A BreuerPress és a HetiTV hírei
Egy olyan közösséget kell létrehozni Erzsébetvárosban, ahol mindenki otthon érzi magát
Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt terveiről, a városvezetés fontos feladatairól.
A frissen megválasztott polgármester elmondta, nehéz, sok munkával járó kampányon vannak túl, de az eredményeket látva az is igaz, megérte a befektetett energia. A politikus leszögezte, semmiféle tisztogatásba nem kíván kezdeni, az önkormányzatban dolgozók politikai hovatartozására nem kíváncsi, egyetlen szempont van csupán, ez pedig a munkavégzés minősége. Természetesen van néhány bizalmi pozíció, ahol váltás lesz, de ez a demokráciában teljesen természetes. Mint megjegyezte, őt magát egyetlen dolog érdekli, Erzsébetváros önkormányzatát hatékonyabbá kell tenni, mellette gyorsabbá és jobbá, aki ebben partner, arra mindenképpen számít a jövőben.
A politikus fontosnak tartotta kijelenteni, aggódnivalója egyáltalán nincs a kerületben található kulturális intézményeknek, így a Csányi utcában már működő Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tárnak és az annak szomszédságában épülő kulturális központnak. Megismételte a kampány során elmondottakat, Belső-Erzsébetváros a magyarországi zsidóság egyik öröksége, ezért fontos tudatosítani azt is, milyen történelmi események zajlottak itt. A fontos történelmi emlékeket élővé kell tenni, persze nem csak a kerület belső részén, de Csikágóban is, mert ezek is a városrész életéhez tartoznak.
Niedermüller Péter az összefogás sokszínűségét illető kérdésre úgy felelt, a pártok között az alapelveket illetően semmiféle különbséget nem lát, de még az olyan részletekben sem, mint például miként történjen a társasházak felújítása, mi legyen a bulinegyeddel, a parkolással. Menetközben természetesen előjöhetnek véleménykülönbségek, de a polgármester szerint az a fontos, hogy közös irányvonalat képviseljenek, ez lesz városvezetőként a legfontosabb feladata. Egy polgármesternek nem kell mindenhez értenie, az ő feladata, hogy megtalálja azokat az embereket, intézményeket, amelyek segíteni tudnak, nem azt kell tudnia, hogy miként működik a takarítógép, hanem biztosítani kell a normális takarítást a kerületben.
Arra a kérdésre, hogy mikortól lehet érezni az új városvezetést, Niedermüller Péter elmondta, ha a kerületiek néhány hét után nem éreznék a változásokat, legyen szó a köztisztaságról, a bulinegyedről, akkor biztosan rosszul végeznék a munkájukat, de biztosan lesznek érezhető változások, mert minden olyan problémának nekimennek, amelyeket a már most érvényben lévő rendelkezések alapján is meg lehetne tenni. Megjegyezte, a mostani szabályok szerint is lehet tenni az utcai italozások ellen, ahogy például, ha egy terasznak arra van engedélye, hogy este 10-ig lehet nyitva, akkor 10 óra után öt perccel már ez be is legyen zárva. Határozott lépléseket fog tenni az új vezetés a nyilvános illemhelyek dolgában, hogy ne az utcán végezzék el a dolgukat a turisták a bulinegyedben, ennek kapcsán azt is megjegyezte a polgármester, nem járja, hogy a büntetési tételek is alacsonyak.
Egy olyan közösséget kell létrehozni Erzsébetvárosban, ahol mindenki otthon érzi magát, ez a polgármesterség egyik legszebb feladata – mondta el a politikus.
Magyarország az Európához és az Európai Unióhoz kapcsolódást adhatja a Türk Tanácsnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Bakuban, a Türk Tanács VII. csúcstalálkozóján. A kormányfő közölte: Magyarország jelenleg azért harcol, hogy a hamarosan felálló új Európai Bizottságban a bővítés- és szomszédságpolitika portfólióját kapja. „Az esélyek nem rosszak, de ez egy éles csata. Ha sikerülne (…) megszerezni, akkor a keleti partnerség ügyében szoros együttműködésünk lesz Azerbajdzsánnal, és a tagsági tárgyalás ügyében pedig Törökországgal” – mondta, úgy fogalmazva: ha sikerül megszerezni ezt a portfóliót, akkor „örömmel állunk az önök rendelkezésére, hogy segítsük az önök törekvéseit”.
A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel Borkai Zsolt győri polgármestert, hogy azonnal mondjon le és távozzon a város éléről. A DK szóvivője úgy fogalmazott: a hétfői és keddi hírek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a győri polgármester „korrupciós és szexbotránya” érdemi következmények nélkül marad. Borkai Zsolt ugyanis kilép a Fideszből, még csak ki sem zárják – tette hozzá. A vasárnapi újraválasztott Borkai Zsolt a győri városházán kedd délelőtt tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy kilép a Fideszből és függetlenként irányítja a következő öt évben a megyeszékhelyet. Barkóczi Balázs idézte a polgármestert, aki azzal indokolta kilépését, hogy nem akar morális hátrányt okozni a Fidesznek. A szóvivő úgy fogalmazott: Borkai a Fidesznek okozott szégyent lemosná, a városnak okozott szégyent azonban nem. Ezzel beismeri, hogy fontosabb számára a Fidesz, mint Győr – fűzte hozzá.
Nem veszi át mandátumát a Fővárosi Közgyűlésben Tarlós István, a Fidesz-KDNP kompenzációs listájának listavezetője. A Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatósága tudatta: Tarlós István a listavezetésből származó fővárosi képviselői mandátumát nem kívánja átvenni. A jogszabály szerint a fővárosban a megválasztott 23 polgármester automatikusan a Fővárosi Közgyűlés tagja lesz, további kilenc mandátumot a vesztes polgármesterjelöltekre leadott töredékszavazatok alapján osztanak szét a listák között. A vasárnapi választáson a Fidesz-KDNP hat kompenzációs mandátumot szerzett, így a lista első hat – főpolgármesterré illetve polgármesterré nem választott tagja – lett a kompenzációs mandátumok várományosa. A listát Tarlós István főpolgármester-jelölt vezette.
Külföld:
Elkerülhetetlen egy újabb népszavazás Katalónia függetlenségéről – jelentette ki a Reuters hírügynökségnek Oriol Junqueras volt katalán elnökhelyettes, akire a spanyol legfelsőbb bíróság a régió sikertelen elszakadási törekvéséért született ügyben a legsúlyosabb büntetést szabta ki. A katalán regionális kormány egykori helyettes vezetője azt írta, hogy a rá és nyolc társára a zendülés miatt kiszabott börtönbüntetés mozgalmukat még erősebbé és még elszántabbá tette. A bíróság hétfőn Junquerast 13 éves börtönbüntetésre ítélte. A függetlenségi vezetők elleni ítéletek miatt heves tüntetések robbantak ki Katalóniában. A volt katalán elnökhelyettes azt hangoztatta, biztos abban, hogy a konfliktust szavazással kell megoldani. Meggyőződésük, előbb vagy utóbb elkerülhetetlen egy népszavazás, mert különben hogyan lehet hangot adni a polgárok akaratának – írta a börtönből. Hozzátette, nem bánja, hogy 2017-ben népszavazást szervezett.
Ankara támogatására kérte a türk nyelvű országokat a terrorizmus elleni harcban Recep Tayyip Erdogan török államfő Bakuban a Türk Tanács VII. csúcstalálkozóján. Kifejtette: a terrorizmus elleni küzdelemben szeretne támogatást és szolidaritást kérni a részt vevő államoktól. A kölcsönös támogatás a türk nyelvű népek dicső hagyománya – hangoztatta. Mint mondta, Törökország addig folytatja hadműveletét Szíriai északi részén, amíg fel nem számolja a terrorizmus jelentette fenyegetettséget. Szólt arról, hogy a török hadsereg a Béke Forrása fedőnevű hadműveletben Szíriában már ezer négyzetkilométernyi területet „felszabadított”. Ankara azt tervezi, hogy hamarosan az észak-szíriai Manbídzstól egészen az iraki határig tartó területen biztonsági övezetet hoz létre. Az első szakaszban egymilliónyi szíriai menekültet költöztetnek oda, a másodikban pedig már kétmilliónyit – mondta. A terrorellenes művelethez elvárja a testvéri országok támogatását – tette hozzá.
A NATO-ban is tárgyalni kell Törökország szíriai katonai műveletéről, és kívánatos, hogy a szövetség valamennyi tagországa hasonló következtetéseket vonjon le, mint az Európai Unió – mondta Angela Merkel német kancellár. A politikus fontosnak nevezte az EU-s külügyminiszterek hétfői tanácskozásán hozott döntéseket, és kiemelte: örvendetes, hogy a tagállamok között egyetértés volt.
Kína felszólítja Törökországot, hogy állítsa le hadműveleteit Szíriában, és térjen vissza a problémák politikai úton történő megoldásának helyes útjára – jelentette ki Keng Suang kínai külügyi szóvivő. Kína mindig is ellenezte a haderő alkalmazását a nemzetközi kapcsolatok terén, és azt tanácsolja az érintett feleknek, hogy tartsák magukat az ENSZ Alapokmányában foglalt iránymutatáshoz és alapelvekhez, valamint a nemzetközi kapcsolatok alapvető normáihoz – fogalmazott a szóvivő, aki arra szólította fel a feleket, hogy a nemzetközi jog keretein belül kijelölt diplomáciai csatornákon keresztül keressenek megoldást a fennálló problémákra.
Gazdaság:
Erdélyben 1,1 százalékkal többen álltak alkalmazásban 2019 júliusában, mint egy évvel korábban, a nettó átlagkereset 13,3 százalékkal nőtt az elmúlt egy évben – közölte a hivatalos román statisztikai adatok alapján az Erdélystat.ro statisztikai portál. A portál közlése szerint júliusban 2,012 millió személy állt alkalmazásban Erdélyben, 21 200 fővel több, mint egy évvel ezelőtt, ami 1,1 százalékos növekedést jelent, de azt is jelzi, hogy lassult a növekedés mértéke. 2017 és 2018 júliusa között ugyanis 3,5 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma. A legfrissebb statisztika szerint az alkalmazottak 2,3 százalékát a mezőgazdaságban és erdőgazdálkodásban, 40,7 százaléka az iparban és építőiparban, 55,5 százaléka pedig a szolgáltatásokban volt foglalkoztatták a legfrissebb, júliusi adatok szerint.
Időjárás:
Szerdán, egy térségünkben feloszló hidegfront érkezésére számíthatunk. Hatására nyugaton több fokot csökken a hőmérséklet. Északira fordul a légmozgás, de csak északnyugaton élénkül meg kissé. Átmeneti felhősödések zavarhatják meg időről-időre a napsütést. A Dunántúlon várható a több felhő, és ott elvétve egy-egy jelentéktelen zápor is előfordulhat. Éjszaka kevesebb lesz a felhő, délnyugaton még mindig lehet kisebb zápor. Elvétve ködfoltok alakulhatnak ki.
A jellemző hőmérséklet szerda reggel 8 – 12, szerda délután északnyugaton 15, délkeleten 24fok körül alakul.