Kultúra, politika és muzsika
Különleges kiállítás nyílt meg a K 11-ben, Szűcs Balázs református lelkész, önkormányzati képviselő folyamatosan tájékoztatja a választókat a munkájáról, a 100 tagú Cigányzenekar rendszeresen koncertezik.
Különleges kiállítás a K11-ben
Művészeti híd a Duna és a Gangesz között címmel nyílt meg Márfy Gabriella és Ramesh Terdal festőművészek kiállítása a K11-ben.
„Először vagyok, keresztény, aztán magyar, majd utána Párbeszédes politikus”.
Szűcs Balázs református lelkész, a Párbeszéd erzsébetvárosi képviselője, a kerület önkormányzati tanácsnoka beszélt a kerületről, a választásokról, az emberségről.
A politikus arra a kérdésre, hogy mi okozhatta a nagyfokú érdektelenséget a múlt heti két időközi önkormányzati választáson elmondta, több tanulsága is van a voksolásnak. Egyrészt az érdektelenség köszönhető a nyárnak is, de az is igaz, hogy nem lehet egy teljesen ismeretlen nevet bedobni a választás előtt, ahogy ezt az ellenzék tette. Egy nagyon elismert és köztiszteletben álló szakemberről van szó, Győri Péterről, de őt a józsefvárosiak nem ismerték még annyira. A másik tanulság pedig az – tette hozzá Szűcs Balázs, hogy jobban kell kampányolni is. Mindezek mellett a Párbeszéd kivette a részét a józsefvárosi kampányból, több száz lakásba kopogtattak be, rengeteg helyen szerveztek kitelepülést.
Szűcs Balázs erzsébetvárosi képviselőként a bulinegyedben is tartott NAV és NÉBIH ellenőrzés kapcsán, ahol az állami szervek nagyon sok kifogást, szabálytalanságot találtak hozzátette, az ellenőrzés alapvetően állami feladat, várható is volt ez az ellenőrzési hullám, különösen nyáron. Mindezek mellett a politikus nagyon sajnálatosnak tartja, hogy ezek az esetek megtörténhettek Erzsébetvárosban, főként a bulinegyedben, ami ráadásul az egyik legfelkapottabb turisztikai célpontja a fővárosnak. Szűcs Balázs szerint a kerületi önkormányzatnak az ellene a dolga, hogy motiválja a vállalkozókat a minél jobb, minél minőségibb, minél tisztább szolgáltatások nyújtása érdekében. Ugyanakkor azt is fontosnak tartaná, ha Tarlós István főpolgármester is eljönne Erzsébetvárosba, a bulinegyedbe, ami azért lenne hasznos, hiszen a bulinegyed bevételei után semmilyen többlettámogatást nem kap a kerület a fővárostól.
Szűcs Balázs, mint református lelkész elmondta, a hétvégén a skót református gyülekezetnél prédikált, amely gyülekezet közel 170 éve működik a fővárosban. A skót reformátusok 1944-ben a mártírhalált halt Jane Hailing misszionárius segítségével több száz zsidó gyermeket mentettek meg. Az Országgyűlésben már szerveznek imareggeliket, amelyeket nagyon jó ötletnek tart Szűcs Balázs, ha van ilyen igény, akkor a kerületben is érdemes lenne ezt megszervezni, hiszen – mint hozzáfűzte, minden olyan alkalom, ami a felek közötti párbeszédet segíti, azt támogatni kell. Az emberség egy olyan összekötő kapocs, amire lehet építeni, majd hozzátette azt is: „Először vagyok, keresztény, aztán magyar, majd utána Párbeszédes politikus”.
Politikusként azt tartja kiemelten fontosnak Szűcs Balázs, hogy folyamatosan beszámoljon a munkájáról, az erzsébetvárosi képviselőként szinte ő az egyedüli, aki rendszeresen hírlevélben és más formában is tájékoztatja a választópolgárokat, most készíti éppen elő a következőt. A jövő évi önkormányzati választás Szűcs Balázs elmondta, fontos, hogy történjen egyféle összefogás, ami áprilisban országosan nem sikerült, az sikerülhet helyben, a kerületben, a fővárosban és mindenhol, ezért dolgozik a Párbeszéd és maga a képviselő is.
A zenekar megtermeli a működésükhöz szükséges pénzt
Beke Farkas Nándor, a 100 Tagú Cigányzenekar vezetője beszélt a fellépésekről, a zenekar anyagi helyzetéről is.
Beke Farkas Nándor beszámolt arról, hogy a 100 tagú nyáron sok helyen lép majd fel, elmennek Novára, majd utána két estén át adnak nagykoncertet a RAM Colosseumban az Experidance Együttessel közösen.
A zenekar vezetője szerint nagy dolog, hogy Erzsébetváros befogadta a zenekart, de a főváros minden kerületében, az országban mindenhol nagy szeretettel fogadják őket, sőt a világban bárhol megfordulnak, ott nagy sikerük van. Idén voltak már Görögországban, Erdélyben, Szlovéniában, Csehországban, Szlovákiában is. A jövő hónapban ismét Erdélyben, Kolozsváron lépnek fel, ahol a Magyar Napoknak lesz a fővendége a zenekar.
A 100 Tagú egyre többször lép fel a Sabbathsong Klezmer zenekarral, Beke Farkas Nándor szerint ennek az is az oka, hogy a cigányság és a zsidóság nem áll annyira messze egymástól a kultúrát tekintve. Az együttműködés olyan nagy sikereket hozott, mint a tavalyi teltházas közös koncert a Dohány utcai zsinagógában, ahol közel háromezer ember tapsa kísérte a fellépést. A két zenekar most Debrecenben lép majd fel, ahol Izrael állam születésének 70. évfordulója alkalmából adnak koncertet.
A 100 Tagú Cigányzenekar ősszel Oroszországba és Fehéroroszországba megy koncertezni, több helyen is fellépnerk.
Kérdésre válaszolva Beke Farkas Nándor elmondta, a zenekar anyagi helyzete nem rossz, nem kívánnak panaszkodni, szerencsére nem az államon, államból élnek, megtermelik azt a pénzt, amire szükség van a működéshez.