Egymással szemben a bevándorlást támogató és az azt ellenző erők

Egymással szemben a bevándorlást támogató és az azt ellenző erők

Hollik István, a Fidesz-KDNP szövetség szóvivője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a Sargentini-jelentésről, annak hatásairól, valamint a jövő évi EP választásokról.

A szóvivő szerint azok az ellenzéki politikusok, akik a jövő heti EP vita kapcsán a magyarországi demokráciával kapcsolatos hiányosságokat emlegetve elmondják, hogy ők nem Magyarországot, hanem a kormányt támadják, nem veszik figyelembe a demokrácia alapvető szabályát. Ez azt jelenti, hogy az emberek döntése alapján alakult ki egy többségi kormányzás, amelyet az emberek bíztak meg április 9-én. Ennek alapján, ha kifogásokat emelnek, akkor nem a kormány ellen teszik azt, hanem az emberek döntése, az emberek, így Magyarország ellen emelnek szót. Ugyanígy az országot támadják a Sargentini-féle képviselők, amikor megfogalmazzák a jelentésüket. Hollik István szerint egyértelműen nem a hazai jogállamiságról van szó, hanem arról, hogy a bevándorláspárti erők támadják azokat az országokat, amelyek a bevándorlás ellen vannak. Úgy véli a szóvivő, aki végigolvassa a jelentést, az meg is bizonyosodhat erről, hiszen olyan vádak vannak benne, amelyek nevetségesek.

Példaként hozta fel a politikus a jelentésből azt a kitételt, ahol azt írják, a magyar közoktatásban fellelhető tankönyvekben nem megfelelő a nők ábrázolása., ahogy a gender szemlélet sincs megfelelő súllyal a tankönyvekben. A politikus megkérdezte, ennek mi köze van a jogállamisághoz? Amennyiben ez a vád valós lenne, attól még élhet és virulhat a jogállamiság. Azt sem érti Hollik István, hogy mindehhez mi köze van az Európai Uniónak, amikor az oktatás az tagállami hatáskör. Arról nem beszélve – tette hozzá, hogy az állítás ostobaság, nem igaz. Hiszen mindeközben a kormány rengeteget tesz azért, hogy a nők dolgozni tudjanak, megkönnyítették például a nők GYES melletti munkavállalását

A szóvivő beszélt arról is, hogy a magyar miniszterelnök egyáltalán nincs elszigetelve, hiszen az elmúlt időszakban is több jelentős politikussal is találkozott. Arra a felvetésre, hogy mi lehet a gondja a francia elnöknek Magyarországgal, Hollik István kifejtette, Macron elnök a bevándorláspárti erők csapatkapitánya, míg Orbán Viktor és Magyarország meg az ellenkező oldalon áll.

A jövő évi EP választás utáni időszakkal kapcsolatban a szóvivő elmondta, Európának ki kell lépnie a jelenlegi helyzetéből, arra van szükség, hogy az emberek büszkék legyenek arra, hogy ők Európában élnek olaszként, németként, magyarként és lehetne folytatni a sort, azaz ne legyen multikulturális egyveleg, az emberek nem európai állampolgárok, hiszen ilyen nem létezik. Az európai embereknek, az Európai Uniónak siker kell! De csak akkor fognak sikert elérni, ha az EU egyértelműen változtat a vezetésén, a politikáján és a bevándorláshoz való hozzáállásán. A Fidesz-KDNP szövetség szerint csak akkor lehet Európát sikeressé tenni, ha az Európai Néppárt sikeres marad. Persze az is igaz, a Néppárton belül is van vita a bevándorlás kérdéséről, ott is vannak, akik támogatják például a kötelező kvótát támogatják, mások legális bevándorlási csatornákról beszélnek. Hollik István szerint az EP választás után ezek a viták lezárulnak majd, hiszen májusban az európai emberek mondanak majd véleményt.

Arra a kérdésre, hogy mi van akkor, ha az európai emberek úgy döntenek, hogy minden maradjon a régiben, a szóvivő azt felelte, ő maga nem hiszi, hogy ez lesz majd a végeredmény, a Fidesz-KDNP meg is tesz mindent ennek érdekében, hogy meggyőzzék az embereket, most van az utolsó pillanat az EU helyes vágányra irányításában. Az is látszik, hogy eddig nem kérdezték meg az európai embereket. A szóvivő megjegyezte, erre lehetett jó példa, ami Chemnitzben történt, hozzátette, az ottani tiltakozásoknál el kell persze határolódni a fellépő egy-két őrülttől. Az egészből azt kell leszűrni, hogy az európai emberek féltik az életüket, az eddig megszerzett biztonságukat.