Kedves barátaink!
Véget ért a hosszú forró, nyár. Megértjük, hogy kitikkadva vágytok szellemi élmények után. A Lipótváros új, de már szervessé váló karneválja elhozza a felfrissülést: szeptember 6-án ismét Pozsonyi Piknik! Alapítókként mi is jelen vagyunk évről-évre ezen az alkalmon. Idén a Pozsonyi út elején, a P1/1-es standon, a Nagyszínpad előtt találhattok meg minket reggel tíztől este tízig
Aki már korán elkezdte a nyaralást, s ezért hiányzott idén a Vörösmarty térről, nemcsak hogy még elcsípheti a könyvheti könyveinket, de még Heller Ágnessel is dedikáltathatja friss és régebbi könyveit.
Ez alkalomra jelenik meg A zsidókérdés megoldhatatlansága című könyve másodk kiadásának harmadik utánnyomása – sajnos egyre élesedő aktualitással.
Ajánlatos benézni a honlapunk kínálatába, hogy kérésre az olvasóink igénye szerint alakítsuk ki a standunk kínálatát.
Igen, meg kellett volna jelennie – hagyományosan erre az időpontra tesszük – az ezévi második számunknak is. Ez sajnos néhány hetet késik, de csatolt fileként mellékeljük a tartalomjegyzékét, hogy a korántsem vidám témáinkhoz kedvet csináljunk.
S a késés ellenére is várjuk az új előfizetőket – hogy a “helyzetben” – had ne ecseteljük – munkánkat folytatni tudjuk, s méginkább azért, hogy eredménye értő olvasókra találjon.
Közeledik a zsidó újév, s vele az ünnepek sorozata. Felkészülni rájuk lélekben – erre nincs is jobb alkalom, mint elmélyedni kiadónk és a folyóirat negyedévszázados kínálatában.
A Múlt és Jövő közössége |