Szakartvelo – Grúzia vagy Georgia?

Feleannyian vannak, mint mi, magyarok, és legalább annyira egyedi a nyelvük, mint a miénk, ezért is született meg idén márciusban Tbilisziben a javaslat, hogy a magukat kartvelinek nevező grúzok vagy georgiaiak nyelvét – többszólamú zenéjükkel és borukkal együtt – nyilvánítsák a világörökség részévé.

A grúz, vagyis a kartuli nyelv napját, április 14-ét az ELTE tanácstermében március 31-én ünnepelték a nagykövetség vezetője, munkatársai és az egyetem. 1978 óta számít nemzeti ünnepnek ez a nap, ugyanis 1978.április 14-én sikerült a Kaukázuson túli köztársaságban egy 15 000-esről 100 000-sre duzzadó tüntetésen kiharcolni, hogy az államnak ez legyen a hivatalos nyelve!

Ezt Babirák Hajnalka előadásából tudhattuk meg, mint ahogy azt is, hogy a grúznak, saját nyelvükön a kartulinak van további három jelentősebb nyelvrokona, de ezek külön nyelvnek számítanak, mivel az ország lakosságának a döntő többsége – bár rokon nyelv – nem értik meg.

Ezek közül a legjelentősebb a százezres nagyságrendű mingrél nép, akiknek többsége szintén az állam területén él. Ilyen nemzetiségű volt a történelembe nevét vérrel beíró Lavrentyij Berija, a „kemény években” a szovjet titkosszolgálat leghosszabb ideig hivatalban lévő vezetője, aki 1938 és 1953 között gyakorolta hatalmát. A kaukázusi államok közül a világháborút követően a grúzok-georgiaiak nemzeti törekvései bizonyultak a legerősebbeknek, 1919 és 1921 között, az ország bolsevik megszállásáig sikerült ezt a függetlenséget biztosítaniuk, de a Szovjetunió 1922-ben immár a Kaukázuson Túli Szocialista Szövetségi Köztársaság keretében, vagyis Azerbajdzsánnal és Örményországgal együtt kebelezte be az országot, hogy 1936-ban majd önálló köztársasági státuszt biztosítson számára a Szovjetunión belül.

Gecse Géza