Egy légiközlekedéssel foglalkozó honlap szerint az izraeli El AL a legpontatlanabb légitársaság,

Egy légiközlekedéssel foglalkozó honlap szerint az izraeli El AL a legpontatlanabb légitársaság

 

Egy légiközlekedéssel foglalkozó honlap szerint az izraeli El AL a legpontatlanabb légitársaság, amiről a cég vezetése szerint a pilóták tehetnek – adta hírül a The Jerusalem Post című angol nyelvű újság honlapja pénteken. és idézi az   MTI hírfelhasználó MTIThe Jerusalem Post

 

elaljanbo

    Júniusban az El Al járatainak kevesebb mint harminchat százaléka érkezett meg időben, és mintegy hatvannégy százalékuk legalább negyed órát késett, miközben a késési átlaguk negyvennyolc perc volt. 
    A légi közlekedési adatokat gyűjtő FlightStats nevű honlap jelentette meg az izraeli társaság számára kellemetlen adatokat, amelyek szerint az El Al a vizsgált negyven cégből a pontosság tekintetében az utolsó lett.  
    A The Jerusalem Post szerint a pilóták munkalassító sztrájkjai okozták az El Al-t már egy éve jellemző gyakori késéseket, mert így tiltakoznak munkakörülményeik, a kedvezőtlen menetrend vagy bérezésük ügyeiben. 

elallogo
    Márciusban például egyszerre húsz pilóta jelentett hirtelen betegszabadságot közvetlenül járataik indulása előtt, ami számos járat kimaradását vagy késését okozta. A Tel-Aviv-i munkaügyi bírósághoz múlt héten benyújtott irat szerint a járatok pilótái átlagosan havonta 94 832 sékelt (több mint hétmillió forintot) keresnek.
    Az izraeli pilóták sikeresen vívják harcukat, mert tavaly óta megemelték járandóságaikat és csökkentették a havonta repüléssel töltött óráik számát. A pilótaszövetség elnöke cáfolta a lapnak, hogy jelenleg sztrájkolnának, és közölte, hogy már csak egy apró részleten vitatkoznak a cég vezetésével. 
    Ennek ellenére csütörtökön három New Yorkba tartó járatból kettő késve indult Izraelből, és mindhárom késve érkezett Amerikába.