K”K,
Bálák hetiszakasz 3. kommentár, 5775. Tammuz 13. – Rabbi Elchanan Wasserman (1875-1941) jahrzeitje
Bálák, a moabita király rendkívüli képességeiről a Talmud részletesen beszél. A rabbinikus irodalom könyvtárnyi irodalmat szentelt a férfiúnak, aki Koráh–hoz hasonlóan dicstelenül távozott a földi világból. Bukásának számos indokát sorolták fel mestereink, az egyik szerint akkor dőlt el Bálák sorsa miután értesült Izrael népének háborús sikereiről, és követeket küldött Bilámhoz. A küldöttek a következő kéréssel álltak elő: „Azért most jöjj el, kérlek, átkozd el értem ezt a népet, mert hatalmasabb nálam, talán meg bírom őt verni, és elűzöm az országból: mert tudom, akit megáldasz, az áldott, és akit elátkozol, az elátkozott” (4Mózes 22:6). A pászuk második felében van a probléma, ugyanis az érthető és elfogadható, hogy megrettent Bálák a közeledő ellenséges hadseregtől, és bár nem kellemes olvasni, de azzal sem lehet különösebb kifogásunk, hogy átkot kért Izrael népére, azonban az nehezen magyarázható, hogy miért nem a sajátjaira kért áldást, hiszen a pászuk zárógondolatából kiderül, tudta jól: akit Bileám megáld, az áldott lesz. Ezzel mit sem törődve, az áldás lehetőségét és jelentőségét figyelmen kívül hagyva a zsidókra kért átkot, és ezzel elindította a lavinát, mely végül is maga alá temette. A Tóra alapján kijelenthető: e szemlélet elkerülhetetlenül bukásra van ítélve
