Utak Auschwitzba

Utak Auschwitzba

Három új könyv a magyarországi holokausztról

 metkonyv

A Magyar Nemzeti Levéltár a 2014-es holokauszt emlékév után továbbra is kiemelt jelentőségűnek tartja a megemlékezést az áldozatokról. A tavalyi konferenciák, könyvbemutatók és az online kiállítás folytatásaként 2015. január 29-én a levéltár munkatársai által írt, illetve szerkesztett köteteket tárjuk a nagyközönség elé. 

 

A három kötetből kettő helytörténeti jellegű, ezzel is tudatosítva, hogy az 1944 tavaszi–nyári deportálások elsősorban a vidéki zsidóságot érintették. A két megye – Békés és Jász-Nagykun-Szolnok – zsidóságának sorsát bemutató kötetek a lokális történelmet belehelyezik az országos fősodorvonalba, s kiemelik a helyi események tipikusságát épp úgy, mint egyediségét.

A harmadik kötet pedig – amely a Mérlegen az ember címet viseli – az Országos Levéltárban fellelhető források közzétételével mutatja be az 1938-ban elindult folyamatot, annak tragikussága és brutalitása mellett azt is, hogyan próbáltak meg menekülni az üldözött emberek, kik segítettek nekik, vagy éppen kik jelentették fel őket.

 

A kötetek bemutatására három jól ismert közéleti személyiséget és egyben elismert tudóst sikerült megnyernünk Balázs Péter közgazdászprofesszor, diplomata, Karády Viktor társadalomtörténész és Mezey Barna jogtörténész, az ELTE rektora személyében.