Mindhárom Izraeli katona megsérült.

Feladta magát a Gus-Ecion-i gázoló ♦ A nyomozók dilemmája: terrorakció vagy cserbenhagyásos gázolás történt?

180px-Idf_logo4
Csütörtökön délután feladta magát Hamam Maszalme 23 éves palesztin férfi, aki szerdán késő este a Gus Ecion településtömbben, Al-Arub menekülttábor mellett három, „trempiádán” (katonai autóstop-állomáson) várakozó katona közé hajtott. Azt állítja, hogy nem terrorcselekmény történt, hanem baleset.

Mindhárom katona megsérült. Csütörtök délután egyikük állapotát közepesen súlyosnak, a másik kettőét könnyebbnek ítélték az orvosok.

Maszalme az után jelentkezett, hogy apját és bátyját gyanúsítottként kihallgatták.

A biztonsági erők az eset alaposabb kivizsgálása és a vallomás után hajlamosak annak hitelt adni, és az esetet cserbenhagyásos gázolásként értékelni.

Davidi Perl, az Ecion településtömb vezető tisztségviselője képtelenségnek tartja a feltételezást, mely szerint a gázolás véletlen baleset lett volna, és azt a közvélemény megnyugtatására tett kísérletnek nevezte.

Véleménye bizonyítására elmondta, hogy a katonák az autópálya szélétől mintegy három méteres távolságra álltak, és a teherautó vezetőjének csak szándékos kormányzással lehetett ennyire letérnie az útról.

A nyomozás folytatódik. ◙