K“K,
Ma 16.30-tól a Hegedűsben Talmud-tanulás
Vájigás hetiszakasz 5. kommentár, 5776 Tévét 5.
“Befogatott József a szekerébe és felment atyja, Izrael elé Gósenbe, amikor megjelent előtte, nyakába borult és sírt nyakán sokáig” (46:29). Pontosan melyikük sírt, Jákob vagy József? Rási szerint József rendkívül hevesen zokogott, azonban Jákob nem borult József nyakába, nem csókolta meg és nem is sírt. Vajon érzéketlenségből? Nem, erről szó sincs, a Smá mondásával volt elfoglalva. Ha Rási mond valamit, akkor szinte számítani lehet rá, hogy Rámbán cáfolja, ebben az esetben is ez történik: “teljesen egyértelmű, hogy egy ilyen találkozás az idős édesapát érinti érzékenyebben, aki gyászolta fiát huszonkét évig, míg az ifjú (József) az utolsó kilenc évét Egyiptom irányításával töltötte”. Kétségtelen, van benne logika, de a bölcsek nem érezték megnyugtatónak ezt a választ sem. Rabbi Jehuda Löw ben Becálél (Gur Árje, 1520-1609) Rási kommentárjainak avatott kommentátora szerint az igaz emberek kihasználnak minden lehetőséget, hogy Istent szolgálják, éppen ezért, amikor Jákob – a kényszerű távollét után – meglátta szeretett fiát és elöntötték érzelmei, akkor úgy érezte, hogy ebből az érzelmi felindultságból az Örökkévaló felé is adnia kell, ezért mondta el a Smát a nagy találkozás pillanatában. Ez rendben is lenne, de a Smá mondása időhöz kötött micva, és ha Jákob elmondta, akkor vajon József miért nem?
Szép napot mindenkinek!
