Tisztelt Konferencia!
A hetvenes évek elején, érettségire készülve történelem szakos osztályfőnökünk kőrkérdést intézett felénk: hogyan képzelitek, mi lesz veletek huszonöt év múlva. Mindnyájan szabadjára engedtük fantáziánkat, ám’ volt egy kedves osztálytársam, aki csak annyit válaszolt a kérdésre: „ember tervez, Isten végez”. És ő találta el, igaz ezért akkor majdnem kirúgták a gimnáziumból, mint klerikáris nézetek terjesztőjét.
Azóta sokat változott a világ. Hónapokkal ezelőtt szabaddá tettem a tegnapi és a mai napomat, hogy a tavalyi remek hangulatú Nostra Aetate konferencia folytatásán személyesen is részt vehessek, s lám’ a Mindenhatónak más gondolata támadt: Jeruzsálembe küldött, s ma hajnalban érkeztem haza. Ember tervezz, Isten majd végez! Tegnap még Izrael Állam kormányának tagjaival, és miniszterelnökével, találkoztam.
Néhány helyen már beszéltem ugyan róla, de jelentősége és a konferenciánk helyszíne miatt itt is el szeretném mondani, tavaly októberben a Vatikánban jártam, ahol Ferenc Pápa magánmeghallgatáson fogadott egy szűk körű zsidó csoporttal. Ferenc Pápa arról beszélt, mikor a világ számos táján keresztényeket üldöznek, vagy tömegesen gyilkolnak, ma a keresztényeknek jut osztályrészül az az üldöztetés, melyet a zsidók már háromezer éve szenvednek. A keresztényeknek – mondotta a Pápa – ezért sem szabad soha elfelejteniük azokat a közös gyökereket, melyek összekötik a kereszténységet a zsidósággal.
S innentől akár el is lehet rugaszkodni: előadásomban a közelmúlt globális eseményei tükrében kísérelek meg néhány összefüggést fellelni.
Korunk furcsán változó világában a monoteista vallások közeledésének egyre nagyobb a jelentősége. A zsidó, a keresztény és a muzulmán vallás képviselőinek felelőssége ebben közös. Tudjuk, mindegyikünk vallása különböző irányzatokat, esetenként egymástól elkülönült közösségeket tudhat magáénak, és szélsőséges fundamentalisták, radikálisok szinte mindenhol előfordulnak. Legalább magunknak valljuk be, Izrael Állam megalakulása óta az ország egyetlen elnökét gyilkolták meg…., Rabint. Nem arabok, nem palesztínok, nem a KGB, hanem egy szélsőséges zsidó irányzat képviselője. Egy olyan szélsőséges zsidó irányzaté, mely miközben Izraelben él, nem ismeri el Izrael Állam létét. A szélsőségesség mindig veszélyt jelent.
Nem venném a bátorságot, különösen ezen a helyen és – mondhatom – ebben a körben, hogy a keresztény vallással kapcsolatban bármilyen kritikát megfogalmazzak. Ráadásul az egyház egész története során kevés olyan esetet jegyeztek fel a teológusok, mikor egyházi hatóságok, pápák, püspökök vagy zsinatok nyíltan elismertek olyan bűnöket, vagy visszaéléseket, melyekért ők maguk lettek volna a felelősek. Önök bizonyára tudnak VI. Hadrián 1522-es üzenetéről, melyben nyíltan elismerte korának visszaéléseit. Valójában aztán VI. Pálig kellett várni a mások ellen elkövetett bűnök miatti hivatalos bocsánatkérésre, majd II. János Pál pápa zsenialitása kellett ahhoz, hogy arra buzdítson, teológiailag is alapozzák meg a múlt bűneinek felvállalását és a kortársaktól való bocsánatkérést.
Ha léteznek is szélsőséges irányzatok akár a zsidó, akár a keresztény vallás sokszínű csokrában ezek, a mainstream vallási irányzatok mellett korunkban csak marginális szerepet játszanak. A fő irány preferálja és elősegíti a gyümölcsöző párbeszédet a zsidóság és a kereszténység között. Kardos Péter főrabbi – megjegyzem ma ő Magyarországon az utolsó holokauszt túlélő rabbink – egy beszédéből szeretnék idézni: „Hosszú volt az út a Nostra Aetatéig, ami eltörölte a katolikus liturgiából a JUDEORUM PERFIDÉT – az álnok zsidók kifejezést. De hosszú volt az út addig is, amikor mi, zsidók, megváltoztattuk napi imádságunkban a következő áldás szövegét. BÁRUCH ÁTÁ HÁSÉM… aki nem teremtett bennünket gójnak! Helyette: SEOSZÁNI JISZRÓÉL – hála, hogy zsidónak teremtett” kifejezésekkel imádkozunk.
A II. vatikáni zsinat Nostra Aetate kezdetű nyilatkozata a muzulmán vallás nagyrabecsüléséről is szól. „Ők az élő és létező egy Istent imádják, a könyörülőt és mindenhatót, a mennynek és földnek teremtőjét… Ábrahámban az iszlám szívesen látja saját ősét, Jézust prófétaként tisztelik, Máriát sokszor magasztalják. Fontosnak tartják az erkölcsös életet, Istent imával, jótékonykodással, böjttel tisztelik”. Mégis, a világ muzulmán mozgalmai között a szélsőséges fundamentális irányzatok mára hatalmas erőre kaptak. Ellentétben a zsidó-keresztény kultúrkörrel, ma mainstream irányzatként jelentkeznek. Közben tudni kell, az iszlám fundamentalizmus politikai ideológia, amely mint szervezett, aktivista mozgalom teoretikus alapokkal rendelkezik, és mint eszmetörténeti áramlat a huszadik század eleje óta nyomon követhető. Radikális változatai jelentősen befolyásolják a nyugat iszlám-képét, és a közvélemény szemében az iszlám világ megítélését. Negatívan. Fontosnak tartom rögzíteni, hogy maga az iszlamizmus nem azonos az iszlámmal. Amíg az iszlám vallás és civilizáció, addig az iszlamizmus politikai kategória. Iszlamista vezetők hangsúlyozzák az iszlám jog (saría) érvényesítésének szükségességét a társadalom minden szegmensében, hangsúlyozzák a pán-iszlám egységet, és ellenzik, különösen a nyugati katonai, gazdasági, politikai, társadalmi vagy kulturális hatások befolyását a muszlim világban. S ebben a tekintetben mi is nyugatiak vagyunk.
Ma az iszlám fundamentalizmus olyan megjelenési formáit ismerjük, mely nem egyeztethető össze sem az általunk elfogadott zsidó-keresztény értékrendszerrel, sem Európa XXI. századi humanista felfogásával. Kegyetlen vérengzései és látható terjeszkedése ijesztő, potenciálisan közvetlen veszélyt jelenthet vallási közösségeinkre. Párizs, Brüsszel és Koppenhága ártatlanul meggyilkolt áldozatait követően Európában a zsidó infrastruktúra, intézményeink, zsinagógáink biztonsági kockázati szintje megemelkedett. Saját biztonsági szolgálatunkat meg kellett erősítenünk, a kormánnyal pedig a kapcsolatot felvettük. Közben az ISIS széles spektrumban terjeszkedik, s a Balkán már nincs messze tőlünk. Közben egy XXI. századi népvándorlásnak is tanúi lehetünk – amit Európa és ezen belül hazánk is képtelen emberséggel kezelni. Vajon e népvándorlás kétségtelen biztonsági kockázata megáll-e a jövőben határainkon túl? Vajon a szélsőséges fundamentalizmussal a jövőben sem kell majd találkoznunk? Vajon nem válnak akár keresztény testvéreink intézményei is potenciálisan veszélyeztetettekké? Vajon nem kellene ezen a területen együttműködést kezdeményezni? Itt az azonos szempontok szükségessé tehetik az információk cseréjét. Ma ebben még nincs érdemi kezdeményezés. A globális tendenciák pedig azt jelzik számunkra, hogy nagyon is szükség lenne rá!
A keresztény-zsidó párbeszéd terén nem múltak el nyomtalanul az évszázadok. Maga a keresztény-zsidó párbeszéd nem a huszadik század találmánya. Tavaly itt Tihanyban beszéltem róla, a középkorból fennmaradt írások szerint az 1200-as években már rendeztek úgynevezett hitvitákat – melyeket persze nehéz lenne a mai párbeszédhez hasonlítani. Az 1240-es párizsi Hitvitát még kevésbé az érvek és ellenérvek, mint inkább a zsidók felelősségre vonása jellemezte. Néhány száz évvel később e hitviták megismétlődtek, a zsidók számára sokszor méltánytalan körülmények között. A párbeszéd sajátos középkori formációit a kereszténység akkor abban a reményben kezdeményezte, hogy a hitvitáikkal majd el lehet érni a zsidóság végső konverzióját.
A huszadik század második felét követően, az egész világot megrázó holokauszt-élmény birtokában a keresztény-zsidó párbeszéd már más célokat szolgál. A párbeszéd alanyai elismerik egymás önálló vallási entitását és azokat a közös értékeket keresik, melyek az egész emberiség békés fejlődését, a különböző népek és vallások egymás mellett élését segítik. Most éppen mi is ezt gyakoroljuk. Keressük a közös értékeket. A párbeszédet – a jövőre nézvén – a korábbiaknál talán aktívabb együttműködési formációkkal lehetne bővíteni. Egyházainknak, felekezeteinknek a közösségeink felé megvalósuló érdekvédelmi funkciója ritkán kap külső támogatást, pedig gyakran szükség lenne rá. Volt a közelmúltban is számos olyan példa, mikor az egyeztetés, a közös fellépés érdekérvényesítő képességünket növelhette volna.
A globális változások kihívást jelentenek mindnyájunk számára. Miközben mintha létezne egyfajta új érdeklődés egyházi tanításaink, avagy felekezeti tradícióink iránt, az 1 %-ot felajánlók száma mégis országos átlagban az elmúlt esztendőben jelentős mértékben csökkent. Vajon helyesen cselekszünk, mikor e tendencia okairól nem indítunk el egymás felé párbeszédet? Vajon nem kellene-e a zsidó-keresztény morál alapján akár közösen állást foglalnunk a migráció kérdésében? Megkockáztatom, mindkettő esetében megsokszorozhatnánk erőnket.
Tisztelt Konferencia! Olyan kihívások érnek mindnyájunkat, melyek megválaszolása esetenként közös felelősségvállalást involvál. Legyünk bátrak, keressük egymás értékeit és próbáljunk meg javítani azon a társadalmi szöveten, melyben együtt élünk, s mely bizton’ számíthat mindnyájunkra, mindnyájunk hitére és elkötelezettségére.
Köszönöm figyelmüket.
BreuerPress-info
