Egy filmrendező élete
Dénes Gábor filmrendező a filmek sorsáról, a készülő filmsorozatáról is beszélt, amelyik a magyar zsidóság történetét dolgozza fel.
Önről azt szokták mondani, hogy egy zsidó filmrendező, de mitől is zsidó egy filmrendező?
Én ezt még nem hallottam, de tény, sok filmet készítettem, amelyek valamilyen módon a zsidósággal, pontosabban a magyar zsidósággal van kapcsolatban, legyen szó tudománytörténetről, a zsidóság történetéről, a Holokausztról, tehát sok ilyen munkám van.
Sok filmet készített már eddig, de mit tart a főművének?
Azt hiszem, azt még nem csináltam meg.
Meddig kell még várni rá?
Fogalmam sincs. Szeretném megcsinálni A sanghaji magyar című filmemet, ami Komor Pálról szól, aki annak idején Sanghajban negyvenezer embert bújtatott és mentett meg. Nagyon keveset tudnak a sanghaji gettóról, arról meg még kevesebbet, hogy azt egy magyar csinálta meg, sok másik magyarral együtt. Én elég régen kezdtem el ezt a dolgot, 1983-ban forgattam le a Neumann Jánosról szóló filmemet, ami egy korszakos film volt, már csak a szereplők miatt is, hiszen látható volt benne Wigner Jenő, Teller Ede, Pólya György és mások. A film megpróbálta a 1910-20-as évek zsidó magyar kultúráját bemutatni. Neumann János, aki matematikus lévén nem kapott Nobel-díjat, sokat tett a matematika megújításáért, megteremtette a számítógépet, a modern közgazdaságtant a játékelmélettel, így egy olyan ember volt, aki megváltoztatta a világot.
Akkor másként kérdezem, az eddigi munkái közül melyik áll legközelebb Önhöz?
Van egy filmem, amiben rengeteg munkám volt, ami nagyon különleges módon lett feldolgozva, az a Szenes Hanna. Tudni kell, ez egy egészestés film, amit öt éven keresztül csinálta. Én egy magyar Szenes Hannáról készítettem filmet, sokan készítettek mások mis róla játék- és dokumentumfilmet, de én hangsúlyozottan a magyar Szenes Hannáról akartam filmet készíteni. Megkerestem azokat az embereket, akik együtt voltak vele a kibucban, a börtönben, másutt. Olyan embereket próbáltam felkutatni, akik nem hallottak róla, hanem még valóban ismerték személyesen is. Sok minden volt, költő, ejtőernyős, de persze akkoriban ezt meg kellett tanulni a morzézés mellett is, hiszen az angol hadsereg egy intenzív kurzust csinált nekik. Fantasztikus történeteket lehet megismerni, mint a magyar cionizmus érése, a testvére, Szenes György, aki Haifán él, érdekes történeteket mesélt róla, Szenes Anikóról, mert így hívták Hannát eredetileg. Itthon elkezdett érdeklődni a cionizmus iránt, majd azt érezte, neki ki kell menni Palesztinába. A testvére György ekkor már Franciaországban élt, ahol elkezdett érdeklődni a cionizmus iránt és úgy érezte4, neki el kell mennie Palesztinába. Érdekes, hogy hogyan, honnan jön ez az erő, ráadásul nem is tudták a másikról, hogy abban is érik ez az egész. Innen is látszik, nagyon sok emberben szinte egyszerre érett ez meg, ez is egy fantasztikus dolog. Érdekessége ennek a történetnek, hogy amikor később Szenes György megérkezett Haifába, a kikötőben kezd el érdeklődni a húgáról, az első ember szintén abból a kibucból jött, ahonnan Szenes Hanna, mondta is, hogy majd összehozza vele. Másnap egy autó jött oda, keresve Szenes Györgyöt, akit az irodába hívtak, ahol egy angol katonanő állt vele szembe, akit elsőre meg sem ismert, de ő volt Szenes Hanna, a testvére. Elmentek Tel-Avivba, ahol az utcán sétálva lefotózta őket egy fotós, aki azt hitte, egy szerelmespár sétál az utcán. Elkészült a fotó, majd aznap este mondja el Anikó a testvérének, hogy másnap Egyiptomba kell mennie és soha többé nem találkozott egymással a két testvér. A fotó az egyetlen, ami Szenes Györgynek megmaradt a testvéréről.
Ön egy olyan rendező is, akiről azt is lehet mondani, nem „nyomul” kellőképpen. Milyen így az alkotói élete?
Minden rendezőnek nagyon nehéz a helyzete, nem csak azért, mert ma nagyon nehéz filmet készíteni, nehéz azt a pénzt összeszedni, amiből egy mű elkészülhet, hanem azért is, mert ha elkészül a film, az alkotó nem tudja, mi lesz a munkájának a sorsa. Nagyon kevés olyan produkció van, ami kellő helyet kap a médiában. Régen, ha az embernek lement egy filmje a televízióban, az egy ügy volt, amiről még napokig beszéltek, igaz, csak két televízió volt. Ma, ha valamelyik csatornán lemegy egy filmem, talán pár száz ember, ha látja. Nagyon nehéz a helyére tenni valamit, ha az ember valamit csinál, az közügy lehessen. Én most készítem a magyar zsidóság történetét az ókortól a napjainkig, ezt annak idején még Raj Tamással kezdtem el, tizenkét részesre tervezem, most tartok a kilencediknél, már látom a végét, de azt nem tudom, hogy mi lesz a filmmel. Hogyan tudom én ezt a tizenkétszer harminc percet átadni, hogy a néző tanulhasson belőle.
Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter
