Színházi történetek Debrecentől Budapestig
Heller Tamás színművész pályájáról beszélt, arról, hogy miként is lett egy vidéki parodistából elsőként táncoskomikus, majd kabarészínész.
Év vége, év eleje, ilyenkor adódik a kérdés, milyen lesz a 2017-es év?
Remélem, hogy mozgalmas, készítek majd egy zsidó kabaréműsort a Heti Tv-n például. Annyi kiváló zsidó író, kabarészerző van a történelemben, akikre büszkék lehetünk. Ők zsidóságuk mellett magyarok is voltak, tele magyar humorral. Ezeknek a jeles szerzőknek a munkáiból állítunk össze egy estet, több kollégámmal együtt fogjuk elkészíteni.
Persze a 20116-os év is tele volt fellépéssel, de volt egy különleges feladata is, egy vizsgafilmben is szerepet vállalt.
Egy holland fiúról van szó, aki Belgiumban tanult, ő az utolsó évét a budapesti filmművészetin töltötte, így itt készítette el a vizsgafilmjét is. Ez arról szól, hogy 1943-ban egy Győr melletti faluban egy helyi értelmiségi, ezt játszottam én, egy roma fiút bújtat. Jön egy csendőr, aki valamikor az osztálytársa volt a roma fiúnak, el akarja vinni, deportálni akarja és tudja, hogy az értelmiségi ember, azaz én bújtatom. Eljönnek érte, mindent szétvernek, engem is, lelőnek, de nem árulom el, hogy hol bújtatom ezt a fiút. Aztán úgy tesznek a csendőrök, mintha elmennének, a fiú előjön, a fejemet a kezébe veszi, megköszöni, hogy megmentettem, de közben visszajönnek a csendőrök és őt is lelövik. Ez egy fantasztikus történet volt, amit eljátszani is nagy élményt jelentett. Egy magyar rendező nem biztos, hogy engem választott volna erre a filmre, mert biztosan fenntartásai lennének az én kabarémúltammal kapcsolatban. Egyébként úgy kerültem bele ebbe a filmbe, hogy ez a rendezőhallgató elment egy ügynökséghez, végignézett egy csomó képet, majd észrevett és azt mondta, ő kell nekem.
A kabaréban eltöltött 34 évet, de előtte Debrecenben, a Csokonai Színházban szinte mindent eljátszott.
1972-ben kerültem a Csokonai Színházhoz, én már előtte pár évvel, 1965-ben a Ki Mit Tudon indultam parodistaként, a Fricska együttessel. Én akkor is azokat utánoztam, akiket lehetett, akik egyéniségek voltak. Lehetett utánozni Latabár Kálmánt, Rátonyi Róbertet, Alfonzót, Feleki Kamillt, mindazokat, akik valóban egyéniségek voltak. Ma már nem adok elő ilyen paródiákat, illetve, most nyáron adtuk elő a Denevért, amiben egykor Latabár brillírozott, a Városmajorban, ott van egy jelenet, amit én tettem bele, ahol hivatkozom a nagy elődömre, majd a színpad elejére megyek és Latabár hangján szólalok meg. Hihetetlen nagy sikere volt ennek a résznek.
Látta is Latabár Kálmánt?
Még találkoztam is vele, először diákként, amikor elkezdtem őt is utánozni, eljöttek Debrecenbe vendégszerepelni, én felmentem hozzá, bemutatkoztam, mondtam neki, hogy én bizony őt szoktam utánozni, megkérdeztem tőle, hogy mit mondhatok el tőle a paródiáimban. Megkért, hogy mutassak be ott neki egy kis részletet, majd azt mondta, ez jobb, mint az eredeti. Később már parodista voltam a debreceni éjszakában, ahol azért mindig ugyanaz volt a közönség, így nekem elég gyorsan kellett változtatnom a műsoromat, mert már a harmadik alkalom után a nézők mondták be a poénokat. Így elkezdtem énekelni is ezeken a fellépéseken, saját dalokat is. Volt két dalom, amit megismert Debrecen, a környék, ahol én felléptem sokszor. Egyszer az Arany Bika egyik báljáról készülődtem hajnalban haza a munkából és a téren diákok szerenádoztak valamelyik tanáruknak és az Elmegyek című dalomat énekelték. A másik ilyen sikeres dal volt, amit fiatalon írtam, nem is értem, hogy miként jutott ez akkor az eszembe, a Minek ez a házasság című volt. Többször volt az Arany Bikában mindenféle fellépés, ahova jöttek színészek, énekesek, előadók, akik megismertek engem, a dalaimat is, és ezt a dalt Záray Márta és Vámosi János elkérte tőlem. Sőt még Latabár Kálmán is elkérte tőlem ezt a dalt, hogy a fiának odaadja. Szóval én a szórakoztató műfajban dolgoztam, de mindig színész akartam lenni. 1972-ben egy barátom mondta nekem, hagyjam ott Debrecent, menjek Pestre az Astoria bárjába, elfogadtam a felkérést. Otthon az utolsó fellépésem egy musical show volt, ahol ott volt Kertész Gyula a debreceni színház egyik vezetője és Lendvai Ferenc Éppen ekkor nevezték ki a színház főrendezőjének Lendvai Ferencet, aki csak vidéken volt színházvezető, de hihetetlen nagy név volt. Én könnyek közt elbúcsúztam Debrecentől, irány Budapest, az Astoria. Már negyedik napja volta Pesten, amikor kaptam egy telefont, hogy Lendvai ki akar engem próbálni a Sybillben táncoskomikusként. Visszajöttem, de Lendvai azt mondta nekem, ha sikerem lesz, maradok, ha nem, akkor megesznek a krokodilok. Szerencsére sikerrel mutatkoztam be. Onnantól kezdve hat éven át mindent eljátszottam, a drámától az operettig, még balett előadáson is felléptem. Nagyon jól éreztem magam, de én világ életemben az Operettszínházba szerettem volna elkerülni, Pestre. Ahogy történni szokott, kaptam egy telefont, Hegedűs László Pufi volt az, aki Pesten dolgozott, többek között a Mikroszkópnak is. Komlós mondta neki, hogy nézzen körül a szakmában, mert fiatalokra lenne szükség, engem ajánlott Pufi. Szerencsémre engem ismert Hofi, aki szintén Debrecenben volt színész, Komlós is ismert a debreceni fellépéseiből, ahol én is szerepeltem, de Marton Frigyes is ismert, akivel volt egy közös barátunk is. Végül leszerződtem a Mikroszkóphoz 1978-ban. Én még visszamentem elköszönni a színháztól, az igazgatóm azt mondta: Maga egy nagyon jó táncoskomikus, magára, meg Kállai Borira bejön a közönség. Előbb-utóbb kiöregszik ebből a szerepből, de magából jó karakterszínész lehet, miért megy el? Azt feleltem, ki akarom próbálni, én ezt az apámtól örököltem. A legszebb az egészben az, hogy a Mikroszkópban minden előadásban legalább tíz karaktert kellett eljátszanom.
Azóta sikerült Kállai Borival újra fellépni együtt?
Bizony, olyannyira, hogy amikor ő is Pestre jött, akkor Sass meg is hívta őt az egyik kabaréba. Nemrégiben volt egy ünnepi est, ahol őt méltatták és Borika meghívta az össze partnerét, akivel fellépett a pályája során, nagyon jó este volt.
Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter
