A BreuerPress és a HetiTV hírei 

A BreuerPress és a HetiTV hírei 

Levélben fejezte ki nagyrabecsülését és köszönetét Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke Matteo Salvininek, az eddigi olasz kormányzó párt, a Liga vezetőjének azért a munkáért, melyet az elmúlt időszakban Olaszországért és egész Európáért, benne Magyarországért végzett. „Biztosítom Önt arról, hogy mi, magyarok soha nem fogjuk elfelejteni, hogy Ön volt az első olyan nyugat-európai vezető, aki meg akarta akadályozni az illegális migránsok Európába özönlését a Földközi-tengeren keresztül” – írta Orbán Viktor. „Függetlenül az olasz belpolitikai folyamatok jövőbeni alakulásától és attól, hogy más-más európai pártcsaládhoz tartozunk, mi harcostársként tekintünk Önre az európai keresztény örökség megőrzése és a migráció megállítása érdekében folytatott küzdelmek során. Jövőbeni feladatai ellátásához sok sikert és jó egészséget kívánok Önnek” – fogalmazott Matteo Salvinihez intézett levelében a magyar kormányfő.

Legkésőbb szeptember 20-ig megkapják a közfoglalkoztatottak a nettó 54 ezer forintos egyszeri juttatást a kormány korábbi döntésének köszönhetően – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Kontrát Károly elmondta, nagyjából 93 ezer közfoglalkoztatott kap plusz egyhavi juttatást segítve az álláskeresésüket, és ezzel kapcsolatban az érintetteknek semmilyen teendőjük nincs. Emlékeztetett, a kormány bejelentette, hogy nem csak a nyugdíjasok kapnak rezsiutalványt, hanem a közfoglalkoztatottak számára is többletjuttatást biztosítanak. A gyerekes családok és a nyugdíjasok mellett a közfoglalkoztatottak is részesülnek Magyarország jó teljesítményéből. Ezzel elismerik a közösségért végzett értékteremtő munkájukat – jelentette ki Kontrát Károly.

 

A Demokratikus Koalíció (DK) az Európai Parlamentben (EP) kezdeményezi, hogy az unió jogi eszközökkel kötelezze Magyarországot az euró bevezetésére, amit korábban népszavazással megerősített csatlakozási feltételei között vállalt – mondta Molnár Csaba, az ellenzéki párt EP-képviselője. A politikus kifejtette, az euró árfolyama napokon belüli történelmi csúcsra drágulhat a forinttal szemben, amit nemcsak a külföldön nyaralók, hanem az egész ország megérezhet. Az euró drágulása ugyanis az üzemanyagok, majd azon keresztül az élelmiszerek és a gyógyszerek árának emelkedéséhez vezet – mondta Molnár Csaba. Hozzátette, hogy az infláció már most is hétéves csúcsán van..

 

Egy közlemény:  A nyugdíjasok fesztiválja új helyszínen változatlan programmmal várja a szépkorúakat  agusztus 31 én szombaton 9-13 között Helyszín változás ! csillebérci  budai szabadtéri szinház csilleberc(A 1121. Bp. Konkoly Thege Miklós út 21.)

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke beszélt a Maccabi Európa Játékok sikeréről, a Rumbach utcai zsinagógáról, de az őszi nagyünnepek is szóba kerültek.

A Mazsihisz vezetője beszélt a nemrégiben zárult Maccabi Európa Játékokról, valamint arról is, hogy a játékok után levélben köszönte meg Orbán Viktornak a magyar kormány támogatását. Megjegyezte, úgy vélte, az a legkevesebb, hogy megköszöni a lehetőséget a Maccabi Európa Játékok megszervezésére. A megrendezés jogának elnyeréséhez feltételeket kellett teljesíteni, ezek egyike volt egy jó pályázat, ezt a Maccabi VAC sikeresen meg is csinálta. Ugyancsak feltétel volt a helyi zsidó közösség támogatása is, ezt a legnagyobb hazai szervezet, a Mazsihisz megtette, pénzügyileg, erkölcsileg egyaránt. A harmadik feltétel egy kormánygarancia volt a lebonyolításhoz, hiszen a játékok lebonyolítása komoly szervezőmunkát igényel, szerencsére a magyar kormány azonnal a szervezők mellé állt.

Arra a felvetésre, hogy a játékok sikeres lebonyolítása közelebb hozta-e a kormányt és a Mazsihiszt egymáshoz, az elnök kifejtette, a szervezet folyamatosan együttműködik a magyar kormánnyal, nagyon sok sikeres projektet bonyolítottak már eddig is le, de a mostani verseny mindenképpen jót tett a kapcsolatnak. Heisler András reményét fejezte ki, hogy a játékok megrendezése után sikerül megépíteni a tervezett zsidó sportközpontot is.

 

Külföld:

Továbbra is a kétállami megoldásra kell törekedni a palesztin-izraeli konfliktus rendezésében – jelentette ki Angela Merkel német kancellár Berlinben Mahmúd Abbász palesztin elnökkel folytatott megbeszélése előtt. A kancellár kifejtette, hogy az izraeli és a palesztin népnek egyaránt van joga ahhoz, hogy békében és biztonságban éljen, és ez a német kormány felfogása szerint csak akkor lehetséges, ha a két nép a nemzetközi megállapodások figyelembe vételével megegyezik abban, hogy mindkettőnek lesz saját állama. Továbbra is erre kell törekedni, „akkor is, ha a cél elérése egyre nehezebbnek bizonyul” – mondta Angela Merkel.

Sergio Mattarella olasz államfő kormányalakítási megbízást adott Giuseppe Conte ügyvezető kormányfőnek, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Demokrata Párt (PD) előző napi megállapodása alapján. Conte a múlt héten lemondott, mert az M5S koalíciós partnere, a Matteo Salvini kormányfőhelyettes és belügyminiszter vezette, jobboldali Liga kilépett a kormányból. Emiatt az államfőnek konzultálnia kellett minden jelentős párttal a válság megoldásáról. Luigi Di Maio, az M5S vezetője jelentette be, hogy pártja hajlandó kormánykoalíciót alakítani a PD-vel, és az új kabinetben is Giuseppe Conte jelenlegi ügyvezető kormányfő lesz a miniszterelnök. Di Maio közölte, hogy mozgalma végre akarja hajtani azt a programot, amelyre a választóktól megbízatást kapott. A kormányválságról azt mondta: „nincsenek jobboldali vagy baloldali megoldások, csak megoldások”.

 

Országos tűzgyújtási tilalmat hirdetett hatvan napra Jair Bolsonaro brazil elnök – közölték kormányforrások. Kormányzati forrásokra hivatkozva a brazil média azt közölte, hogy az agrárgazdálkodásban alkalmazott égetést is tiltó rendelet tartalmaz bizonyos kivételeket, de ezeket a híradásokban nem részletezték. Helyi sajtóforrások a brazil védelmi minisztérium közlésére hivatkozva azt jelentették, hogy a kormány több mint 3900 embert, több száz járművet és 18 repülőgépet – köztük két Herculest  – küldött az erdőtüzek megfékezésére. A térség erdőtüzeiben érintett országoknak több kormány segítséget ajánlott fel. Emmanuel Macron francia elnök a G7-ek biarritzi csúcstalálkozóján hétfőn bejelentette, hogy az országcsoport tagjai 20 millió dolláros (csaknem hatmilliárd forintnak megfelelő) azonnali segélyt nyújtanak az Amazonas-medencében fekvő országoknak az erdőtüzek megfékezésére, illetve hosszú távú globális projektet kezdeményeznek az amazóniai esőerdő védelmére.

 

Kína az elmúlt évtizedek legnagyobb katonai parádéjával emlékezik meg október 1-én a Népköztársaság megalakulásának 70. évfordulójáról – jelentette be Vang Hsziao-hui, kínai propagandaminiszter-helyettes. Az évforduló alkalmából a kínai főváros központi Tienanmen terén beszédet mond Hszi Csin-ping kínai elnök, ezt követően pedig katonai parádét és felvonulást tartanak. Az esti órákban ugyanitt művészeti előadást, valamint tűzijátékot tekinthetnek meg az esemény résztvevői. A katonai parádéról Caj Csö-csün, az esemény szervezésével megbízott kormányhivatal helyettes vezetője elmondta: az elmúlt évtizedek legnagyobb ilyen jellegű bemutatója lesz, felülmúlva a Kínai Népköztársaság kikiáltásának ötvenedik és hatvanadik évfordulóját is, de a második világháború lezárásának 70. évfordulóján tartott katonai parádékat is. Az eseményen először lesznek láthatók a kínai hadsereg legfejlettebb fegyverei is.

 

Az izraeli biztonsági erők letartóztattak 20 körözött személyt Júdea és Szamária (Ciszjordánia) Palesztin Hatóság irányítása alatt álló területein, közölték az Izraeli Védelmi Erők. Az akciót az izraeli hadsereg a Sabak (Sin Bét) belbiztonsági szolgálattal, a határrendészettel és az izraeli rendőrséggel együttműködésben hajtotta végre. 20 gyanúsítottat terrorista tevékenységért és izraeli civilek és katonák ellen irányuló erőszakos tüntetéseken való részvétel miatt körözték. A letartóztatott személyek mindegyikét átadták a biztonsági szolgálatoknak kihallgatásra. Az Izraeli Védelmi Erők, a Sabak (Sin Bét) biztonsági szolgálat és az izraeli rendőrség továbbra is nagy erőkkel keresi a pénteki Dolev közösség mellett végrehajtott terrortámadás elkövetőit.

 

Gazdaság:

 

Magyarország 500 millió dollár (148 milliárd forint) értékben vásárolna 180 darab AIM-120C-7 fejlett közepes hatótávú levegő-levegő rakétákat (AMRAAM) az Egyesült Államoktól – írja a Portfolio a Defense News alapján. Az eszközöket a Raytheon gyártaná le. A rakétákkal a Magyar Honvédség Gripenjeit szerelnék fel, az amerikaiak az üzemeltetéshez szükséges kellékeket és képzést is nyújtanának. Mindez még nem a vételi megállapodás, csak az exporthoz szükséges engedélyt adta ki Washington. A magyar mellett Japán 73 SM-3 Block IIA víz-levegő rakétát, Dánia kilenc AN/AQS-22 ALFS szonárrendszert és 600 AN/SSQ-36/53/63 szonárbóját, Litvánia 500 darab JLTV MRAP-járművet, Dél-Korea pedig 31 MK 54-es torpedót vásárolna az Egyesült Államoktól. Korábbi hírek szerint Magyarország föld-levegő rakéták beszerzését is tervezi.

 

Időjárás:

 

Hazánkban pénteken délelőtt a napos időben gyorsan melegszik a levegő, csapadék nem lesz. Délután a kánikulában a gomolyfelhők is megnövekednek, de ezekből csapadék nem alakul ki. A szél napközben mérsékelt északkeleti lesz. Hajnalban 18, 24 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 30, 35 fok között alakul. Késő este 21, 30 fok lesz. Pénteken frontmentes marad az idő. Erősödik a kánikula, fokozódik a hőterhelés. Már az egészséges szervezetet is extrém igénybevétel éri, a szívbetegek és az idősek pedig különösen veszélyeztetettek. Többen alvászavarokkal, koncentrálási problémákkal küzdhetnek, emellett gyakori lehet az ingerlékenység is. A legmelegebb órákat ajánlott zárt, hűvös helyen tölteni, fennáll a napszúrás és a hőguta veszélye! Fontos a folyamatos folyadékpótlás! A légszennyezettség alacsony, alig változik. A porkoncentráció alacsony, alig változik. A légnyomás alig változik.