Ujhelyi indul az MSZP alelnöki tisztségéért
Ujhelyi István, elfogadva a helyi szervezetek ezzel kapcsolatos javaslatát, az MSZP egyik alelnöki tisztségéért mindenképpen versenybe száll a párt június 19-i kongresszusán – ezt az érintett a Népszabadsággal közölte.
A lap hétfői számában idézte a politikust, aki azt mondta: részt szeretne venni az MSZP és a baloldal megerősítésében, ezért vezető posztot is kész vállalni.
A Népszabadság felidézte: a megválasztott EP-képviselő nevét korábban az MSZP elnöki tisztségével is hírbe hozták, ő azonban jelezte, csak az év végéig vállalta volna az első számú vezető feladatait.
MTI / hvg.hu / ATV.HU / BPI.HU