Heizler András beszéde
Hölgyeim és Uraim! A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége országszerte megemlékezik a holokauszt hetvenegyedik évfordulójáról. Ahogy a vonatok elindultak Auschwitzba, előbb a kelet-magyarországi régiókból, aztán tovább nyugat-magyarország felé, abban az ütemben emlékezünk elpusztított testvéreinkre. Mindazokra, akiknek azért kellett meghalniuk, mert zsidó vallásúnak születtek. Esetleg romának. A Mazsihisz elnökeként szinte hétről-hétre emlékező beszédeket mondok – higgyék el, nem könnyű kötelesség. Ésszel ugyanis fel nem fogható az, ami 71 éve történt a világban, történt Európában, ami megtörténhetett Magyarországon.
Vajon van-e válasz a holokausztra? Lehet-e ép ésszel reagálni arra, hogy 1941 és 1945 között a magyar zsidóság közel kétharmadát elpusztították? Lehet-e rációval közeledni a több mint félmillió áldozat sorstalanságához, a munkaszolgálathoz, a nácik és magyar cinkosaik által szervezett deportálásokhoz, a magyar hatóságok brutalitásához, a halálmenetekhez, az auschwitzi gázosításokhoz, vagy a Dunába lövetésekhez?
S vajon lehet-e ésszerű választ adni a váci gettó létesítéséhez? A gettó. A 2-sz főút mellett. Ide zsúfolták be 2000 zsidó testvérünket. Sárga csillag, s egy idő után a terület ablakait be is deszkázták. Közben, ha valaki nem viselte a sárga csillagot, azonnal internálták Auschwitzba. 1944. június 27-28-án pedig bevagonírozták az összegyűjtötteket. A város akkori lakosságának több mint tíz százalékát. Nem mellesleg a város orvosainak, jogászainak, nagyiparosainak több mint 80 százalékát! A holokausztra nem lehet csak rációval válaszolni. Feldolgozásához, vagy megértéséhez érzelmek is kellenek.
Ma hajnalban érkeztem haza Izraelből. A zsidók országából. Több városban jártam, voltam a Tel Aviv melletti Petah Tikva nevű településen is. Petah Tikva, magyarul Reménység kapuja, Ezt a gyönyörű nevet adták annak a városnak, melyet nem más, mint Vác egykori ortodox rabbija alapított. Silberstein Dávid rabbi itt nyugszik a váci zsidó temetőben. A Silberstein híres rabbicsalád volt. Petah Tikva alapítójának fiát – akit apja nyomdokain Vác rabbijává választották és aki nem volt hajlandó felvarrni a sárga csillagot – azonnal Auschwitzba deportálták – nem jött vissza többé. Ezzel egy rabbidinasztiát pusztítottak el, mégis a Silberstein rabbi által megálmodott „Reménység kapuja”, Petah Tikva ma kétszázezer lakost számláló nagyvárossá lett, s vallásos negyedeiben a zsidóság legmélyebb tradícióit ápolják. Bizony, ez egy igazi válasz a holokausztra.
Ma hajnalban érkeztem Izraelből, ilyenkor fáradtabb és érzékenyebb az utazó. Tel Avivban, a Jabotinsky utca mellett laktam, ahol izraeli barátaimmal arról beszélgettünk, hogyan lehet a társadalom jeleit helyesen szenzorálni ahhoz, hogy a valóságot éljük meg, s ne valamilyen általunk felállított virtuális térben próbáljuk jövőnket elképzelni. Az elmaradhatatlan kávénk mellett humuszt mártogatva egy árnyas teraszon az utca névadójáról beszélgettünk. Arról a Jabotinskyról, aki mint ogyesszai zsidó már a harmincas évek derekán megértette az akkori jeleket és arra biztatta a zsidókat, hagyják el azt a földet, melyhez drága emlékeik fűződnek. Hagyják el, mert a zsidóság szellemileg, majd fizikailag is ott el fog pusztulni – mondotta. Jabotinsky nem tévedett, az ogyesszai zsidók későbbi lemészárlása ezt bizonyította.
Szenzorálni az eseményeket és helyes következtetéseket levonni. Negyvennégyben elődeinknek, az akkori Zsidó Tanácsnak ez kevéssé sikerült. Rendkívüli helyzetben voltak ugyan, életveszélyben, de mikor a magyarországi zsidók elöl elhallgattak tényeket és egyre csak nyugtatták őket, helytelenül értékelték az eseményeket. Tévedésük sajnos történelmi léptékű volt.
De ne higgyék, hogy ma könnyű a dolga bárkinek, aki megpróbálja megfejteni a közélet jelzéseit. Nekünk zsidóknak sem egyszerű eligazodnunk. Mert
– Erős politikai deklaráció volt a Miniszterelnök által meghirdetett zéró tolerancia az antiszemitizmussal szemben, de közben aggasztanak bennünket országunk emlékezetpolitikai torzulásai.
– A miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette (és tudom, komolyan is gondolja), hogy csak a zsidó közösséggel konszenzusban kívánják megnyitni az új holokauszt központot, miközben mindnyájunkat zavarnak a történelem hiteltelen megjelenítésének változatos formái.
– A kormány a tulajdonosok nélkül maradt zsidó temetők felújítására indít attraktív programot, e mellett azonban a magyar zsidó lakosságot könyörtelenül vagonokba hajtó csendőrségről hallunk dicshimnuszokat a közmédiában.
– Országunk Miniszterelnöke személyesen jön el a Kozma utcai zsidó temetőbe az első világháborús zsidó katonahősök előtt fejet hajtani. A parcella avatásán kiváló beszédet hallunk tőle, majd Hóman Bálintnak, a magyar zsidóság kirablása és elpusztitása emblematikus alakjának minisztériumi pénzből szobrot kívánnak állítani Székesfehérváron.
Ember legyen a talpán, aki helyesen tudja mindezeket értelmezni. S nekünk zsidóknak közben úgy kell kompromisszum késznek maradni, hogy a holokausztban elpusztított hatszázezer halottunk emléke semmiféle kompromisszumot nem képes elviselni.
Hölgyeim és Uraim! Arra kérem Önöket és azokat a döntéshozókat is, akik ma nem lehetnek itt velünk az emlékezésen, segítsenek országunknak egyértelműsíteni a pozitív jeleket, s dolgozzanak azon, hogy a negatív tendenciák gyengüljenek. Soha ne hezitáljanak, ha értékek mentén kell kiállni – mert hosszútávon mindenkinek, mindnyájunknak, egész országnak csakis ez lehet a közös érdekünk. Ha ebben partnerekre lelünk, akkor mi zsidók optimistán fogunk a jövőbe tekinteni. Joggal lehetünk azok, hiszen a napokban hozták nyilvánosságra a Jewish People Policy Institute jelentését, ami szerint hetven év után a világon ismét annyi zsidó ember él, mint a holokausztot megelőzően. Ez talán a legfontosabb válasz a történelmre! Köszönöm figyelmüket.
