Zsidóságot érintő lapszemle
Sajtófigyelés 2019. október 3.
Magyarország
hvg.hu
A Köves Slomó vezette hitközségnek is alanyi jogon jár az állami támogatás
hvg.hu/kkv/20191002_A_Koves_Slomo_vezette_hitkozsegnek_is_alanyi_jogon_jar_az_allami_tamogatas?s=hk
Erről szerződött az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség a kormánnyal.
Köves Slomónak, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbijának régi vágya vált valóra azzal, hogy a kormány ugyanolyan szerződést kötött az egyházával, amilyet a Mazsihisszel vagy a katolikusokkal. Ennek lényege, hogy az általuk fenntartott, közfeladatokat ellátó intézményeknek is alanyi jogon jár az állami intézményrendszerrel azonos finanszírozás, és létrejöhet az EMIH tábori lelkészi szolgálata.
Az egyházak 2012-es megtizedelésekor már az első körben államilag elismert felekezet lett az EMIH. Ez azt jelentette, hogy továbbra is jogosultak maradtak a különböző állami támogatásokra és az egyszázalékos felajánlások fogadására.
A kormánynak az EMIH-hel kötött szerződése nem csak szimbolikus gesztus, információink szerint része lesz ennek, hogy az EMIH által fenntartott Milton Friedman Egyetem (korábbi Zsigmond Király Egyetem) hasonló egyházi egyetemi státusba kerül, mint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem vagy a Károli Gáspár Református Egyetem. Ez pedig azt jelenti, hogy a magánegyetemekkel ellentétben a Milton Friedman Egyetem is jogosult lesz a diákjai után állami normatívára.
További részletek az e heti HVG-ben.
portfolio.hu
Tesla-gyilkos kamion után kóser energiaitallal hódítana egy magyar vállalkozó
Aki emlékszik az eTruck sztorira, vagyis a wannabe Tesla-gyilkos magyar elektromos kamionra, vagy éppen az önmagát Közép-Európa legnagyobb privátbankjaként hirdető, de az MNB által gyorsan betiltott König Bankra, most egy újabb sztorival egészítheti ki a sort: a Kosher Energiaital gyártója ugyanahhoz a céghálóhoz tartozik, mint az említett két cég. De ezen kívül is találni hasonlóságokat.
Vadiúj sztoriba kezdett az a tulajdonosi kör, amely korábban két nagy kamuprojektet is belengetett: eTruck – a fél magyar sajtón kritikátlanul átment 2017 augusztusában az eTruck sztori, amelyben egy magyar vállalkozó nem kevesebbet állított, mint hogy 3000 milliárd forintból a Mercedes kecskeméti üzemének 10-szeresét kitevő elektromos kamion gyárat épít egy kínai vállalkozóval. A sztori tele volt büdösebbnél büdösebb állításokkal, például itt, és itt írtunk erről.
König Bank – a társaság magát Közép-Európa legnagyobb privátbankjaként hirdette, közben pedig valójában nem rendelkezett banki engedéllyel, és az MNB hamar be is tiltotta működését, és a megtévesztő nevet König Investmentre kellett változtatniuk.
Az eTruck és a König Bank projekteket Benke Gábor kezelte, az egykor König Bankként bejegyzett cég tulajdonosa Benke Jánosné, honlapja pedig így néz ki.
A világ egyetlen 100%ban Kosher energiaitala, a világ leg exclusivabb ilyen jellegű itala. Magasan a Bio/Vegan/Halal élelmiszeripari minőgég felett áll. ( a Kóser ) – áll szó szerint a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben, amelyben a Kosher Energy Drink Zrt. bejelenti Mózes-ízesítésű (Moses) energiaitalát (pisztácia és tutti-frutti kombinációja).
A közlemény szerint ez lesz a világ legerősebb energiaitala, háromszor erősebb a külföldi forgalomban lévő Red Bullnál. Különlegessége továbbá:
Előállítása során, külön az alkotóelemeit egyenként egy-egy Rabbi felügyelte. Így közel 11 Rabbi felügyelete alatt készült az alapanyag. Fő Hekserését Kizárólag Radnóti Zoltán Főrabbi végezheti a világon.
Ha ez nem volna elég, a közleményből az is kiderül, a termék doboza is világelső valamiben:
A világ egyetlen UV reagens dobozfestésével (rendelkezik – a szerk.).
Azaz „a doboz világít az UV hatására”. Mint írják, a termék „bevezetése elsőként Magyarország, mint ahogy a Coca Cola Energy Drink is tette. Következő bevezetése NEW YORK (engedélyek az USA forgalombahozatalára megszerezve)”.
A terméket népszerűsítő honlap valószínűleg webdizájn-díjak sorát nyeri majd el, apró részleteiben is mesteri munka, tele interaktív, mozgó elemekkel. A közleményben 1800-1900 forintos bolti árat írnak, a honlapon 6 eurós áron szerepel az ital, amely 24-es pakkokban rendelhető meg.
Fontos tudni, hogy az ígéret szerint az energiaital eladásából származó bevétel 10 százalékát a zsidó egyházközösség kapja, az energiaital eladásából származó nyereség pedig a „3rd Temple” megépítésére megy, ami 1234 méter magas lesz, 60 milliárd dollárból.
E fenti sztori a puszta tényeket tekintve meglehetősen hihetetlenül hangzik, hogy a lehető legfinomabban fogalmazzunk, de persze simán elképzelhető, hogy a modern marketing-fegyverek egyik legújabb formájával van dolgunk.