Bartos Csaba :Egy ismeretlen kulturális központ a Balatonnál
Ha a Balatonlellét/Balatonszemest Kaposvárral összekötő 85-ös úton elindulunk, vagy az M7 autópálya 135-ös leágazásánál térünk le Kaposvár felé, néhány perc múlva feltűnik egy tábla, „Somogytúr, Kunffy Emlékház”.
Legtöbben elhaladunk mellette, pedig érdemes volna betérni, mert a pár tíz méteres bekötőút után a csodák birodalmába érünk.
A takaros, ízléses polgármesteri hivatal is sejtet már valamit, kissé tovább haladva pedig egy bejárat kőoszlopain faragott barokk kővázák jelzik, hogy régi nemesi kastélyhoz értünk.
A gondosan, mondhatni művészi érzékkel, s elkötelezett munkával rendben tartott park jobb oldalán található XVIII. századi nemesi kúriában lakott a festőművész, földbirtokos, Kunffy Lajos. A park bal oldalán álló, panteon jellegű műtermet a festő 1909-ben építette.
Néhány sort érdemes idézni az Emlékház ismertetőjéből.
„A francia festők szokásait követve, a plein air festészet művelőjeként, nyaranként vidéki tájakon festői motívumokra vadászott. Legsikeresebb képeit az 1000 holdas birtokán élő paraszti életről és a vándorló cigányokról festette. A két épületben kiállított festmények Kunffy művészetének legjavát tárja a nézők elé. A korszakok művészi látásmódját követve óriási szellemi ív rajzolódik ki. Kezdődik az akadémista szellemű Millennium világával, folytatódik a Nagybányai Iskolával rokon plein air naturalizmussal, majd a szecesszión és az impresszionizmuson keresztül a realista hagyományok újraéledésével eljutunk az 1960-as évekig. Ez majdnem száz esztendő a magyar művészetben.”
A 93 évet élt Kunffyt a történelem sorscsapásai sújtották. Művészete mégis optimista és derűs. Az első világháború megfosztotta párizsi barátaitól és művészi hírnevétől. A második világháborúban több száz festményét rabolták el, származása miatt üldözték, végül lefoglalták a virágzó földbirtokát. A múzeumban 120 festmény, a művészotthon eredeti bútorai, és relikviái láthatók
Forrás: youToube
A csoda mégsem csak a művész és életútja. Az is előfordul, hogy egy-egy múzeumot, emlékházat pályázati alapon felújítanak. Ám utána jönnek a mindennapok, s ez a meghatározó, ez, ami szembetűnik: ahogyan az Emlékházat, a parkot, a környezetet a két gondnok, s a falu közössége magáénak tekinti, rendben tartja. Mert illúzióink nem lehetnek: az emberek anyagi megbecsültsége itt is mélyen az elvárható minimum alatt lehet, s az európai átlag töredéke. Ismerve a kulturális turizmus embrionális állapotát, abban sem lehetnek kétségeink, hogy a falu számára igen megterhelő az Emlékház fenntartása. De sajátjuknak érzik, s hitvallásuk, hogy megőrizzék a mának, a holnapnak, a jövő generációjának.
S a csoda talán utolsó fejezete egy muzsikus számára a somogytúri művelődési központ. Ugyan szokatlan a két könyvtárszoba, a technikai berendezettség is, mégis, amikor a színházteremben először tapsoltam néhányat – az akusztika sem rossz – majd észrevettem, hogy a színpadhoz zenekari árok társul, azt kérdeztem: Magyarországon vagyok? S válaszoltam, igen, mert kevés a látogató, nincs hetenként opera-, operett-, néptánc-, vagy más előadás.
Amikor hallván-halljuk, hogy a Balaton közelségében hiányoznak olyan programok, melyek vonzhatnák az elő- és utószezonban is a turistákat, rendre az is elhangzik, hogy nincsenek meg a feltételek. Kétségtelen, egy új koncertterem, egy új létesítmény mindig esemény, dicsőség. A meglevővel élni kevésbé hangzatos. Csak kívánni lehet e minden adottsággal, szorgos emberekkel megáldott kis falunak, hogy éppúgy bekerüljön a kulturális turizmus vérkeringésébe, mint szerencsésebb társai Ausztriában, s szinte bárhol a világon.
Forrás:mumus.hu
