A békefolyamat folytatása ?!
Obama a politikai vonalvezetés változását kívánja Izraeltől
Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke szerdán magánmegbeszélésen fogadta Binjamin Netanjáhu miniszterelnököt a Fehér Házban, az Ovális irodában.
Netanjáhu a Gázai-övezetben folytatott, ötven napig tartó “Cuk éjtán” hadművelet befejezése óta első ízben találkozott Obama elnökkel, aki ismételten fenntartásait fejezte ki a palesztin polgári áldozatok magas száma miatt.
Netanjáhu ugyancsak sokadik alkalommal hangoztatta Izrael aggodalmait, melyek szerint miközben a nyugati hatalmak fokozatosan feloldják az Irán ellen életbe léptetett szankciókat, az Iszlám Köztársaságnak megmaradhat annak a lehetősége, hogy egy lépésre juthasson a nukleáris fegyver kifejlesztésétől.
Obama a közös sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy változtatni kell az Izrael és a palesztinok közötti status quo-n, vagyis az eddig követett politikai vonalvezetésen olymódon, hogy Izrael polgárainak többé ne kelljen aggódniuk a legközelebbi rakéta érkezésétől, ugyanakkor több palesztin arab gyereknek se kelljen meghalnia.
Netanjáhu kifejezte elkötelezettségét az Izrael biztonságát szem előtt tartó békefolyamat folytatása mellett a Palesztin Autonómiával. ◙
Bejegyezte: Halmos László
הנשיא האמריקני הביע מורת רוח נוכח הכוונות לקידום התוכנית לבניית 2,610 יחידות דיור בשכונת גבעת המטוס בבירה.

פורסם: 02.10.14 , 07:57













