Napi Tóra és Talmud-tanulás Trumá hetiszakasz 4. kommentár, 5777. Ádár 3.

Napi Tóra és Talmud-tanulás

בוקר טוב יום רביעי שמח ויום מקסים לכולם

Darvas István

K”K,

Trumá hetiszakasz 4. kommentár, 5777. Ádár 3.

„És készítsenek nekem szentélyt, hogy lakjam közöttük” (25:8) Történt, hogy a Háfec Háim (1838-1933) bejelentette: új épületet akar építtetni a jesiva számára. Felkereste a rabbit egy gazdag kereskedő és felajánlotta: finanszírozza az építkezést, azzal a feltétellel, hogy az ő nevét viseli majd az új épület. A rabbit látszólag mélyen érintette és elgondolkodtatta a kétségtelenül nagyvonalú ajánlat, válaszát így kezdte: felajánlásod dicséretes, bár sok hozzád hasonló akadna Izraelben! De nem fogadhatom el, mivel az egész közösségnek jár a lehetőség, hogy érdemeket szerezzen azáltal, hogy hozzájárul az új épület elkészítéséhez. Mestereinktől tudjuk, hogy a Miskán (Hajlék) megalkotásakor mindenkinek volt annyi pénze, hogy akár egyedül is finanszírozni tudja az építkezést. Isten parancsa azonban – a minden értelemben közös jövő érdekében – úgy szólt: „minden embertől, akit szíve ösztönöz, vegyétek el a nekem szánt felajánlást” (25:2).

Szép napot mindenkinek!

17.30: Talmud-tanulás a Hegedűsben (Minha 17 órától)