul, de gyenge, mérsékelt lesz. A Tiszántúlon északias irányú marad. Csapadék sehol nem hullik. Az éjszaka is csendesnek, eseménytelennek ígérkezik, újból kialakulhatnak helyenként ködfoltok.
A jellemző hőmérséklet csütörtök reggel északnyugaton 5, délkeleten 12, csütörtök délután északnyugaton 21, délkeleten 25 fok körül alakul.