A Halljad Izrael! a Kossuth Rádióban, Január 29-én, pénteken
Hallgassa meg!
Darvas István rabbi a hetiszakasz kapcsán beszélt a zsidó tradícióról, meg arról, hogy miként is gondolkodnak a nem zsidókról.Új hetiszakaszt olvasnak a zsinagógákban, Jitró a címe. Mit lehet tudni erről a szidráról?
Jitróról tudni kell, hogy ő egy midjanita főpap, a Midrás szerint nem egy egyszerű midjanita főpap volt, hanem mellette még a fáraónak is a tanácsadója is. Ő egészen különleges megbecsülésnek örvend, aki egy olyan hetiszakasznak a névadója, amelyben a zsidó vallás egyik legismertebb szövege, a Tízparancsolat található. Jitrótól rengeteget tanultunk, a bölcseink egyetértenek abban, ő volt az, aki megtanította azt a kötelességet, hogy áldjuk Istent, még akkor is, ha nincsen valami különleges kiváltó ok, ő tanította meg az Áldott legyen az Örökkévaló kifejezést. Ő tanított meg egy fontossá váló elvet a halachában, a zsidó vallásgyakorlatban, amely szerint nem minden esetben kell mindent a törvény szerint, annak minden szigorával érvényesíteni, szerinte fontosabb, ha időnként a megengedő álláspontot fejtjük ki jobban. Sokkal fontosabb, ha a törvények szellemében cselekszünk, mintsem a törvényeket szószerint alkalmazzuk. Jitró még Mózest is megtanította arra, hogyan alakítsa ki a modern, a mai időkig is kitartó zsidó bíráskodásnak az alapjait. Miután látta Jitró, hogy az nem igazán jó, hogy Mózes mindent egyedül bírál el, rábeszéli Mózest, válasszon ki olyan embereket, akik erre méltóak, s ossza meg velük a feladatokat. Jitróról azt tartja ugyan a hagyomány, hogy a későbbiekben betért, azaz ő is zsidóként élt, de ha csak a tórai szöveget nézzük, akkor azt látjuk, egy olyan ember lesz fontos szereplője a zsidó mindennapoknak, aki nem zsidónak született, és ahogy már mondtam, ha csak a tórai szöveget nézzük, akkor még azt is feltételezzük, hogy nem zsidóként halt meg. Ez árul el nagyon sokat arról, hogy miként is vélekedett a zsidó tradíció a nem zsidókról. Gondoljunk csak bele, egy pillanatig sem gondolták azt a legnagyobbjaink, hogy a Tóra az ne univerzális értékeket közvetítene, ebből kifolyólag, ha valaki ezeket az univerzális értékeket elfogadta, átültette az életébe, akkor olyan megbecsülést is kaphat, mint Jitró, a midjanita főpap, aki nem kisebb megtiszteltetésben részesült, mint az, hogy róla nevezték el a Tízparancsolatot. Érdemes még azt is tudni, nem ő volt a zsidó történelemben az egyedüli, aki ne zsidóként jelentősen támogatta, segítette a zsidó közösséget.
Köszönöm a beszélgetést, a tanítást.
Breuer Péter
Az interjú a 2016. január 29-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.
Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke a kemény, de korrekt Síp utcáról beszélt, de szóba kerültek a Zsidó Közösségi Kerekasztal legutóbbi ülésének ügyei, ahogy az 1956-os megemlékezésekkel kapcsolatos óhaj is, mely szerint: „a megemlékezések ne szétválasszanak, próbálja meg összekötni, egységbe rendezni Magyarországot”.
Vannak olyan vélemények, melyek szerint ebben az évben bekeményített a Síp utca. Valóban így van ez, egyáltalán mit jelent a bekeményítés?
Nem hiszem, hogy bekeményítettünk volna, sokkal inkább egy olyan problémát oldottunk meg, ami már évek óta a nyakunkon volt, folyamatosan és ezért voltunk kénytelenek egy normális döntést hozni.
Mi is történt valójában? Lehetett hallani arról is, hogy bezártak egy zsinagógát.
Egyáltalán nem történt zsinagógabezárás. A Vasvári Pál utcai zsinagóga ügyében az történt, hogy ezt már évtizedek óta a Chabad használja, a Budapesti Zsidó Hitközség közössége úgy döntött, hogy mint egy neológ hitközség, szervezetileg le szeretné választani ezt a zsinagógát a BZSH-ról. A közgyűlés erről hozott döntést, nem a bezárásról. Mi a testvéreinknek fejlődést, további sikereket kívánunk a zsinagógában, de egy új szervezeti felállással, a Vasvári Pál utcai zsinagógai körzet mostantól kezdve nem a BZSH-hoz tartozik. Csak ennyi történt, nem más. Soha, senki nem beszélt bezárásról.
Mi történik a Síp utcában, új szelek fújnak?
Mindenképpen, hiszen lett egy újjáválasztott vezetőség, új elnök, új ügyvezető igazgató, lezártunk egy korábbi korszakot. Ugyanígy új elnöke van a budapesti közösségnek is. Az új vezetőség, az új elöljáróság és az apparátus is szeretné azokat a dolgokat helyretenni, amelyek az elmúlt 25 évben eltorzultak. Rengeteg feladat van mindenki előtt, amiket nagyon nehéz megoldani, hiszen itt olyan rossz bevett gyakorlatok rögzültek, amiknek a módosítása a legnehezebb feladatok közé tartozik.
Nemrégiben ült össze ismét a Zsidó Közösségi Kerekasztal, ahol a zsidó szervezetek a kormány képviselőivel tárgyaltak. Ennek fényében, milyen a Mazsihisz szerepe, milyen a kapcsolata a többi zsidó szereplővel?
A Zsidó Közösségi Kerekasztal egy fontos terepe a kormány és a zsidó szervezetek közötti párbeszédnek. Itt nagyon fontos, hogy mindig olyan témákat tárgyaljunk meg, amelyek mind a kormányt, mind pedig a zsidó szervezeteket egyaránt érinti. Én magam azt vallom, hogy az a jó, ha nem csak olyan témákról beszélünk, amelyek csak a zsidó szervezeteket, vagy éppen az egymás közötti konfliktusokat is érintenek. A legutóbbi kerekasztalon két nagyon izgalmas téma volt, ami szerintem sok zsidó szervezetet érint és természetesen a kormányt is.
Melyek voltak ezek?
Az egyik ilyen téma, az elhagyott zsidó temetők ügye volt. Ebben a kérdésben a kormány nagyon komolyan és elszántan kíván lépni, bejelentették, hogy ebben az évben egy 1 milliárd forintos alapot hoznak létre, amire majd pályázni lehet.
Ugyan ez egy nagy összeg, de mint lehet tudni, 1600 temetőről van szó, ez az összeg így arra sem lenne elegendő, hogy ezeket körbekerítsék, nem beszélve a sírkövekről, a feltárásokról. Sőt még akkor nem is beszéltünk a fővárosban található elhagyott temetőkről.
Semmiképpen sem akarunk telhetetlenek lenni, ez egy nagyon komoly összeg, ha sikerül ezt a pénzt a temetőkre fordítani, az nagyon komoly változást jelent majd, szemmel látható változást. Ennél sokkal fontosabbnak tartjuk azt, hogy a zsidó temetők felújításával kapcsolatban a kormány a Mazsihisz két javaslatát is beépíti a pályázatba. Az egyik az, ha pályázatot ír ki a kormány a zsidó temetők felújítására, az ne csak egy egyszeri felújításról szóljon, azaz, aki megnyeri ezt, az vállaljon kötelezettséget is arra, hogy a felújított állapotot 10 évig megtartja. Ez azért is fontos, mert a természet hatására akár egy év alatt újra elvadulnak a temetők, szükség van arra, hogy valaki kezelje őket. Volt egy másik javaslatunk, amit elfogadott a kormány és partner lett, hogy előnyben részesítik azokat a pályázókat, akik nem csak a temető felújítására csinálnak programot, hanem ezzel párhuzamosan, mint egy oktatási helyként is felhasználva, a temetőt a helyi diákság tanítására is felhasználják. Minden temető egy kortörténeti leírás, rengeteget lehet ott tanítani a gyerekeknek. Kik éltek ott, mit csináltak, milyen értékeket alkottak, milyen szimbiózisban éltek együtt a többséggel, kik azok, akik hiányoznak az adott településről.
A Zsidó Kerekasztal másik fontos témájáról is beszélne?
Azon zsidó kárpótlási iratoknak a sorsáról volt szó, amelyeket a kormány egy kormányrendelettel a Veritashoz rendelt. Tudni kell, ezekben a kárpótlási iratokban zsidóknak és nem zsidóknak a kárpótlási adatai szerepelnek, ezek mindenképpen levéltárba való adatok. Mint tudott, a kormány ellátta a Veritast levéltári jogosítványokkal, de már akkor, amikor a kormányrendelet megszületett erről, akkor a levéltáros szakma már élénken tiltakozott a döntés ellen. Én azt gondolom, igencsak volt ennek a tiltakozásnak alapja, hiszen a Veritasnak nincs tradíciója, gyakorlata, sem pedig felkészültsége az ilyen levéltári munkához. Ahhoz, hogy egy levéltár levéltárként működjön, négy alapvető dolognak kell teljesülnie. Egyik a törvényi felhatalmazás, ezt kapta meg a Veritas a kormányrendelettel. Szükség van a személyi háttérre, ez jelenleg nem áll rendelkezésre, ezt persze megteremthetik. Kell fizikai háttér, egy olyan hely, ahol elhelyezhetik az iratokat, ebben az esetben 14 km-nyi iratról van szó, ez sem áll a Veritas rendelkezésére. Ez is megteremthető, igaz sok-sok adóforintból. Azonban van még valami, ami nincs meg és nem lehet egyszerű eszközökkel megteremteni, az pedig az a közbizalom, amit kell élveznie egy levéltárnak. Ezért tett egy javaslatot a Mazsihisz, amely szerint ezeket a kárpótlási iratanyagokat egy olyan intézménynek javasoljuk átadni, amely megbízható, tradicionálisan biztosít levéltári működést, gyakorlata van az iratok kezelésében, valamint közbizalomnak is örvend. Úgy gondoltuk, a szakértőink, így a Zsidó levéltár vezetője is, erre a feladatra a Magyar Nemzeti Levéltár a legalkalmasabb. A javaslatunk értelmében egy kormányintézménynek adnánk ezeket az iratokat, ezt vetettük fel a Zsidó Közösségi Kerekasztal legutóbbi ülésén. Voltak más javaslatok is, az EMIH a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványhoz delegálná az iratokat, erre tettek egy írásos javaslatot. Nem szeretnék mellébeszélni, a Mazsihisz ezt a javaslatot elutasítja, szerintünk a Mazsöknek ebben a kérdésben semmiféle kompetenciája nincsen. A Nemzeti Levéltárba kell kerülniük az iratoknak, ott lehet megfelelően kutatni azokat, ott tudnak szakszerűen foglalkozni velük.
2016-ban emlékezik az ország az 1956-os forradalomra. Mit szeretne a Mazsihisz, hogyan is emlékezzenek a zsidók erre az évfordulóra, vagy egyáltalán kell-e a valamilyen megemlékezés a zsidókra, a zsidóknak?
Kicsit általánosan szeretnék válaszolni, ha lehetséges. Nemrégiben egy közös úton vettem részt a Miniszterelnökség helyettes államtitkárával, Latorcai Csabával Kanadában. Ott is szó volt az 56-os emlékművekről, hosszasan beszélgettünk, s számomra ott kristályosodott ki, hogy valójában az emlékműveknél, a visszaemlékezéseknél egy dologra kell nagyon figyelni: ezek ne válasszák szét a zsidókat a nem zsidóktól! A magyar nemzetet ebben az ügyben egységben kell kezelni, minden olyan törekvés, ami szétválasztja a zsidókat a nem zsidóktól, az rossz, ezt el kell kerülni. Ez nagyon nehéz feladat, nagyfokú érzékenységet igényel, remélem, hogy akit ezzel a feladattal bízott meg a kormány képes megbirkózni vele.
Ezek szerint nem kell kidomborítani, hogy a magyar zsidóság, mint a nemzet szerves része aktívan vett részt a forradalomban, valamint azt is, hogy nem csak a II. világháború végén vesztett el a magyar nemzet embereket, zsidókat, hanem 1956-ban, amikor sokan elhagyták a hazájukat? Tették ezt azért, mert bizony a forradalom alatt is voltak antiszemita jelenségek. Nem lehet, hogy őket is érdemes lenne bekapcsolni a megemlékezésekbe?
Fontosnak tartom, hogy ők is megszólalhassanak, hiszen a magyar nemzet részeiként küzdöttek, valamelyik oldalon, ahogy a nem zsidók is. De megint csak azt szeretném hangsúlyozni, az legfontosabb, hogy a megemlékezések ne szétválasszanak, próbálja meg összekötni, egységbe rendezni Magyarországot és az itt élő különböző vallású embereket.
Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter
Az interjú a 2016. január 29-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.
