Róth Miksa Emlékház Csikágóban
Fényi Tibor, a Róth Miksa Emlékház vezetője beszélt a Róth család történetéről, arról, hogy miként kezdődött az érdeklődése az üvegművész família iránt, de Budapest legszerethetőbb kis múzeumának a különleges programját is ismertette, amit a Múzeumok Éjszakáján mutattak be.
Ön évekig élt Ausztriában, ott mivel foglalkozott?
A Die Presse újságírója voltam éveken át, 1985-től kezdve. Érdekes volt, amikor felvettek, akkor megjegyezték tréfásan, dolgozott már ott egy magyar, Herzl Tivadar. A Die Presse egyébként először 1848. március 15-én, a bécsi forradalom kitörése után két nappal jelent meg, persze mindig is voltak magyar munkatársai.
Most meg egy nagyon érdekes múzeumot vezet Erzsébetváros perifériáján.
Szerintem meg a kerület közepén, Csikágóban, ez a világ közepe. Az intézmény pedig a Róth Miksa Emlékház. Azt kell tudni Róth Miksáról, hogy üvegfestő és mozaikművész volt, 152 évvel ezelőtt született egy zsidó családban. Róth Miksa 1896-ban hatalmas szerelembe esett Valla Jozefinnel, aki viszont katolikus volt, a házasság érdekében még katolizált is. Róth Miksa testvére is igyekezett a kornak megfelelni, a nevét Róth Emanuelről, Róth Manóra magyarosította, akiről évtizedekig nem mert írni egyetlen művészettörténész, mert a felszabadulás után elterjedt az a téves hír, hogy Rákosi Mátyás eredeti neve is Róth Manó volt, ami persze nem volt igaz. Pedig Róth Manó is üvegfestő volt, például a szegedi zsinagóga kupolájának az üvegképeit is ő csinálta.
A két testvér közül ki volt a tehetségesebb?
Erre nem tudok válaszolni, ha az a kérdés, hogy ki volt a sikeresebb, akkor egyértelműen Miksát mondom. Visszatérve a katolizálásra, Manó nem ezt az utat választotta, ő megmaradt az ősei hiténél.
Nagyon lelkesen meséli ezeket a történeteket, ezek szerint nem csak a mun,kája, hanem a hobbija is a Róth család története?
Azt hiszem, hogy ez így van, nagyon megszerettem ezt a történetet. Amikor először mentem be a múzeumba, akkor az egyetlen itthon kapható magyar nyelvű könyvben az szerepelt, hogy Róth Miksa egy Németországból idetelepült keresztény üvegfestő. Kicsit meglepődtem, de miután történész is vagyok, valamint nekem nem okoz nehézséget a német levéltárakban való kutatás, ezért elkezdtem alaposabban utánajárni ennek. Persze nem találtam semmit, ezért fogtam magam, elmentem a Síp utcába, ahol mindent megtaláltam róla. Egészen hihetetlen, de valahogy ez a szamárság terjedt el, a szocializmusban pedig még azt sem merték leírni valakiről, hogy zsidó. Aztán – még mindig ebben a korszakban vagyunk – megjelent egy interjú a Népszabadságban egy nem igazán jelentős festővel, Róth Istvánnal, aki elmondta, a tehetségét Róth Miksától örökölte. Erre írtam egy levelet, hogy a bácsi lehet, hogy rokonnak gondolja magát, de a Róth család nem evangélikus, István nevű leszármazott meg nincs a családban. Válaszként egy nagyon ledorongoló levelet kaptam a lap akkori lapigazgatójától, melyben azt közölte, hallott ő is ezt-azt. Nem igazán értettem, mert a hallomás, meg a születési anyakönyv azért két dolog. A válaszban azt is megírta, marad az eredeti állításánál a lap. Hihetetlen volt, hogy az ország akkori vezető lapjánál ilyen hülyeségeket megengedtek maguknak. Nem kell megnézni, hogy mit mutatnak az iratok, az a hír terjedt el, hogy Róth Miksa nem volt zsidó, akkor az úgy is van! Pedig az volt, nekünk meg ma büszkének kell lenni rájuk, legyen az Róth Miksa vagy éppen Herzl Tivadar, mert kire legyünk büszkék, ha nem éppen rájuk?!
Ma viszont már van múzeuma is Róth Miksának, mekkora az érdeklődés az emlékház iránt?
A múzeum néhány nyugati bedekkerben úgy szerepel, mint Budapest legszerethetőbb kis múzeuma. Szerencsére sok a látogatónk, akiknek több mint az 50 %-a külföldi, már gondolkozunk azon, hogy kiírjuk a bejáratra, hogy mi is külföldiek által támogatott intézmény vagyunk. Ami a látogatók számát illeti, a mostani Múzeumok Éjszakáján közel 3 ezren jöttek el hozzánk. Még tavaly decemberben azt találta ki a minisztérium, hogy olyan témánk legyen, mint értékeink. Mi gondolkodtunk, mi is legyen az értékünk, rátaláltunk a Tízparancsolatra. Ugyanakkor azt is tudtuk, hogy az összest bemutatni nem tudjuk, ezért egyet választottunk ki, a nyolcadikat, ami így hangzik: Ne lopj! Így a lopás kultúrtörténetével foglalkoztunk a Múzeumok Éjszakáján. A lopást Prométheusszal kezdtük, szeretném felhívni a figyelmet, hogy Ön és én is orgazdák vagyunk, hiszen Prométheusz ellopta a tüzet, mi meg azóta is használjuk. Nem beszélve arról, hogy a görögöknél még a lopásnak is volt istene, Hermész, aki a születése után rögtön ellopott 50 marhát, szóval a görög istenbűnözés az egy komoly fogalom. Voltak előadások, Heller Ágnes és Gábor György beszéltek arról, hogy a Bibliában hogy szerepel a lopás, miért szerepel a Tízparancsolatban a lopás tilalma. Nádasdy Ádám, az új Dante fordítása alapján arról beszélt, hogy mi vár a tolvajokra a pokolban. Ott volt még Mrávik László történész, aki a háborúban ellopott családi gyűjtemények sorsával foglalkozik, azzal, a mit a németek, amit kisebb mértékben a nyilasok és azzal is, amit a Vörös Hadsereg lopott el és a mai napig nem ad vissza a zsidó családoknak sem. A nyilasok azért loptak kevesebbet, mert nem tudták, hogy milyen értékesek a festmények. Tartott még előadást egy fiatal kriminológus, aki a lopva ismerszik meg a magyar mondás alapján beszélt a magyar jellegű lopási formákról, de szóba került az internet és a lopás kapcsolata, valamint Farkas Zoltán, a HVG munkatársa tartott előadást arról, hogy a rendszerváltáskori privatizáció az lopásnak minősül-e, de beszélt az azt követő időszakról is.
Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter
