Németh Szilárd :a brüsszeli migrációs biztos ENSZ-ben elmondott beszédére.

A FIDESZ ARRA KÉRI AZ EURÓPAI PARLAMENTI KÉPVISELŐIT, KÉRJÉK SZÁMON A BRÜSSZELI MIGRÁCIÓS BIZTOST

 

Dimitrisz Avramopulosz figyelmen kívül hagyja az európai polgárok akaratát és a magyar emberek érdekeit. Jól látható, hogy ez egy bevándorláspárti felszólalás volt, amely a globális migrációs megállapodás mellett tesz hitet – reagált Németh Szilárd a brüsszeli migrációs biztos ENSZ-ben elmondott beszédére.

A kormánypárt bevándorlásellenes kabinetjének vezetője elmondta, teljes megdöbbenéssel olvasta Dimitrisz Avramoplusz ENSZ-ben elmondott beszédét, ami a magyar emberek álláspontjával ellentétes. Hozzátette, nem tudom, ki adott erre neki felhatalmazást, hogy az Európai Unió mind a huszonnyolc tagállama nevében beszéljen.

„NEM MEGÁLLÍTANI AKARJÁK A MIGRÁCIÓT ÉS A HATÁRVÉDELMET MEGERŐSÍTENI, HANEM A MIGRÁCIÓT SZERVEZNI, ELŐSEGÍTENI.”

Németh Szilárd közölte, továbbra is erőltetik az Európai Menekültügyi Ügynökség hatáskörbővítését. Hozzátette, korábban nem született meg az az egység, ami ezt támogatná, ennek ellenére bejelentették, hogy ezt egy fontos sarokpontnak tartják.

Az eddig törvénytelen ügyeket, törvényesíteni kellene. Az Európába vezető legális útvonalakat kell megerősíteni és munkavállalási ügyeket kell támogatni – idézett a kormánypárti politikus Avramupulosz beszédéből.

Németh Szilárd kitért arra is, hogy a migrációs menedzsmenttel kapcsolatos uniós költségvetést 35 milliárd euróra emelnék.

Fotó: fidesz.hu

Hozzáfűzte, nem megállítani akarják a migrációt és a határvédelmet megerősíteni, hanem a migrációt szervezni, elősegíteni. Mi ez, ha nem a teljes lakosságcserére való felkészülés? – tette fel a kérdést Németh Szilárd.

A kormánypárti politikus leszögezte, Dimitrisz Avramopulusz figyelmen kívül hagyja az európai polgárok akaratát és a magyar emberek érdekeit. Jól látható, hogy ez egy bevándorláspárti felszólalás volt, amely a globális migrációs megállapodás mellett tesz hitet, amelyet az Egyesült Államok, Ausztrália és Magyarország nem támogat.

Németh Szilárd felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar emberek az áprilisi választáson elmondták hogy Brüsszel bevándorláspárti politikájából nem kérnek.

A kormánypárt bevándorlásellenes kabinetjének vezetője emlékeztetett arra, hogy azt a határvédelmi rendszert, amit Magyarország kiépített 2015-ben, és amellyel bebizonyította, hogy szárazföldön, a legjelentősebb útvonalon is megállítható a bevándorlás, ezt a nemzeti hatáskört szeretnék kivenni a kezünkből. Ezzel kapcsolatban Németh Szilárd leszögezte, a határvédelem jogát Magyarország soha nem fogja feladni, átengedni.