VÁETCHÁNÁN
Naftali Kraus
HETISZAKASZ:(4) – VÁETCHÁNÁN – 2014
Irja:GLITSENSTEIN SMUÉL rabbi
PÉNZT VAGY ÉLETET?
A judaizmus legnevezetesebb imája az eheti pársából származik. Smá Jiszraél, háSém Elohénu háSém echád. „Halljad, Izrael, az Örökkévaló, a mi Istenünk, az Örökkévaló egyetlenegy!” (5Móz. 4:6) „Szeresd az Örökkévalót, Istenedet – folytatódik a vers – egész szíveddel, egész lelkeddel és mindeneddel!”
Rási, a nagy bibliakommentátor az utolsó félmondatot – „minden meododdal” – így értelmezi: „minden erőforrásod bevetésével”, azaz például az összes pénzünkkel. Ez persze felveti a kérdést: ha már elhangzott a parancs, hogy szeressük az Örökkévalót „egész lelkünkkel” – ami a kommentárok szerint azt jelenti, hogy akár az életünket is kész kell legyünk feláldozni az Örökkévalóért –, miért következik utána még ez a földies parancs a pénzről? Ha egyszer kész vagyunk az életünket adni az Örökkévalóért, a pénzünk nemde csekélyke dolog ahhoz képest?
Rási szerint bizony vannak olyanok, akik a pénzt többre értékelik az életüknél is. Az ilyeneknek mondatott, hogy szeressék az Örökkévalót teljes vagyonukkal is.
Jack Benny, ismert amerikai üzletember szokott a pénzhez való viszonyáról egy önironikus anekdotát mesélni. Egyszer késő este sétált a New York-i utcákon, mikor hirtelen hideg fém nyomódik a hátába, s egy nyers hang azt vakkantja a fülébe: „Pént vagy életet!” Nem válaszolt azonnal, az idegen tehát még egyszer a bordái közé bökött a stukkerrel, és a hangja, ha lehet, még fenyegetőbbé vált: „Pénzt vagy életet, nem hallotta?!” Benny azt felelte: „Jól van na! Még gondolkodom a válaszon.” Ami azt illeti, nem egy élethelyzet manapság azt mutatja, hogy ez a vicc nem is vicc. Nincsen hiány olyanokból, akik az üzletben, karrierben képesek az életüket is kockáztatni – nemzetközi magánvállalkozók a mai Irakban, fehér farmerek Zimbabwében stb.
A Tóra tehát arra int minket, hogy szeressük az Örökkévalót teljes szívünkből, teljes lelkünkből és minden erőforrásunk bevetésével – azaz mindazzal, amit értéknek tartunk az életben, álljunk készen az Örökkévaló szeretetére.
Erről beszéltem többször is már pidjon hábén ceremóniákon („az elsőszülöttek megváltása”), ahol is az apa és a kohén között furcsa párbeszéd zajlik. A Tóra szerint minden elsőszülött az Örökkévalóé, illetve az Ő képviselőjéé, a papé. A pap tehát megkérdezi az apától: „Hogyan szeretnéd? Az elsőszülött fiadat adod át nekem, vagy öt ezüst sékelt a megváltásáért?”
Miféle abszurd kérdés az ilyen? Mint valami tévés vetélkedőben: válassz a biztos pénz vagy a lezárt bőrönd közül? Melyik normális apa adná oda a fiát, ha meg is tarthatja öt ezüstpénz árán? Aligha várjuk ilyenkor visszafojtott lélegzettel, mi lesz a válasz.
Valójában azonban nagyon is komoly kérdés ez. Az Úristen papja kérdezi az apát a fiáról: újszülött fiad életében mi lesz a legfontosabb? A gyerek vagy a sékel? Mié lesz az első hely, a pénzé vagy a családdal töltött időé? Az anyagiasságra neveljük őt vagy értelmesebb dolgokra? Ez egy nagyon is jó kérdés, s a szülőnek józanul meg kell fontolnia, mielőtt választ ad rá.
Hányan, de hányan vannak azok a munkaalkoholisták, akik úgy el vannak foglalva a megélhetésük biztosításával, hogy elfelejtenek élni közben? Melyikük mondja azt a halálos ágyán: „Ó, bár töltöttem volna még egy kicsivel több időt a munkahelyemen!”
A Smá tehát arra figyelmeztet minket, hogy legyen bármi az alapérték az életünkben, azt is az Örökkévalóra és az Ő szolgálatára kell irányítanunk.
A pénz azoknak is fontos, akik nincsenek különösebben elfoglalva vele. Nem olcsó dolog zsidónak lenni, zsidó életet élni. Akár a drágább kóser ételek, akár a zsidó iskoláztatás, akár a peszách előkészületeinek költsége, a szukká építése, tfilin és mezüze vásárlása: ezek mind anyagi áldozatot is követelnek tőlünk. Ha meghozzuk ezeket az áldozatokat, szeretettel, nem panaszkodva a zsidó élet drágaságáról, akkor teljesítjük be az Örökkévaló szeretésének micváját mindenmeodunkkal – vagyonunkkal, anyagi erőforrásunkkal.
De ne aggódjunk! Az Örökkévaló is szeret minket, nemcsak
mi őt—
HETI SZAKASZ (2) –Veetchánán – 2014
Irja:Köves Slomó, rabbi
A mintaházasság
Nehéz az életet frissen kezdő ifjú házaspároknak egy pár bekezdésben jól összefoglalható használati utasítást adni a sikeres házaséletről. Még nehezebb évekkel később egy megromlott házasságot egyszerű receptekkel meggyógyítani. Az alábbiakban mégis kísérletet teszünk mindkettőre.
S hogy miért vetemedünk ilyen merész vállalkozásra, hogy a „kevés, ami a sokat magában foglalja” elvén egy – tizenkét pont helyett – tíz pontos kiáltványt papírra vessünk arról, hogy „Mit kíván a jó házasság”? Azért mert a héten, Mózes utolsó könyvében idén másodszor is elolvashatjuk a Tóra és a Biblia szubsztanciáját, a Tízparancsolatot (5Mózes 5:6-18.). Azt az isteni kinyilatkoztatást, amely nemcsak akkor és ott, a Sínai hegy lábánál volt minden más korábbi és későbbi kinyilatkoztatáshoz képest is minőségben isteni, hanem azt is mondhatjuk, hogy ez a tíz tétel a zsidó nép és az Örökkévaló esküvői frigyének házassági szerződése.
Isten és a zsidók frigye –
A zsidó liturgia és homiletika szerint a zsidó nép egyiptomi kivonulása és a tóraadás, a héberek és Isten szövetségkötése házassághoz hasonlítható, melyben a Mindenható a büszke vőlegény és Ábrahám népe a boldog ara. Bölcseink szerint a szövetség e felettébb intim minőségét jellemzi Salamon király költeménye, az Énekek éneke, melynek néhol erotikus töltetű szakaszai a zsidók és Isten érzelmekkel is telített kapcsolatát jelenítik meg, így aztán „minden Írás szent, az Énekek éneke, viszont szentek szentje” (Talmud, Meszechet jádájim 3:5.).
Isten és a zsidók házassága metaforájának kiterjedt filozófiai és kabbalisztikus irodalma van, de jelen írásunkban nem ezzel, hanem a metafora talpára állításával fogunk megpróbálkozni. Méghozzá úgy, hogy feltételezzük: amennyiben a sínai kinyilatkoztatás ábrázolására alkalmazható a házasság képe, úgy ez visszafelé is igaz lehet. A kinyilatkoztatás alkalmával elhangzott Igék a férfi és nő között köttetett – a szó szoros értelmében vett – házasságokra is használhatók metaforaként, lefordíthatóak a házasélet profán hétköznapjaira.
Az első parancs: Biztosan ő az!
1. „Én vagyok az Örökkévaló, a te Istened, aki kivezettelek téged Egyiptom országából, a rabszolgák házából.”
A kétely még egy jó házasságot is tönkretehet. Abba pedig még belegondolni is rossz, hogy milyen hatása lehet egy amúgy is gyenge lábakon álló frigyre. Sokan évekkel az esküvő után is – mások pedig éppenhogy – furcsa módon – megannyi év után telnek el kétségekkel: „Biztos, hogy ő az igazi? Nem lehet, hogy elhamarkodottan döntöttem, tévedtem és egészen másra lenne szükségem?”
Az első parancs: „Én vagyok…”. Ő az. Ne hallgass a kételyekre! Legyél biztos a döntésedben, és ha problémák adódnak, tekintsd azokat megoldandó feladatnak, s ne a kételyek általi menekülés útját válaszd! A Talmud tanítása szerint (Szotá 2a) „Negyven nappal a magzat fogantatása előtt kikiáltják az égben: »ennek az illetőnek a lánya, ennek az embernek lesz a felesége«”.
Persze ettől még lehet, hogy elhamarkodtad a döntést. De nem biztos, hogy olyan nagy baj ez, hiszen egy ilyen nagy döntést valójában nem is lehet másképp meghozni. A lényeg nem ez. Hiszen ha más mellett döntesz, feltehetőleg vele is akadt volna probléma és nehézség, és a kételyek akkor is elkezdtek volna szurkálni. Hiszen a jól működő házasságok éppen attól gyümölcsözőek, hogy a két fél javítja és fejleszti egymást.
Ez a gondolat vezet el minket az első parancsolat egy újabb tanulságához. A kommentárok ugyanis fennakadnak azon (Ibn Ezra, 2Mózes 20:2.), hogy Isten itt miért az Egyiptomi kivonulást hangsúlyozza… Miért nem inkább a Teremtés csodájára helyezi a hangsúlyt? Miért nem úgy fogalmaz: „Én vagyok az Örökkévaló, aki a világot teremtettem”? Nachmanidesz szerint (2Mózes Uo.) Isten azt az alaptételt szögezte le, hogy Ő nem csak a teremtés, hanem a folyamatos alkotás istene, a történelem folyamatos formálója. És bizony ez az igazság a házastársi kapcsolat dolgában is. Férjünkkel, feleségünkkel folyamatosan alakítjuk egymást, és folyamatosan alakulunk, egymáshoz idomulunk.
És ha már itt tartunk, nem véletlen az emlékeztetés sem: „kivezettelek Egyiptom országából, rabszolgák házából”. Nem árt emlékeznünk a múltra, arra hogy honnan is jöttünk. Mindannyian hozunk magunkkal egy otthon megrakott csomagot, amely rejthet magában a jelenlegi életünket fenyegető aknákat is. Érdemes tudatában lennünk, hogy rosszul működő házasságunkat nemigen tudjuk megoldani, ha nem oldjuk meg személyes életünk múltba visszanyúló zavarait.
2. „Ne legyenek neked más isteneid az én színem előtt.”
Nincs annál rosszabb helyzet, mint amikor „idegen istenekhez” mérjük saját „istenünket”. A fű mindig zöldebb a túloldalon, és így aztán hajlamosak vagyunk mások isteneinek külső szemmel látható erényeire és előnyeire irigy szemmel felfigyelni. „Az ő férje előzékenyebb, nagyvonalúbb, gyengédebb, műveltebb”; az „ő felesége szebb, csinosabb, lazább és még jobban is főz”. Különösen egy olyan világban, ahol a médián keresztül torz képet kapunk a tökéletes férfi és a tökéletes nő fixa ideájáról, ügyelnünk kell arra, hogy ne essünk az „idegen istenek” csapdájába.
Ne beszélj hiába!
3. „Ne ejtsd ki az Örökkévaló, a te Istened nevét hiába!”
Minden házasságnak és tulajdonképpen minden élethelyzetnek lehetnek válságosabb időszakai. Így mindanyiunknak szüksége lehet arra, hogy otthoni gondját-baját, feszültségeit kibeszélje és valakivel megossza. Egy dologra azonban nagyon ügyeljünk! Ne „ejtsük ki istenünk nevét hiába”! Ha meg kell is beszélnünk gondjainkat, nagyon vigyázzunk arra, kivel és mikor osztjuk meg fájdalmainkat. A meggondolatlan szívkiöntéseknek káros locsogás-fecsegés lehet az eredménye.
Emlékezni, megszentelni és tisztelni
4. „Emlékezz meg a szombat napjáról, [Itt: Őrizd meg a szombat napját,] hogy megszenteljed azt!”
Emlékezz!
Gyakran igencsak szelektív memóriánkat igyekezzünk megerőltetni és emlékezni a meghitt családi pillanatokra, melyekből erőt és bizalmat nyerhetünk a nehezebb időszakokban is. Persze a meghitt emlékek nem mindig jönnek maguktól. Igyekezzünk meghitt és emlékezetes pillanatokat teremteni. A szakaszunk megfogalmazását használva „Őrizzük meg!” Tartsuk meg frigyünk varázsát! Ne hagyjuk elveszni! Ahogy időt tudunk szakítani munkánkra, sportra, barátainkra, úgy ügyeljünk férjünkre, feleségünkre is! Ne hagyatkozzunk egyedül a romantikus impulzusokra, hanem tudatosan is ápoljuk kapcsolatunkat!
„… hogy megszenteljed azt!”
A zsidó tanítás szerint a házasság intézménye szent dolog, s nemcsak a férfi és a nő kettős kapcsolata. Istennek is helyet kell kapnia benne. Ha a férfi איש is és a nő אשה isá héber kifejezéséből elvesszük azt, ami különbözik a két szóban, akkor יה Já-t kapunk, ami Istent jelent, marad viszont az אש és, ami nem más, mint a tűz. Bölcseink úgy tanítják (Talmud, Szotá 17a), hogy ha „a férfi és a nő érdemesek, Isten van közöttük”, ha viszont nem azok, akkor marad a tűz. A tűz melege pedig lehet kezdetben nagyon vonzó és kényeztető, de egyhamar pusztító gyilkossá is válhat.
Istent házasságuk részévé tenni annyit jelent, hogy nemcsak arra gondolunk, hogy mit akarok én és mit akar a párom, hanem arra is, mit akar Isten – vagy közvetlenebb kifejezéssel: mit szól a lelkiismeretem. Isten jelenléte feltétlenül szükséges a sokszor romboló egónk kordában tartásához. Ha Isten kielégítésére törekszünk, végül is magunk is elégedettek leszünk s párunk is az lesz…
5. „Tiszteld atyádat és anyádat!”
Ez bizony szó szerint értendő! A szülői tisztelet kötelessége nemcsak az esküvő napjáig szól! Tiszteljük szüleinket és párunk szüleit! Ezzel nemcsak nekik, hanem magunknak és gyermekeinek is jót teszünk. Mindig megvan persze a veszélye a mindenbe belefolyó anyósnak, a határokat tehát meg kell húzni, de a köteles tisztelet megadása ettől független. Ne teremtsünk olyan érzést párunkban, hogy köztünk vagy szülei között kell hogy válasszon, vagy igazságot tegyen.
Tisztelni pedig annyit jelent, hogy ne azt adjuk nekik, amit mi tartanánk fontosnak, ha a helyükben lennénk, hanem azt, amit ők tartanak lényegesnek. Ez a fajta tisztelet amúgy férjünkkel-feleségünkkel szemben sem elhanyagolható. Tartsuk tiszteletben életünk társának vágyait és gondolatait, ne igyekezünk mindig saját képmásunkra formálni őt.
Szavakkal ölni, lopni és hűtlenkedni is lehet
6. „Ne ölj!”
Ibn Ezra értelmezésében ez a parancs nem csak a fizikai gyilkosságra vonatkozik. Ölni szóval is lehet. „Halál és élet a nyelv kezében” (Példabeszédek 17:8.).
Egy szerető férj és egy tiszteletteljes feleség a mennyekbe emelheti társa önbizalmát. Elismerő szavakkal, dicsérettel magabiztossá és sikeressé teheti. De ugyanígy le is rombolhatja, bizonytalanná és gyengévé roncsolhatja. A családon belüli erőszak nemcsak fizikai jellegű lehet. Az erőszak verbális formája ugyancsak tönkretesz.
7. „Ne törj házasságot!”
A hűség nemcsak a nemi hűséget jelenti. Férjünkkel, feleségünkkel remélhetőleg életünk legintimebb dolgait osztjuk meg. Ehhez az intimitáshoz sok-sok bizalom kell. Ne éljünk vissza párunk bizalmával! Nagyon ügyeljünk arra, mit teszünk „közkinccsé” kapcsolatunkból!
8. „Ne lopj!”
Ne fosszuk meg párunkat attól, ami jár. Az elismerés nem kerül egy fillérbe sem, ha viszont elmulasztjuk, olyan mintha elbirtokoltunk volna valamit.
9. „Ne vallj felebarátod ellen, mint hamis tanú!”
A hazugság tilalma arra emlékeztet bennünket, hogy mennyire fontos a nyílt és őszinte kommunikáció házastársunkkal. Ne hajszoljuk bele magunkat az olyan leányálmokba, hogy „ha a férjem valóban szeretne, tudná, hogy ez meg az mennyire fontos nekem”! A házasság által egyikünk sem válik prófétává. Ha valami zavar minket, akkor beszéljünk róla társunkkal, s ne gondoljuk, hogy magától rájön. Minden kibeszéletlen fájdalom egy további tégla abba a falba, ami társunk és miközöttünk épül szívünk kamrájában.
Sikereink legyenek közösek
10. „Ne kívánd meg […] és ne vágyakozzál felebarátod […] semmire, ami felebarátodé!”
Furcsa, de irigység házastársak között is kialakulhat. A legkézenfekvőbb és leggyakoribb ilyen típusú probléma akkor jelentkezik, amikor az asszony a világ természetes rendjéből adódóan az otthon karbantartásával és a gyermekek nevelésével van elfoglalva, míg a férj naphosszat távol van, sikereket ér el, köztiszteletnek örvend és társasági életet él. Nem meglepő, ha a ház asszonyában irigység alakul ki és úgy érzi, az ő – semmivel sem könnyebb – napi feladatai nem nyernek kellő elismerést, mindeközben pedig szabadságát is elveszíti.
Hasznos dolog mindennek elébe mennünk és folyamatosan arra törekednünk, hogy egyrészt saját sikereinket közös sikerként mutassuk fel, másrészt minél több és színesebb lehetőséget teremtsünk életünk párja számára is az önmegvalósításra.
HETI SZAKASZ CHASZID SZEMSZÖGBŐL – VÁETCHÁNÁN 2014
VAN MENTSVÁRUNK
„Ekkor Mózes kijelölt három menedékvárost – – – -hogy oda fusson, aki embert ölt.”(5Mózes 4,41–42)
Heti szakaszunkban a Tóra beszél a menedékvárosokról, melyeket Mózes kijelölt. Ezek arra voltak hivatva, hogy befogadják azt, aki nem szándékosan kioltotta egy ember életét, és mentsvárként szolgáljanak a vérbosszút forraló rokonok ellen – addig is, amíg bíróság elé állítják.
A Talmud tudtunkra adja, hogyan néztek ki és miként gondozták az utakat, amelyek egy ilyen menedékvárosba vezettek. Minden utat, amely a hat menedékvárosba vezetett ,kötelező volt karbantartani, és útjelzőket kitenni, amelyekre az volt írva, hogy „MENEDÉK” (miklát). Ezeknek a tábláknak minden útkereszteződésen ott kellett lenni, és az utaknak kb. tizenkét méter szélesnek kellett lenniük, hogy a menekülő kényelmesen oda érhessen. (BT, Bava Bátra 100,b és Mákot 10,b)
Mint tudjuk, a Tóra törvényei és utasításai örökkön örökké érvényesek és aktuálisak. Innen vezetődik le, hogy a menedékvárosok szellemi jelentősége fennáll ma is, annak ellenére, hogy fizikai értelemben ezek már rég megszűntek létezni. Vagyis: ma is van „menedékvárosunk”, amely adva van, hogy bocsánatot nyerjen az ember a„gyilkosságra” –szellemi értelemben.
SZELLEMI „EMBERÖLÉS”
Ilyen is van.
Bölcseink szerint „a Tóra szavai befogadók” ( BT, Mákot,10 a), mint a menedékvárosok, amelyek definíciója, hogy „befogadják” (קולטים) az odamenekülő emberölőket. Míg hat menedékváros befogadta a nemszándékos emberölőket – amíg a bíróság kivizsgálta ügyüket – addig a szellemi értelemben vett „gyilkos” saját magára van utalva, hogy megtérjen.
De mit jelent a „szellemi gyilkosság”?
Azt, hogy egy zsidó ember megszakítja a kapcsolatot élete igazi forrásával, a Tórával és parancsolataival, amelyek „életünk és napjaink hossza” (az esti imából). Vagyis aki vétkezett és áthágta a Tóra tilalmait, elvágta a szálakat, amelyek lelkét az élethez kötik. Ennek az embernek mondja a Tóra: Ne essél kétségbe! Ne mondj le életedről! Van menedék! Mindig lehet a Tórához (vissza)menekülni, és így elkerülni a büntetést!
A kitaposott és karbantartott utak a menedékvárosokhoz arra utalnak, hogy a Tórához vezető út is rövid és könnyű. Az útjelző táblák azt jelzik, hogy az Örökkévaló mutatja a zsidó embernek az utat, amerre fordulnia kell, és jelzi: „menedék” –”menedék”, „miklát – miklát” és „válaszd az életet”!(5Mózes 30,19)
KIMENNI A KERESZTÚTRA
Hogy érdemesüljünk az Örökkévaló egyenes útmutatására – nekünk is kell tenni valamit: kimenni a „keresztútra”, ahol sok zsidó van, akik szellemileg „embert öltek”, vagyis elszakadtak életük forrásától – előállni mint egy élő útjelző, és hangosan közhírré tenni: „menedék – menedék”, jobbra hajts az élet és a Tóra útjára! „Lássátok és érzékeljétek (szó szerint: „kóstoljátok”!), hogy jó az Örökkévaló!” (Zsolt 34,9)
Mondhatná valaki, hogy nem akar kimenni a keresztútra, az élet sűrűjébe, mivel ott fennáll annak a veszélye, hogy valaki a nem jó irányt választja, és „balra” fordul. Ennek az embernek emlékeznie kell arra, hogy ez a feladata a világban, ez a küldetése – megmenteni akárcsak egy zsidót is és gondoskodni arról, hogy elérje a „menedéket”.
ÉRDEMES IGYEKEZNI
Ismert Báál-Sém-Tov azon mondása, miszerint „egy lélek lejön erre a világra, leél 70-80 évet és mindez csak azért, hogy egy zsidónak szívességet tegyen; materiális vagy főleg spirituális, szellemi segítséget adjon”.
Érthető tehát, hogy érdemes kiállni az utca sarkára, a „keresztútra”, hogy csak egy zsidót is megmentsünk, és közelebb hozzuk a Tórához!
Úgy kell állni, mint egy fénylő tábla, még ha nem is látunk azonnali és nyílt eredményeket. Nekünk azt kell tenni ami a feladatunk és a többi az Örökkévaló dolga. Ő érdem szerint fizet nekünk, és nem marad adósa senkinek. Ő segít nekünk elmenekülni a vérbosszútól, ami nem más, mint a rossz ösztön, és azon van, hogy mindig az élet útját válasszuk.
(Likuté Szichot 2. kötet, 363. o.)
